A lélekfoltozó

Írta: Kacsó Krisztián


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 276



A lélekfoltozó
 
Pánti Jóska még soha nem járt a fővárosban. Fess alakjával ugyan kitűnt a tömegből, de az arca a többiekére hasonlított. A reményvesztettség ezernyi barázdát szántott cserzett arcbőrére. Korábban még csak nem is gondolta, hogy egyszer elhagyja a szülőfaluját, de a szárnyra kapott hír, hogy itt meggyógyulhat, befészkelte magát a lelkébe. Már, ami megmaradt belőle. Teljesen összetört, amikor a menyasszonya az esküvő előtt három héttel összejött a falubeli Pistával. Fürgén trappolt ki a váróteremből, hogy keserű érzéseit a szemetesbe öklendezze.
Jóska nem mert se trolira, se villamosra, se buszra szállni. Életében nem ült egyiken sem. Intett egy taxinak, de nem tudta, hogy mit csináljon. A volánnál egy nő ült, ráadásul úgy ragyogott, mint egy gyémánt. A nő mezei lenre emlékeztető szeme kérdőn tekintett rá. Jóska lehuppant a hátsó ülésre, majd a zsebébe nyúlt és egy rongyos papírt dugott a nő orra alá. A taxis selymesfényű, kontyba fogott hajából kiszabadult egy kósza tincs, ami úgy cirógatta a fedetlen vállát, mint ahogyan Jóska szeretgette Ibolyát. Aztán meg Pista, Ibolyát. A gondolattól ismét émelyegni kezdett.
– Először a fővárosban? – kíváncsiskodott barátságosan a taxis. Jóska bólintott. A nő a visszapillantóba vigyorgott. Jóska nem válaszolt. Az utcákon siető embereket figyelte. Merev arcuk a viaszra emlékeztette. – Az embereket nézi? – kérdezte a taxis. A piros lámpánál várakozva karcsú ujjai lágyan fonódtak a kormányra. Pont úgy, ahogy Ibolya karja az ő nyaka köré.
– Igen – jött a kurta felelet.
– Alakulunk, higgye el, ez már javulás is. Jó, hogy nem a múlt héten jött – kacagott fel a nő. – Nézze csak, ott! – mutatott egy piros bicikli mellett álló fiatalemberre. – Már ő is jól van. – A taxis integetett is neki, amitől kellemes illat lengte be az utasteret. Jóska mélyen szippantott a levegőbe. Ibolyának soha nem volt ilyen jó szaga. Mégis szerette.
– És nagyon rossz? – csendült fel Jóska mély, rekedtes hangja. – Mármint…tudja….szóval…..
– Ja, az? Nem vészes.
– Mégis meddig tart ez az egész?
– Tudja, ezt nem lehet előre megjósolni. Egyre kevesebben vállalnak ilyesféle munkát. Maga jó címet kapott. Az egyik legbecsületesebbet. Nem mindenki dolgozik ám ilyen precízen, mint a kis öreg – nézett a nő bátorítóan a visszapillantóba. Jóska mélyebbre fúrta magát az utasülésbe. Soha nő még nem kacérkodott vele. Csak Ibolya. 
– És mi van, ha nem sikerül? Örökre így maradunk? – mutatott ismételten a kinti emberekre.
– Igen, de ez benne van a pakliban – felelte a nő. Jobbra kanyarodott egy szűk utcába. A lehúzott ablakon beáramló bűz egy másodperc alatt ivódott a bőrébe.
– Mit lehet tenni, ha nem jön össze? Kihez lehet fordulni? Tudja, nekem ez életbevágó…..– motyogta az orra alatt az utolsó szavakat.
– Mint mindenkinek – felelte a taxis.
– De…..tudja…..Ibolya….a mennyasszonyom csak akkor fogad vissza, ha megjavulok…….– hallgatott el. Maga sem értette, hogy nyílhatott meg egy idegennek. Nem jó szokás. Faluhelyen ezt már megszokta.
– Á, a szerelméért csinálja! – csillant fel az asszony szeme. – Ki kell bírnia. Az öreg félév alatt összefoltozza. Addig ugyan kicsit rosszabb lesz a helyzet a mostaninál is, de a szerelem majd erőt ad. Ja, és az öreg garanciát is vállal – tette hozzá, miközben egy rozoga háromemeletes ház előtt leparkolt. – Már ez is nagy erőre vall, hogy belátta, változtatnia kell. Hogy érezte, hogy összetört. Hogy így nem lehet élni. Sokan fittyet hánynak a jelekre. Na, mosolyogjon már! Nem fog fájni! Na, jó, csak egy kicsit! De azt már fél lábbal is kibírja – kacagott újfent. Nevetése gyengédebben simogatta, mint Ibolya valaha.
– Mivel tartozok?
– Semmivel. Ez az én ajándékom. Tudja, azért, mert ilyen bátor és elszánt.
Jóska hálája jeléül csak biccentett. Felkapta a csomagját és kiszállt a taxiból. Csak akkor nézte meg tüzetesen az épültet, amikor a taxi kifordult az utcából. A málló vakolatú épületre egy kopott táblát függesztettek: TÉGI MIHÁLY
                                                LÉLEKFOLTOZÓ