A kóró és a költő
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 280
A kóró és a költő
Vagyok az örök várakozás
fásodott, fura szobra.
Csecsemőlelkem bennem oáz’
és telt emlőkért szól a fohász:
vágyik valami jobbra.
- Józan, gyermeki jogra.
Mint torzó a végtelen pusztán,
elmerengek e léten.
A sors kegye mi mindent oszt rám,
s a holnap, ha hűs esőt hoz, tán
színekbe borul rétem.
- Nem értem, ma miért nem?
A gyökerem ma szikbe markol.
A televény itt mítosz.
Az ugaron őszinte dal szól,
s nem hallik az ostoba zajtól:
ez röghöz kötve kínoz.
- Így várni roppant kínos.
S e rögben van áldás és átok.
Csírába fojtott móres,
és több hektár erényes száz ok
(mit parlagon hagytak mások)
oltalma takaróm lesz.
- Emberhez méltó szó ez.
Humusszá válik majd testem,
a rossz így fordul jóra.
E pihe földet kerestem,
por leszek minden kereszten
s felszállok harangszóra.
- Várom, üssön ez óra.