A szeretet mesterségéről
Írta: Vörös István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 288
A SZERETET MESTERSÉGÉRŐL
Mintha egy tükör lenne a bordáim
közt, az ereimben vasreszelék
és faforgács áramolna
összekeverve. Kivájt gyökér
a tüdőm, pipának
mégse felelt meg.
Akinek csúnya a felesége,
az nem szereti a sört,
féli a fűszeres ételeket,
a pénzéből mindig marad,
kerüli a csúnya nők pillantását,
mintha mindhez emlékek fűznék.
Hiába jár nyiratkozni, nem
irigyli senki. Fél, ha
gyereke lesz, nem fáj a háta,
még hazudni se mer magának, eltűnik
a bizonytalanságban, leszakadt
vödör a kút vize alatt,
a tüdeje két akkumulátor, a torka
kályhacső, zsebóra fedele
a két füle, áll a tükör
előtt, várja, hogy a homlokából
kiugorjon egy kakukk, várja,
hogy ő maga legalább megcsúnyuljon,
várja, hogy hízzon és fogyjon,
várja, hogy vér öntse el a
száját, este legyen, reggel
legyen, a nap erre-arra
inogjon, fény jöjjön föl
a torkán. De nem jön.
Egy fogaskerék gurul végig
a gerincemen, kisfiam vasketrecben
alszik, én alufóliába takaródzom.
Kibomlik, ami titok
kéne maradjon, az
ereimben faágat úsztatok,
akinek szép a felesége,
annak reggelre sörét potyog
a szájából.
Mától kezdve hárman
vagyunk. 1995