A példakép
A példakép
A minap rájöttem, hogy a földi evolúció csúcsterméke nem a Homo sapiens. Megvilágosodásom nem volt előzmények nélküli, eddig is voltak bizonyos kétségeim az ember megkérdőjelezhetetlen primátusát illetően, de ezúttal teljes bizonyosságot nyertem.
Az egész história úgy kezdődött, hogy celebek, neves közéleti személyiségek és egyszerű természetbarátok dicséretes példáját követve elhatároztam, én is örökbe fogadok valami egyéniségemhez illő, rokonszenves, karakán kis jószágot a Fővárosi Állatkert kínálatából. Persze az örökbefogadás csak jelképes gesztus, némi anyagi kötelezettséggel jár, és a támogatás hasznát végső soron a gyámolított állatkák élvezik.
Gondosan ügyeltem arra, hogy a kiválasztás ne csak úgy, hebehurgyán, ötletszerűen történjék, hanem az érdemek figyelembe vételével essen meg. Elsőrendű szempontnak tekintettem, hogy a kitüntetett állat, becses tulajdonságait tekintve, akár példaképül is szolgálhasson a szertelen és tökéletlen emberiség számára. Hosszas utánajárást, kutatást követően végül az ékes ősdarázs mellet döntöttem.
Az ékes ősdarázs (Ampulex compressa) kicsiny termetű, de igen szép, türkizkék és piros színekben pompázó, karcsú testű rovar. Megjelenése egy csillogó, elegáns sportkocsira emlékeztet. Ám senki ne higgye, hogy a ragyogó külcsín elvakította józan ítélőképességemet. Sokkal inkább a belbecs, vagyis a nemes belső tulajdonságok értéke határozta meg döntésemet.
Ez az ősdarázs igencsak furmányos módon szaporodik. Becserkész egy jól megtermett csótányt és mérgével rövid időre mozgásképtelenné teszi. Nem öli meg, mert még komoly tervei vannak vele. Bead neki egy második adag mérget, amely már az idegrendszerre hat és a csótányból akarat nélküli kezes bárány lesz. A zombivá vált rovart az ősdarázs betereli föld alatti odújába és a potrohára ragasztja petéjét. A petéből kikelő lárva (a kis aranyos) addig ügyeskedik, amíg sikerül befúrnia magát a magatehetetlen csótány belsejébe, ahol terített asztalt talál. Ám gondosan ügyel arra, hogy elsőként ne a létfontosságú szerveket falja fel, így a csótány sokáig életben marad és a lárva mindig friss, finom nassolnivalóhoz juthat. A jól feltáplált lárva aztán bebábozódik és néhány hét elteltével ékes ősdarázsként látja meg a napvilágot. A kis ősdarázs otthagyja felnevelő bölcsőjét, vissza sem néz, nem érdekli, hogy mi lesz a kizsigerelt csótánnyal. Elballag fütyörészve, zsebre vágott kézzel, boldogan konstatálja, hogy milyen szép a világ, éli az ősdarazsak szokásos életét, majd amikor eljön a szaporodás ideje, elindul és keres magának egy új csótányt. És kezdődik minden elölről.
Ez már igen! Tiszta és világos életstratégia, az életművészet legmagasabb szintje.
Én még jól emlékszem rá, valamikor, egy másik világban, folytonosan a kapitalizmus kegyetlen farkastörvényeivel riogattak bennünket. Már akkor sem értettem igazán, hogy mi baj van a farkasokkal. A farkasok törvénye igenis, tisztességes törvény. A falkában kizárólag a legerősebb, legügyesebb és legokosabb egyed lehet a vezér. Fejlett társadalmi életet élnek, együttműködnek és a lehetőségekhez mérten segítik egymást. Sőt, magatartásukban még bizonyos gentlemanlike viselkedési normák is fellelhetők. Csak szemtől szembe támadnak, és kizárólag akkor ölnek, ha éhesek. Először arra gondoltam, hogy közülük választom ki az örökbefogadás tárgyát. De aztán újragondoltam a dolgot, mert ebben a mai világban ugyan, mire lehet menni az ilyenfajta tulajdonságokkal. Túlságosan puhány jószágok ezek a farkasok. A falkában még a szolidaritás kárhoztatott elve sem idegen tőlük. Ilyen kvalitásokkal nem csoda, hogy a kihalás veszélye fenyegeti őket.
Galamblelkű, életképtelen társaság.
Na de itt van az ékes ősdarázs!
Ez a kis ízeltlábú valóságos fekete öves versenyző, a túlélés és az érdekérvényesítés nagymestere. Semmi köntörfalazás, hazudozás, képmutatás. Nem ismer kételyeket, aggályokat, nem érdekli senki és semmi, belecsap a dolgok közepébe, megy a maga útján, teszi, ami jó neki. A gátlástalanság és a pofátlanság világbajnoka kétségkívül az ékes ősdarázs.
Rajta, homo politicus, van még mit tanulnod!
első közlés