"...a hátam mögött"
Írta: Ruzsik Noémi
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 277
„…a hátam mögött”
Kezdetben lelkes, örömteli kíváncsiság hajtott. Majd ahogy az iskolapad kopott, kopott vele ez a hajthatatlannak hitt vágy. Az iskola világában aztán az évek alatt felébredt bennem a becsvágy. Vakon, ostobán tanultam, minden, amit beszippantottam a könyveimből, olcsó, rendezetlen információrengeteg volt, de megveregették érte a vállam. Aztán elkezdődött az élet, emberek és csalódások, örömök jöttek és mentek, és mintha valami visszatért volna a gyerekkori kíváncsiságból, talán letört szarvakkal már könnyebb volt fejet hajtani is. Ekkorra már volt bennem valami gyötrelmes szomorúság, magány, amit az érdeklődéssel igyekeztem elfedezni. Órákat lestem a mikroszkóp tárgylapját, hátha elcsípem azt a kezet, ami a világot összerakta, de mindig csak a nyomát sejtettem látni. Akkor megpróbáltam rendet rakni a fejemben. Körülnéztem a világban, a biológiát lebontottam, kémia lett belőle. Szétszedtem a kémiát, nyomán feltárult a fizika világa. Tovább bontottam, a fizika bőre alatt ott lapult a csend, a számokba kódolt matematikai világ, de a kéz ismét hamarabb visszahúzódott, minthogy megláthattam volna.
Akkor nekivágtam a világnak. Utaztam. Amit nem értem tetten a részecskék szintjén, hajtani kezdtem a spiritualitás rengetegében. Hallottam prófétákat, bölcseket, misztikusokat, de a világ összes füstje, mantrája és imája sem hozta el a vágyott megnyugvást. Sem az orgonazene, sem Bach, sem Mendelssohn.
***
Ha van is Isten, rólam megfeledkezett. Túl életem delén, beletörődtem. Már nem sietek.
***
A minap a kerítés mellett álltam. Forró nyári nap volt, a gondosan munkált szántó világosra szikkadt barnája fölött remegett a látóhatár és benne – összeért az ég alja és a föld.