Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 496
A Hetedik születésnapja alkalmából megtartandó első országos találkozónk elé
A Hetedik első alkalommal 2016. január 26-án jelent meg. Azonban egy év eltelte után is nehéz lehet meghatározni, hogy mi is voltaképpen a Hetedik. Ezért alapítóként meg kell fogalmaznom néhány aspektusból a választ.
A Hetedik hiánypótlás szándékával létrehozott kortárs irodalmi orgánum. A célunk az, hogy az irodalommal alkotóként foglalkozó ismert és az ismeretlen szerzők és közösségek között hidat, átjárót hozzunk létre. Atomizált társadalmunkban sokan elveszítik a nyitottságukat. Diabolizálni mindenkit, aki a „körön” kívül van, előítéletesen gondolkodni ismeretek nélkül, könnyű. Mi a nehezebb utat ajánljuk. Azt, hogy nyitottan, konstruktívan tekintsünk a világra és egymásra.
Hiánypótlás a célunk azon a téren is, hogy a „nem hivatásos” írók és költők között felkutassunk olyanokat, akik maradandó értéket hoznak létre, őket ismertebbé tegyük, s megbecsülésünk jeléül közreadjuk írásaikat.
Hiánypótlás abban is, hogy szorgalmazzuk ismert, méltán sikeres írók és költők csatlakozását, akik személyükkel hitelesítik törekvéseinket, s publikációikkal teszik rangosabbá a Hetediket.
A Hetedik nem csupán folyóirat, sokkal inkább alkotóközösség. A szerkesztők hónapról hónapra jelentős munkát végeznek el azért, hogy az újabb szám tartalma létrejöjjön. Ennek során számos kérdés merül fel, amely gondolkodásra és vitára késztet. Kommunikációra, közös gondolkodásra ad alkalmat a szerkesztők és a szerzők között.
A Hetedik működésének természetes velejárója, hogy új emberi kapcsolatokat hozzon létre, s a meglévőket megerősíti.
Tény, hogy A Hetedik még nem rendelkezik jogi személyiséggel. Ez az egyik célunk a 2017-es év vonatkozásában. A jogi személyiség azonban nem több annál, ami: keret ahhoz, hogy új terveket valósíthassunk meg.
A Hetedik a magyar irodalom legjobb hagyományait kívánja követni: összegyűjteni és megőrizni az értékeket, műhellyé válni, ahol a jövő értékei formálódnak.
Fontosnak tartjuk, hogy első országos találkozónkat József Attila szülőhelyén rendezhetjük meg. Kötődni kívánunk a költőhöz, akinek emblematikus verséből kölcsönöztük nevünket is. Az ő küldetéstudatának megértését és követését ajánljuk magunknak is, s mindenkinek, aki ma irodalommal foglalkozik.
A találkozó programjáról:
A találkozón több előadás elhangzik majd.
A mai terveink szerint a következőket hallhatják a résztvevők:
Vörös István: Hogyan épül fel egy irodalmi pálya?
Payer Imre: Az ezredforduló előtti és az ezredforduló utáni költészet szemlélete és nyelvisége.
Bak Rita: A költészet és a pszichoanalízis kapcsolata
Szecsődy Péter: A mű, mint a végtelen szeretet rezonátora
Kaiser László:Tendenciák a kultúrában, az irodalomban, a könyvkiadásban
Nagy Imre: A szavak teremtő ereje
Számos zenei program is lesz a nap folyamán.
Az előadókról pár szóban:
Szecsődy Péter szerkesztőnk, író, szerkesztő, újságíró.
Nagy Imre költő, az evangéliumi esztétika követője, szerkesztőnk.
Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nyugati Szláv Nyelvek Tanszékének vezetője, a Kreatív Írás program oktatója. A József Attila Kör, a PEN Club, a Művészeti Alap és Szépírók Társaságának tagja.
Payer Imre szerkesztőnk, József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, egyetemi tanár.
Bak Rita szerkesztőnk, költő, szerkesztő, műfordító, a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.
Kaiser László költő, író, szerkesztő, dramaturg, szerkesztő, kiadóvezető.
Fellépnek:
Önként és Dalolva Társulat
Acoustic Light Blue
Énégető
Sólyom Tamás
Németh Viktor
Rejtő Gábor
Szecsődy Péter és Kristóf
Jeney Szilveszter
Szívforgács
Vé-Tó Duó
Ízelítő:
https://www.youtube.com/watch?v=1vdcLD8lsSM
https://www.youtube.com/watch?v=t_juxmk8TzU
https://www.youtube.com/watch?v=LkKNDzpxvMg
https://www.youtube.com/watch?v=9QKojQw9bjg
https://www.youtube.com/watch?v=t4HHaL0LIa0
https://www.youtube.com/watch?v=ZiTUphy_Ino
https://www.youtube.com/watch?v=EXLzg6Rwxcg
https://www.youtube.com/watch?v=N6gSAf-ia7Q
https://www.youtube.com/watch?v=XlPvHtF4RD4
A program fontos része a folyóirat bemutatása, így az eddig megjelent lapszámok tartalmából számos mű felolvasásra kerül a nap folyamán.
A rendezvényt megnyitja: Kállay Gáborné alpolgármester
A záróbeszédet elmondja: Zalán Tibor zárja, aki egyszersmind művészeti védnöke is a programnak.
Hiszünk abban, hogy a művészet nem önmagáért van. Dolgunk van a világban. Jobbá, emberibbé tenni az emberek világát: ez a művészet hivatása. Ezért jött létre a Hetedik. Ezért találkozunk január 28-án a ferencvárosi Művelődési Központban.
Arra kérünk minden barátunkat, hogy jöjjenek el, s népszerűsítsék ezt a napot!
A helyszín: http://www.fmkportal.hu/index.php?name=kapcsolat
Kapunyitás: 10 órakor. Ráhangoló zene az időben érkezőknek: 10:30-tól. Programok: 11 órától 21 óráig. Záróra: kb. 22 órakor.
Sok szeretettel várjuk mindazokat, akik a kortárs irodalom valódi értékei iránt érdeklődnek!
A rendezvény díjmentes. Az alkalom vissza nem térő!