A kiégés rímtükrön keresztül
Írta: Marton Virág
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 30
A kiégés rímtükrön keresztül
Megfáradt ember
A földeken néhány komoly paraszt
hazafele indul hallgatag.
Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,
gyenge füvek alusznak a szívem alatt.
A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,
harmattá vált bennem a gond és teher;
se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,
csak megfáradt ember, aki itt hever.
A békességet szétosztja az este,
meleg kenyeréből egy karaj vagyok,
pihen most az ég is, a nyugodt Marosra
s homlokomra kiülnek a csillagok.
1923. augusztus
Maga a kiégés, mint jelenség, nem új keletű téma. Noha a pszichológia, s vele a neurológia szinte ifjonti cipőben jár, bár sok fejlődésen ment keresztül, vannak azért olyan szegmensei, amelyek az átlag – hozzám hasonló laikus – számára is közérthetőbbek. Ilyen a népszerűségnek örvendő kiégés, vagy angolul nevezve nevén a gyereket, a burn out.
Az érzelmek kusza világát rímfaragó tollforgatóink is próbálták visszaadni nekünk a maguk sajátos módján. Ezúttal, az olvasás világnapjára való tekintettel, József Attila Megfáradt ember című alkotását hoztam el átfogó értelmezésben, saját szűrőmön keresztül.
Társadalomban élve szinte természetesen nevelődünk bele szerepeinkbe, időről időre azonban szeretnénk ezekből kitörni, más utakat felfedezni, mert lapossá válnak. Túlhajszolja magát a ma embere, és nemhogy lassulni látszana a világ, hanem még jobban felpörög.
Számomra nagyon aktuális ez a vers, mert alig ismerem ezeket a nyugodt, egyedül töltött órákat. Nem az az ember vagyok, aki szereti, ha kettesben maradhat a gondolatfolyammal, ami benne zajlik. Sokszor a többsége beláthatóan túlagyalás, s az emberi elme gyakorta szereti szórakoztatni az aktuális tulajdonosát a legelképesztőbb ideákkal, képekkel.
A tanulmányaimból fakadó ismereteim tükrében József Attila verse azonban a vihar előtti csend. Van az a pont, amikor már átesel a fáradtságnak azon a szintjén, hogy nem tudsz elaludni. Mai társadalmunk nem igazán ismeri a nyugalomnak azt a szintjét, ami valóban kikapcsol és pihentet. A közösségi média fénykorát éli, és bár én nagyon élem a technológiai vívmányok okozta ingercunamit, mégis úgy gondolom, hogy hiányolom ezt a kikapcs-gombot. Amikor az elme is lecsillapodik, és mint az a nyugodt Maros, nem zavar semmi. Sokszor nem szeretünk szembesülni azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek. Hajszoljuk a jobbat, a szebbet, és igyekszünk megfelelni azoknak az elvárástengereknek, amelyeket napról napra magunkra erőltetünk. És másokra is.
Nem lehetne, hogy néha, legalább egy röpke pillanatra ebből kikapcsoljunk? Hogy mint a költő soraiban, levessük ezeket a sokszor teljesen felesleges, széthúzó címkéket, és csak önmagunk legyünk?
Csak ülj le! Vagy feküdj, ahogy tetszik. És hallgass a belső iránytűre! Ki vagy te valójában? Ki akarsz lenni? Mit jelent számodra a nyugalom? Hogy teremted meg a lehetőséget arra, hogy pihenj is?