A mindene volt!
Írta: Takács Zoltán
Közzétéve 6 napja
Megtekintések száma: 100
A mindene volt!
– Jó napot kívánok! Kérem a személyijét!
– Mit?
– A személyi igazolványát.
– Igazolványt?
– Igen, ami igazolja, hogy ki maga!
– Jaa! Már értem. Ön nem idevalósi. Ezért nem ismer!
– Szóval nem tudja igazolni magát?
– Nem értem Önt. Minek kellene igazolnom magam? Én pontosan tudom, hogy ki vagyok. Az életmódom igazolja a filozófiám!
– De nekem nem tudja igazolni magát!
– Miért? Érdekli, hogy ki vagyok? Maga kicsoda? Tudja egyáltalán, hogy maga kicsoda?
– Én rendőr vagyok. A társadalmat képviselem!
– Á! Szóval a társadalom akarja tudni, hogy ki vagyok?
– Nagyjából.
– És ha magának elmondom, akkor elmondja a társadalomnak?
– Nem erről van szó. Engem a társadalom bízott meg, hogy tartsak rendet.
– Rendet? És hol a seprűje?
– Nem úgy! Hanem hogy a rendzavaró embereket tartsam szemmel.
– Én milyen rendet zavartam?
– Hát, igazából azért akartam igazoltatni, mert meztelen.
– De hát mindig így járok.
– Áá! Szóval maga is a felvonulással van?
– Milyen felvonulással?
– A pride-al!
– Azt én nem ismerem!
– Értem, akkor viszont közszemérem sértésért fel kell jelentenem.
– Én senkinek a szemérmét nem bántottam! És mégis kinél jelent fel?
– A hatóságnál!
– És az kicsoda?
– Hát, végül is a társadalom.
– És mit fog tenni a társadalom?
– Megtárgyalják az ügyét.
– Ügyemet? Milyen ügyemet?
– Azt, hogy maga itt meztelenül járkál.
– Ebben mi az ügy? Mindenki meztelenül járkál, akinek nincs ruhája.
– Na, pont erről van szó, hogy nincs ruhája.
– És ha megtárgyalják, akkor adnak ruhát? Nekem nem kell ruha.
– Szóval nem tudja igazolni magát.
– Ne haragudjon, de milyen dolog már magamat igazolnom? Azt mondok, amit akarok magamról. De ha annyira akarja, akkor az a Sándor, – tudja az a nagy ember, politikus, vagy katona, – na az tud igazolni. A múltkor is odaállt, és elmondta, hogy ismer és mennyire tisztel és kérhetek tőle bármit.
– Kérhet tőle bármit?
– Igen, kértem, álljon már odébb, mert pont árnyékot vetett rám.
– Hmmm... Mi a neve?
– Mondom, Sándor!
– Magát hogy hívják?
– Ja! Miért nem ezzel kezdte. Diogenész vagyok.
– Született?
– Szinopében, mínusz 404-ben.
– Mínusz?
– Igen, tudja, az az, ami a nulla előtt van.
– Lakcíme?
– Mim?
– Hol lakik?
– Ja! Hát, ebben a hordóban.
– A hordóban?
– Igen, a hordóban.
– És mi a hordójának a címe? Tudja: utca, házszám.
– Az attól függ, hogy épp hova gördítem.
– Értem, tehát akkor ez egy lakókocsi.
– Ha maga mondja, biztosan.
– Mi a rendszáma?
– Mi az a rendszám?
– Amit a hatóságtól kapott a lakókocsijára.
– Ó, már kezdem érteni. Van akkor az a hatóság, amit a társadalom hozott létre, hogy a tagjainak megszámolja a hordójukat.
– Nem egészen. De ha jól értem nincs engedélye a hordójára?
– Nem értem, milyen engedély?
– Ami biztosítja, hogy maga itt élhessen.
– Már megbocsásson, de apámnak sem kellett engedélyt kérni senkitől, max a drága mamustól, amikor megfogantam. Ennek egyenes logikai következménye a létem, és a létem következménye, hogy a térből elfoglalok bizonyos részt, azaz vagyok valahol. Márpedig, ha a "létrehozás" cselekményére nem kell engedélyt kérni a társadalomtól... Ugye, arra nem kell engedélyt kérni?
– Nem. Arra még nem!
– Na, akkor egyértelmű, hogy a következményekre sem. Vagy most azért akar megbüntetni, mert itt vagyok? Erre nem hatalmazhatta fel a társadalom!
– Jó is, hogy említi, dehogyisnem! A jogszabályok értelmében maga nem élhet az utcán. Fel is írom rögvest ezt is.
– Azt csinál, amit akar, ez egy szabad ország, legalábbis ezt mondta nekem egy szoknyás férfi az előbb itt az út szélén.
– Apropó, út széle. Hol a láthatósági mellénye?
– A mim?
– Lát-ha-tó-sá-gi mellénye!
– Ne haragudjon, de valami nem stimmelhet magával. Épp az előbb mondtam, hogy óhatatlanul elfoglalok valamennyit a térből, így szükségszerűen látható vagyok. Maga is meglátott, vagy nem?
– Na jó belefáradtam. Nézze jóember, hogy ne tetézzük a bajt, adok magának egyet.
– Igazán kedves, és nem akarom megbántani, de nem fogadhatom el. Tudja nem akarok függeni semmilyen anyagi dologtól.
– Ez kötelező. Muszáj viselnie! Vegye csak fel. Na, akkor ismertetem a vádakat.
– Áá, vádak! Ezt ismerem. Miért nem mondta, hogy kolléga! Én is vádolom a társadalmat a túlzott elanyagiasodással, meg ...
– Most hallgasson! Nem vagyunk kollégák! És nem én vádolom magát, hanem a társadalom. Hallgasson, amíg felolvasom.
Az attrakció egyre több nézelődőt vonzott. A rövidesen kiérkező vontató autó személyzete nehezen boldogult a hordóval. Nem igazán volt hova beakasztani a horgot, de némi kínlódás után, és néhány önkéntes segítségével nemsokára csak-csak ott hevert a platón, ahol Plátón filozófiai megközelítésében a hordó térben elfoglalt helye az idő függvényében folyamatosan változva távolodott a bűntény helyszínétől.
– Ez volt mindene! – hallatszott egy hang hátulról a tömegből.
Ez végül is igaz volt, persze, a láthatósági mellényt kivéve, ami a lemenő nap fényében csillogva jótékonyan elvonta a társadalom, a hatóság és az emberek figyelmét a meztelen fenekéről.