A sóhaj
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 265
A sóhaj
Mély levegővételed ásításba torzul.
A több ezer éves organizmusod
már unja
(miközben tudomásul veszi),
hogy kevés az oxigén.
Eszedbe jut,
hogy egyszer majd nem tudsz
akkora levegőt venni,
ami elég sejtjeid működéséhez.
(Esőerdőket hallucinálsz majd,
ahol lélegeznek az óriásfák,
és tudatosul benned,
hogy mindig is magad alatt vágtad.
Körötted színes ceruzával rajzolt
O2 molekulák lebegnek,
s pillanatnyi éber állapotodban
azt motyogod
–Ez, hogy lehet?-
miközben ismeretlen grimasszal arcodon
lefordulsz a sámliról.
Estedben még megpróbálsz elkapni
egy világoskék, kósza molekulát
(mint utolsó esélyt), /Nem kell a második zárójel/
hátha kapcsolódhatsz
kacér szabadgyökéhez.)
Abban bízol,
hogy rád nem vonatkoznak
az anyatermészet
és a rideg tudomány törvényei,
s reménykedsz,
hogy mély levegővételedben
a lemondás gesztusa helyett
tettvágyad nekidurálása sejlik.