Írta: Nagy Antal Róbert
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 263
Hiába hívtam. Jóllakott, elment.
Tányérja üres. Lábnyoma fénylik.
Ő árkon-bokron, én szótlan itt bent.
Vendégek jönnek, nyárson a saslik.
Elmulasztottam, nem simogattam,
pedig sündörgött lábamhoz érve.
Unottan adtam, nem oly szokatlan,
nem volt ma kedvem. A villany égve,
zacskózörgésre ébredt a kiskert.
Ő volt a remény, én néma magány.
Szeretni tudtam. Tudja, ki ismert.
Két vendég vitt be. Sírva jött anyám.