a szőre sárga láng
Írta: Bakonyi-Tánczos Vera
Közzétéve 3 hónapja
Megtekintések száma: 42
a szőre sárga láng
és lásd, én is kiabálok
gyűlöletesen, ahogy anyám,
aki már gyerekkorában
elhatározta, hogy ő bizony
nem üti meg majd a gyerekét,
ahogy őt az anyja,
szóval csak kiabált,
akárha csak
egészen kicsit emelt hangon
folyton pörölve (semmisejó),
vagy mint faluvégi
kivert kutyák csaholnak
a gyerek arcába ordítva
minden csalódást és keserűséget,
hogy nem úgy van, nem úgy lett,
ahogy lehetne és lehetett
volna, kimeredt szemmel
üvöltve az áradó szavak
megállíthatatlan hömpölygését,
hogy miért a negatív gondolat,
miért nem érti a világ működését,
miért nem segít, miért veszekszik,
miért nem szólt, miért hagyja magát,
miért áll be a sorba,
pedig _olyan_ értékes,
miért rágja a körmét,
miért rágja a pólója nyakát,
nem igaz, hogy nem érti,
hogy erre most nincs pénz,
pedig hordtam a karkötőt is,
hogy ne csináljam, tudod,
és sikerült is megfékezni,
de lucskos kutyaként kibújik
újra és újra, a nyakörvből
kihúzza fejét, és már nem tudom
visszafogni, elszakad a póráz,
csak lifeg a kezemben, ahogy nézem,
hogy bezárul a gyerekarc
és nem is érti már csak fáj neki
és ahogy elszabadul
az anya pokla
és akárhogy akarja
nem tud leállni
amíg minden keserűség
ki nem fogy belőle
csak az üresség marad utána,
az önfelmentő bocsánatkérés ideje
és egy kivert kutya,
aki bárkinek bármit megtesz
egy kis simogatásért,
de néha csak vadul vicsorogva ugat
a gyengébbre leginkább,
és nem tűri a nyakörvet
most mit csinálsz, hiszen láttad
láttad te is, hogyan kiabáltam,
ne ölelj át, ne szeress engem,
milyen erős a karod, lehetetlen
mozdulni belőle, de talán
már nem is akarok, talán
mégis otthonra talál
a kivert kutya.