A szerkesztőnek állandóan tanulni kell
Írta: Udvarhelyi András
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 454
„A szerkesztőnek állandóan tanulni kell”
Fábián József, A hetedik egyik főszerkesztője
Miért tartottad fontosnak, hogy részt vegyél A Hetedik szerkesztésében? – kérdeztem Fábián Józsefet, A Hetedik irodalmi folyóirat egyik főszerkesztőjét, aki tisztes polgári foglalkozására nézve geológusból lett programozó.
Kicsit messzebbről kell kezdenem: Szecsődy Péter íróműhelyébe jártunk. Oda is János vitt, Ferenczfi János, a lap alapítója. Őt egy még korábbi irodalmi asztaltársaságból ismertem. Két éven keresztül jártam Szecsődyhez és ott vetődött fel, hogy csinálnunk kellene egy irodalmi folyóiratot.
Úgy gondoltad, hogy ebbe az íróműhelybe kell járnod, mert ott meg lehet tanulni verset írni, tanácsokat kaphatsz?
Egyrészt, valóban a tanulás volt a célom, másrészt az is. hogy megmutassam írásaimat, megtudjam, hogyan vélekednek más tollforgatók róluk, rólam. Tehát kettős volt a cél. Addig csak internetes társaságokban publikáltam, élőben nem és a direkt visszajelzés hiányzik minden szerzőnek, nekem is.
Mi a fontosabb, hogy írás közben jól érezd magad, vagy pedig a fogadtatás és a nyilvánosság előtt homlokodra helyezzék a babérkoszorút?
Sokkal fontosabb, hogy írás közben jól érezzem magam és persze az is, hogy megírjam, ami bennem van. A hír, a dicsőség, az elismertség másodlagos.
Mikor gondoltad úgy, hogy verset kell írnod?
Többféle impulzus ért 2010-ben; egyrészt, volt egy viszonylag hosszú ideig tartó lelki mélyrepülésem (5 gyermekem közül két fiam beteg; egyik súlyosan autista, másik skrizofrén). Másrészt egy kollégám, baráti társaságban vicces rímekkel, klapanciákkal szórakoztatott bennünket. És azt gondoltam, hogy egyrészt ilyeneket én is tudok írni, másrészt a versírás koncentrációt is jelent,
hiszen tömören, ráadásul rímekbe szedve kell összeszedni a gondolataimat. És fegyelmező erő.
Rögtön rímekben gondolkodsz, beszélsz, mint Devecseri Gábor, a kiváló Homérosz-fordító, aki a hentestől rímekbe szedve kérte a húst?
Idáig ritkán jutottam. De volt egy idő, és ez gyakorlás kérdése, amikor hirtelen törtek elő belőlem a sorok. Amikor gondolataim először önkéntelenül rímekben jelentkeztek. Volt olyan, hogy reggelre kelve ott volt a fejemben a kész vers, csak le kellett írnom. Ma már tudatosabban igyekszem írni, a költészet szabályainak megfelelően. Mostanság úgy írok, hogy a téma adja magát és ahhoz alkalmazom a formát. Foglalkoztam előbb is sok mindennel, vonzódtam művészetekhez, de igazából csak, mint műélvező.
Amikor elkezdted a versírást, tudatában voltál a verstani szabályoknak?
Nem. Amíg magam nem írtam, nagyon ritkán olvastam költeményeket, mert nem volt rá belső igényem. Igaz, sokat olvastam egyetemista korom végéig, de inkább regényeket. Kellett egy kis idő, amíg tisztába jöttem a formákkal. De, amikor el kezdtem írni, többet és tudatosabban olvastam. Mint minden mesterséget, a versírást is sok gyakorlattal lehet csak megtanulni.
Most már hivatalból is rendszeres versolvasó vagy, és már nemcsak költő, hanem versbíráló is. Milyen felelősséget jelent eldönteni, mi kerüljön be a lapba és mi nem?
Valóban nagy felelősséget jelent bírálni, és éppen ezért tanulok állandóan. Talán furcsának hat, de az utóbbi másfél évben amerikai költőket olvasok. A versírást most tőlük tanulom. De mert a költészet egyetemes, ugyanúgy lehet a magyar, mint az amerikai költőktől is tanulni, ellesni a műhelytitkokat.
Miért pont az amerikai költőket választottad?
Az első ok, hogy a középiskolában gyakorlatilag alig tanultunk nem magyar költőket, néhány kivétellel, tanultuk Shakespeare-t, Victor Hugo-t, Goethéről hallottunk valamit, de nem tanultuk. Az amerikai költőktől egyetlen egyet sem.
Most bepótlom a hiányt, egyfolytában amerikai költőket olvasok. Másik ok, hogy rám az amerikai gondolkodásmód hatott. Ez a csakatértis, a nem adom fel mentalitás, Jack London és Hemingway. Másrészt paradox módon olcsóbban, vagyis ingyen jutok hozzájuk az interneten. Harmadrészt kíváncsi voltam, ők hogyan csinálják. Inkább a verstanuk érdekelt. Én nem vagyok perfekt angol, de az utóbbi másfél évben kizárólag angolul olvasok. Regényeket, verseket.
Szégyen, nem szégyen, nekem az utóbbi másfél évben nem volt szükségem arra, hogy magyar nyelvű könyvet vegyek. Nagy könnyebbség, hogy le tudom tölteni a műveket, van egy netbook olvasóm immár három éve. Gyakorlatilag egy egész nagy elektronikus könyvtárat hurcolok magammal. Így aztán bárhol olvashatok, buszon, villamoson. Az elektromos könyvtárban van háromszáz kötet, de az interneten végtelen mennyiségű könyv áll rendelkezésemre. Mostanság már versesköteteket gyűjtök, olvasok, hogy tanuljak, táguljon a világom.
Aki ennyire elmélyül az amerikai irodalomban, hogyan tud magyar szerzőket megítélni?
Elolvasom, megnézem milyen formában írt a szerző, hogy kötött vagy szabadvers-e. Ha kötött, elvárom, hogy a költő tartsa magát az általa elkezdett formához. Azt a szabályrendszert, amit önmagának felállított, azt tartsa be. És persze a gondolatiság is számít. Volt rá példa, hogy utólag vettem észre, hogy megjelent a web-oldalunkon egy bujtatott rasszista vers. A gyűlölködést, a kirekesztést, a rasszizmust, a primitívséget nem tűrjük A Hetedikben. Azonnal levettem a web-oldalról és jeleztem a szerkesztőtársaimnak.
Előfordul, hogy prózát adnak elbírálásra. De jobb szeretem, ha az alapító- szerkesztőtársam, Ferenczfi János verseket küld véleményezésre. Jobban otthon vagyok a költészet világában. Azt vizsgálom, van-e lelke a versnek, ami a költészet lényege. Van-e benne olyan momentum, amire nem gondoltam, de figyelemre méltó. És ha ilyen nincs, akkor nem fogadom el.
Weöres Sándor azt vallotta, hogy a szépség lázmérője a hátgerinc.
Elfogadom Weöres válaszát. Talán még annyit tennék hozzá, hogyha nem érzek semmit egy vers olvasása közben, nem biztos, hogy bennem van a hiba. Az évek folyamán kialakult bennem egy olyan érzék, amely alapján dönthetek. Persze, tévedhetek is. Az a jó vers, aminek képei, gondolatai megérintik az olvasót, ha érzem a harmóniát, a zenét, ami rezonál a lelkemben, akkor
elfogadom. Az sem baj, ha gondolatok nincsenek a költeményben, ha csupán szójáték, éppen Weöres játékos versei is bizonyítják, például a Bóbitája „semmiről szól”. Vagyis éppen, hogy szól, de „csak” arról, hogy játék a világ.
És jó hallani, jóérzést kelt. Évekig magammal viszem. Teljesen mindegy, hogy a szívemet vagy az eszemet érinti meg. Az sem baj, ha nem jelentős a gondolat, amit előad, de olyan formában teszi, hogy magával ragadja az embert. Sajnos a Weöres-féle borzongással ritkán találkozom.
Úgy tudom közös szerkesztésű a lap. Minek alapján történik a válogatás?
A Hetediket nemcsak a főszerkesztők szerkesztik. Nekem biztonságot ad, hogy többen bírálunk. Legalább 10 szerkesztő állítja össze folyóiratunkat. Minden írást, egymástól független két személy bírál, akik nem tudják, kicsoda a másik. És azt sem tudjuk, ki a szerző. Ferenczfi János véletlenszerűen osztja szét, küldi ki e módon az írásokat. Pusztán arra súlyoz, hogy kinek-kinek a neki megfelelő műfajú írást küldje. És mert sokan vagyunk, sokféle a nézetünk, de érdekes módon, a minőséget többnyire megfelelően ítéljük meg. Volt rá példa, hogy rájöttem, ki írta a verset, de ez nem szempont.
Csak a mű minősége számít.