A némán üvöltő vers
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 63
A némán üvöltő vers
Felolvashatná-e ma József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét egy kormánypárti televízióban? Szabad-e igazat mondanunk, vagy az is elfogadható és
etikus, ha mindenki megköti a maga békéjét? Megront-e a hatalom, vagy sem?
A Thomas Mann üdvözlése című verset József Attila a fasizmus hajnalán írta. Már Magyarországra is begyűrűzött az eszme, melyet az addig apolitikus költő is érzékelt és elutasított. Thomas Mann, a nagy német író és humanista férfi több írásában is kifejtette írói eszközeivel ezek elutasítását, ezen eszmék veszélyét, így érthető, hogy József Attila szerette volna versét - melyet Mann Magyarországra érkezése alkalmából írt - felolvasni az író óriás előtt. A kor hatalmasai azonban ezt megtagadták tőle, így az üdvözlő vers a mindenkori elnyomás elleni, torz eszmék vádló ódájává vált.
Ekkor 1937-et írtunk.
A vers keletkezése óta több mint nyolcvan év telt el, végig söpört a világon a fasizmus, emberek millióinak életét oltva ki, majd új generációk születtek meg a
maguk korában a maguk eszméje érdekében történt nyílt vagy latens háborújukkal.
Vajon tanultunk-e belőle? Üdvözölné-e a mai kor embere, regnáló hatalma azt a verset, amely a fehér embert a vadak szintjén emlegeti? Van-e még helye a igaz kimondásának, a látható mögé való látásnak, vagy József Attila ezzel a versével újra csak hallgatásra lenne kárhoztatva, kényszerítve, mint a maga korában?
1958-ban Szabó Magdát kitüntették a Baumgartner díjjal, amit fél nappal később az akkori kultuszminiszter utasítására visszavettek tőle. Csak mert nem tetszett a
rendszernek írói munkássága. Bodó Béla írót, újságírót azért börtönözték be 1953- ban, mert egy cikkében Sztálin súlyos betegségéről írva, véletlenül a mélységes
megrendülés helyett mélységes megrendelést írt. A világhírű zongoravirtuóz, Cziffra György sem úszta meg olcsón 1950-ben határátlépési kísérletét: kényszermunkatáborba zárták, amikor elkapták. Gera Zoltán színművészre biztosan sokan emlékeznek még. 1964-ben megpályázott és megnyert egy ösztöndíjat John Guelgud 12 napos Shakespeare-kurzusára, de a Vígszínház igazgatója nem támogatta, így nem kapott útlevelet az államtól. Gera megírta ezt a pályázatot meghirdető British Drama League-nek Londonba. Levele egy államvédelmis kezébe került, melynek következtében kilenc hónapnyi börtönbűntetésre ítélték államellenes izgatás címén. Faludy György történetét mindenki ismeri: az AVH hamis vádakkal letartóztatásba helyezte és a kistarcsai internáló táborba szállította, később pedig a
recski kényszermunkatáborba zárták. Csak néhány név a sok-sok üldözött közül, akik szabadon akartak élni, alkotni, de szabadság vágyuk félelmet keltett az
uralkodó rezsimben.
Láthatjuk, hogy többnyire azóta is a középszerű írók és költők emelkednek ki a művészet fortyogó kohójából ott, ahol tehetséges emberek lesznek öngyilkosok, méltatlanul háttérbe szorítottak, ellehetetlenítettek. Természetesen vannak kivételek,
de ezek – ahogy a közmondás említi -, exceptio probat regulam, azaz kivétel erősíti a szabályt.
„Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódi,”
szólít meg mindannyinkat a költő, de arra is felhívja a figyelmet, hogy vizsgáljuk meg magunkat is – ha a mi kezünkben lenne a hatalom, elbírnánk-e az igazsággal? Vagy esetleg mi válnánk üldözőkké?
Újra csak egy szólást idézek: Adj hatalmat valakinek s kiderül, kicsoda valójában.
Vajon mennyire újkeletű a hatalomnak a művészetekre való nyomásgyakorlása?
Seneca, aki az I.században élt, így ír Thyestes c. tragédiájában:
„Ármányra, bűnre senki leckét bár nem ad,
a trón megadja. Attól félsz, elromlanak?
Rossznak születtek. S mit te vadnak, szörnyünek,
mit durva tettnek vélsz s gonosznak is nagyon,
megtennék ott is tán”
Ő azt tartotta, a hatalom nem rombol, hanem felszabadítja azokat a gonosz indulatokat, amelyek az emberben mindig is ott lappangtak. A hatalom, ha negatív előjelű, rombol és leural. Mivel a művészetek veszélyesek a hatalomra, elme nyitogatóak, igazság szólók, igazság bemutatók lehetnek, érthető, hogy ahol van mit és miért félteni, ott legelőször a hiteles művészeket hallgattatják el.
Nincs új a nap alatt. Az ember nem változik, erre bizonyság az emberiség egész történelme, így azt gondolom, József Attila ma is némává lenne hallgattatva.
Mert fehérek közt mindig kevés az európai.