A rés
Írta: Zentai Eta
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 412
A Rés
A Rés éjjeli menedékhely volt nőknek. Jobb nevet nem is kaphatott volna, hiszen ezek az asszonyok, a sorsukban váratlanul, vagy szükségszerűen bekövetkezett fordulat miatt, mint egy hirtelen támadt résen, kizuhantak addigi életükből.
Sokan vártak az éjjeli menedékhely előtt. A november arcátlanul hideg volt, a nők az épület falához lapulva ábrándoztak egy üveg borról, ami meleget csempészne gönceik alá. A bor ábránd maradt, mert akiken érződött az alkohol, azokat nem engedték be. A sor egyre
hosszabb lett, a remény, hogy mindenkinek jut ágy, egyre soványabb.
A járókelők is szaporán szedték a lábukat. Ha a sorban állókra néztek - ha rájuk néztek egyáltalán - többnyire arctalan tömegnek látták őket. Nem sejtették, hogy kényszerű közösségük éppen olyan megosztott, mint maga a társadalom. Köztük is voltak hangadók, erősek, akikre hallgattak a többiek, vagy féltek tőlük, és voltak, akik a perifériára szorultak, ők a gyengék, a frissen érkezettek, akiket még ez a közösség is kivetett magából.
Az ötvenöt éves Edit a koránál jóval idősebbnek látszott, pedig csak egy éve élt az utcán. A hajáról lekopóban volt a festék, ősz hajszálai lassan betolakodtak a festettek közé, bár kerülte a tükröző felületeket, nem voltak illúziói, ha benőtt körmeire és a drága lakk maradék, homályos foltjaira nézett. Soha nem gondolta volna, hogy a kiváltságos jómódból ilyen könnyű lecsúszni, csak egyetlen, elemi erejű lökés kellett hozzá. Férje sikeres vállalkozó volt, Edit nem látta át a pénzügyeit, csak arra volt felhatalmazása, hogy a befolyt összegekből korlátlanul költsön. Mikor a férje lába alól kicsúszott a talaj, mert olyanokkal üzletelt, akik átverték, kiforgatták mindenéből, a börtön elől az öngyilkosságba menekült. Edit, mint járulékos elem, az utcára került.
Az elkényeztetett asszony hajléktalan lett, eltűntek a barátok, barátnők, az ismerősökből félrepillantó idegenek lettek. Az utca népe sem volt együttérzőbb, kíméletlenül adták a tudtára, hogy hol a helye ebben a közösségben.
A sor végére állt, a lehető legtávolabb a többiektől, de így is hallotta a mocskos szájú Margó rekedtes hangját:
- Megjött a Naccsága! – Így nevezték kezdettől fogva, valószínű jobb napokat látott bundája miatt, pedig az utcán eltöltött egy év erősen kikezdte a bunda nimbuszát. Durva tréfálkozás kezdődött a testén fellelhető egyéb szőrzetről is, analógként az elhíresült bunda állapotához. Margó ma elemében volt, csak az ő hangját lehetett hallani, a többiek visító nevetésétől kísérve.
Edithez egy idő után nem jutott el a szavak értelme, annyira elmerült saját gondolataiban, hogy körülötte a beszéd zajjá silányult. Ezt a sajátos önvédelmet fejlesztette ki, de különben is volt miről gondolkodnia. Életük filmjét naponta lejátszotta, és utólag szembesült férje hiszékenységével, saját önzésével, vakságával, ami idejuttatta.
A sorban állók figyelmét hangos kutyaugatás és egy dühös női hang terelte el Editről. A kutya vadul rángatta a pórázt, mindenáron szabadulni akart. A nő már két kézzel kapaszkodott a szíjba, és a nevét kiáltozta indulatosan: Pasa, Pasa megvesztél? A hosszú percekig tartó húzd meg-ereszd meg a kutya győzelmével végződött. Kitépte magát a nő kezéből és rohanni kezdett a hajléktalanok felé. A sor hirtelen összerándult, nem tudták, mire számítsanak. A száguldás hirtelen ért véget, az eb nekiugrott Editnek, és majdnem ledöntötte a lábáról.
Ugatása izgatott csaholássá, örömteli vakkantásokká, majd boldog vinnyogássá szelídült. Edit a meglepetéstől szédelegve hajolt le hozzá, két kezébe szorította selymes pofáját, hagyta, hogy nedves nyelvével bejárja az arcát.
- Torkos, kis kutyám, hogy kerülsz ide? – Fojtogatta a sírás.
- Elnézést, Pasa megőrült! – Kért bocsánatot a nő lihegve, mikor odaért.
- Torkos, Torkos a neve. – Ismételgette Edit fel sem nézve, közben a keze becézőn turkált a kutya szőrében.
- Edit? – Kérdezte halkan a nő.
Edit felnézett, de a simogatást nem hagyta abba.
– Márta, hogy került hozzád a kutyám?
- Otthagytad, mikor elköltöztél.
- Méghogy elköltöztem. Alig egy órát adtak, hogy elhagyjam a házat. A szomszéd fogadta be Torkost, amíg albérletet találok.
- Végül mégis otthagytad.
- Mit tudsz te! Az albérlethez pénz kell, a pénzhez munka, a munkához lakcím. Hogy került hozzád?
- A szomszéd átpasszolta.
- Rendes tőled, hogy befogadtad, de miért hívod Pasának?
- Új élet, új név. – vont vállat. – Hanem te nagyon lerobbantál, már csak a kutyád ismert meg.
A hajléktalanok között derültség támadt az utolsó mondatra. Most jól megkapta a Naccsága.
- Nem vagy olyan vicces, mint hiszed.
- Nem viccnek szántam - hangja szárazon kopogott.
- Tudod, kié lett a házunk?
Mártát váratlanul érte a kérdés, először késett az azonnali válasszal. Csend lett. Margó határozottan lepisszegte lármás társait, kíváncsi volt a válaszra.
Márta megérezte az Edit iránti ellenszenvet, ezért rátett egy lapáttal.
- Rossz a ragozás, az már nem a ti házatok. Helyesbítek, nem a te házad.
- Kié lett? – Pattant a kérdés újra a levegőbe.
- Nem mindegy neked?
A hajléktalanok lassan gyűrűbe fogták a vitatkozókat, jó mókának ígérkezett, nem akartak elmulasztani egyetlen szót sem.
- Márta, ki verte át Ádámot? Tudnod kell, a férjed is benne volt a bizniszben!
- A férjemet hagyd ki, engem meg hagyj békén! – Hangjában lappangó gyűlölet izzott.
- Miért vagy ilyen ellenséges? Barátnők voltunk.
- Soha, de soha nem voltam a barátnőd. – Nagyot rántott a pórázon. – Gyere, Pasa!
A póráz megfeszült, a kutya teste eleven tiltakozás lett, a fenekén ülve húzatta magát, megfeszített mellső lábaival fékezte a rángatást, egyedül a nyaka tűnt engedelmesnek, és fájdalmasan megnyúlt a póráz szorításában. Torkos nyüszített.
- Hülye kutya! – gurult méregbe Márta
A hajléktalanok szinte egyszerre hördültek fel. Válogatott szitkok repültek az asszony felé, aki nem sejtette, hogy darázsfészekbe nyúlt. Az utcán élők zöme megtapasztalta a saját bőrén, hogy milyen elszakadni szeretett kutyájától, macskájától az állat érdekében. A felháborodás nem csitult, üres, műanyag palackokat hajigáltak felé, majd vásott szatyraik tartalmát válogatás nélkül.
Márta eldobta a pórázt és menekülőre fogta. Biztonságos távolból kiabált vissza.
- Tudni akarod, hogy ki lakik a házadban, a volt házadban? Most kapaszkodj meg, barátnőm! Én, én és a családom! Mindened a mienk lett, az utolsó szögig.
Edit dermedten bámult az epét hányó, majd sietve távozó Márta után, aki joggal tartott a harcias hajléktalanoktól.
A sajátos önvédelem csődöt mondott, pontosan felfogta a szavak értelmét. Vesztesége most lett teljes. Mártának sikerült elvenni az emlékeit is, már nem tudta, ki volt a barát, és ki az ellenség.
Torkos térítette magához, mikor szaglászni kezdett bundája zsebe körül sürgető vakkantásokkal.
- Várj! – kapott észbe - Maradt kevés jutalomfalat a zsebemben. Kimarkolta és odakínálta a kutyának. Torkos azonnal felhabzsolta, aztán megnyalta a tenyerét.
Körülnézett. A hajléktalanok zömét elnyelte a RÉS, csak a kíváncsi, kemény magból álldogáltak néhányan pár méterre, majd ők is elindultak.
A szél feltámadt, harapdálni kezdte az arcát.
- Ezt jól megcsináltuk - hajolt le Torkoshoz, felemelte, és elbújtatta az annyi bajt okozó bunda meleg szárnyai alá.
Elindult, ellenkező irányban, mint a többiek.
- Edit, várj! – Hallotta meg Margó hangját - Gyere velünk, tudok egy aránylag meleg helyet!
Persze csak Torkos miatt. – tette hozzá, aztán nevetni kezdett, azon az összetéveszthetetlen, rekedt hangján.