A köd
Írta: Édes Anna
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 267
A köd
Hideg az este. Feltápászkodom. A fenébe!
– Mindjárt mennem kell.
Éjszakás vagyok. Kitolom a mocit, iszonyatos a köd, egy órával előbb elindulok, na, Isten nevében. A kacskaringós úton semmi forgalom. A záróvonalon megyek, a csiga bökdösi a rendszámtáblámat, majd vigyorogva beelőz.
Az úton hirtelen pici, piros pont. Szentjánosbogár, gondolom, valamin átdöccenek. Úristen, valami állat? Satufék. Bukó le, hirtelen újra felizzik a piros pont előttem. Rám zuhan a csend, ahogy leáll a gép. Indulnék vissza megnézni, mit ütöttem el, ekkor egy sztentori hang előttem.
– Most aztat énekeljük, Pityu, hogy, aszongya, adj egy csókot Mariska, nem vagyok én borissza!
Odaóvatoskodom. Egy atyafi hanyatt fekszik a betonon, lábát hanyagul keresztbe teszi és cigizik. Danol piszkosul.
– Klassz nóta – mondom. Hitetlenkedve rám néz. Nem tudom, mit lát a pár lityó kannás agysejt-pusztító ködén át, de vigyorogni kezd.
– Kézcsók! – vigyorog és kivillantja mind a három fogát.
– Feküggyönmá’ mellém, galambom – fuvolázza ellenállhatatlan, búgó hangon. Szemlesütve pironkodom és önérzetesen felelek.
– Csakis az esküvő után! – ettől kissé morózus lesz és beleszív a cigijébe.
– Akkor legalább adja ide a szatyromat, benne van egy jóféle kadarka.
– Fadugós? – kérdezem. Szemében lekicsinylés és méla undor. Műanyag üveg, műanyag kupak. – Ajaj – csóválom meg a fejem. – Azt hiszem, az előbb elgázoltam.
Erre olyan hangot ad, amitől lepereg előttem életem filmje. Aztán, legnagyobb elképedésemre, rajtaütésszerűen bealszik. Nyúlok a mobilomért, szólok a kollégáknak, nem maradhat itt az úton!
Távolodik a mentő. Magához térhetett, mert újra felhangzik az isteni basszus.
– Adj egy csókot, Mariska...