A művészet (nem) mindenkié
Írta: Takács Zoltán
Közzétéve 1 napja
Megtekintések száma: 35
A művészet (nem) mindenkié
A csendes kis sikátor pont olyan volt, amivel egy detektívregény kezdődik. Amolyan hasfelmetszős féle, vagy esetleg egy horror story, ahol egy sötét rém a pokol valamely bugyrából a földre manifesztálódik kiirtani az emberiség felét.
A kissé távolabb álló kandelábernek már csak egyik égője világít, az is csak úgy, mint aki két másodpercenként meggondolja magát, hogy érdemes-e pont itt, pont most erőlködnie.
Majd gyors ítéletet hoz a helyről és elalszik, de csak kis időre mert egy szikra, mint egy korbácsütés az elektromos központból újra feléleszti. Nem hagyhatja a hatalom percre sem lazsálni a melóst.
Távolabb egy fém szemetes konténeren víg dobszólót játszanak az esőcseppek a lyukas ereszcsatornából. Hetek óta nem esett. Az ember azt is hinné, hogy az író fantáziájában bomlott meg az ok-okozati összefüggések szép rendje, pedig nem. Pontosan látható a csöpögés helye, biztos valahol valaki valamit ide, a csatornába vezetett bele, de nem érdemes ebben a tényben tovább elmélyülni mert a szerkesztő úgyis kivágná, hiszen a történet szempontjából abszolút nincs szerepe, bár a megfelelő hangulatot valahogy fel kell gerjeszteni az olvasóban, és egyetlen sikátor sem lehet csöpögés nélkül.
A szemetes előtt nem sokkal egy ajtó van kissé résre nyitva, felette egy csupasz égő és egy kis tábla: "Személyzeti bejárat, Luigi étterme".
A konténer mögött két ember beszélgetett.
Az olvasó most felkapja a fejét: mindjárt Sherlock Holmes és Watson elmés úri társalgását hallhatja egy nyomozás rejtélyeiről, de nem, bár a beszélgetés valóban rendkívül emelkedett.
– Kedves Giorgio, véleményem szerint az orcáján a szeme alatt lévő folt túl határozatlan, kissé deszaturált még. Egy csöppet kellene javítani valami olyan árnyalatra, mint Monet, a San Giorgio Maggiore alkonyatkor című festményén az épülettől jobbra lévő területen a lenyugvó nap házának vörösben égő köde.
– Értelek kedves Salvatore, de ha már a francia impresszionisták talán legnagyobbikát említetted, én inkább a művész 3 évvel későbbi munkájára gondoltam, a Tavirózsákra, ahol az a pompázatos sötét türkíz és olajzöld színorgia van. Úgy gondolom a helyzethez és az eddigi színekhez ez jobban illene, nem bontja meg annyira az összhangot, és nem vonja el a figyelmet a lényegről. – válaszolta a kuka mögül felegyenesedve, félig a barátja felé fordulva.
– Valóban Giorgio, ez tényleg csak a hangsúly elhelyezésének kérdése, és lehet, hogy igazad van abban, hogy nem szükséges az arc ezen oldalára tenni minden accentust. Kissé kiegyenlítettebb gradiensekkel kevésbé válik darabossá. Parancsolj, ezzel kicsit elkenheted a kontrasztokat – nyújtott felé egy kurta gumibotot.
Giorgio közben újra kiegyenesedett és a barátja felé fordult:
– Semmiképpen nem szeretnélek megfosztani sem az alkotás örömétől, sem a dicsőségtől, tekintve, hogy már eddig is az elvárhatónál több energiát fektettél az ügybe. Zavarna, hogy minden babért a végén nekem ítéljenek a tényeket nem ismerők, ezért örömmel adom át neked a lehetőséget – lépett kettőt hátra, a jobb kezével udvarias mozdulattal átadva a helyét.
– Uraim, semmiképpen nem akarnám, hogy személyválogatással vádoljanak, mert végül is nekem teljesen mindegy melyikőjük végzi az átalakítást, de kérem siessenek, mert még az este jelenésem van a latin negyedben is egy hasonló behajtási kísérletre – válaszolta a figyelmes szemlélő számára a kuka mögül eddig is észrevehetően kilógó két láb tulajdonosa.
– Óóo kedves Uram, miért nem ezzel kezdte – lépett oda Salvatore – ha előbb tudjuk, örömmel kihagytuk volna a lágy részek crescendóját, és Beethoven Apassionatájának is csak az andante con moto szakaszát játsszuk el a combcsontján.
– Bocsánatáért esedezünk Uram felesleges ügybuzgalmunk miatt, és kérjük tolmácsolja a latinok felé is sajnálatunkat, amiért is túlságosan behatároltuk mozgásterüket a további átalakítási tevékenységükben – szabadkozott Giorgio is.
– Kérem, hadd segítsek – támaszkodott fél kézzel a konténerre, a másikat a fekvő férfi felé nyújtva Salvatore.
– Nagyon köszönöm! Örömömre szolgált a találkozás. Remélem legközelebbi ügyletet is Önökkel intézhetem. Önök igazi művelt úriemberek, bár a színek kontrasztja tekintetében nem feltétlen értek Önökkel egyet. Ugyan, én is ismerem és talán kedvelem is az impresszionistákat, de a gradiensek tekintetében Salvador Dalí hullámzó színárnyalatai véleményem szerint tisztaságukban és folytonosságukban felülmúlhatatlanok.
– Ó, kedves Uram, Ön igazán lenyűgöz minket. Megengedi, hogy megkínáljam egy kubai Cohiba szivarral, még egy szál van eltéve. Nem osztanám meg bárkivel, de egy ilyen kiváló úriemberrel, mint Ön, Örömmel – nyújtotta felé Giorgió lecsavarva a hengeres tartó fedelét.
– Tölthetek Önnek egy kis Courvoisiert? Anélkül nem igazi a szivar. A két klasszikus harmóniája valami igazi Chopin szonátává nemesíti az ízeket – vette elő az üveget Salvatore.
– Nagyon kedvesek uraim, és rémesen sajnálom, de a legnagyobb bánatomra nem időzhetek most Önökkel, nem tehetem meg, hogy megvárakoztatom a latinokat, de javaslom találkozzunk a Bolsoj balett holnap esti előadásán. A moszkvai társulat épp városunkban fog fellépni, és ha megengedik átadnék két jegyet Önök számára – nyújtott feléjük a férfi egy borítékot. Az előadást követően örömmel elfogyasztom Önökkel a cognac-ot és a szivart, hogy közben megbeszéljük a darab koreográfiai újításait.
– Micsoda gáláns ajándék, igazán lekötelezett bennünket. Természetesen örömmel részt veszünk a holnapi előadáson. Minden jót Önnek, és kérem, a mostanihoz hasonló ügyekben a jövőben csakis minket keressen – fogott kezet vele Giorgio.
Salvatore bal kezét derékszögbe hajtva a hasa elé téve a jobbját a háta mögé rejtve némán meghajolt, majd besétáltak a résnyire nyitott ajtón.
Az étterem bal oldalán a férfi, nekik félig háttal, épp tekerte fel a spagettit a villára, miközben megálltak mögötte.
– Ügyvéd Úr, a ránk bízott feladatot maradéktalanul elvégeztük. – szólt Salvatore.
Az ügyvéd teli szájjal feléjük fordult és messze fröcsögő szósszal rájuk üvöltött:
– És mi a szar tartott eddig?! Mit tudtatok tökölni ilyen hosszan azzal az elcseszett pondróval?