A harcos

Írta: Csikai Gábor


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 248



A harcos

„A feketébe öltözött ember
a sivatagon át menekült,
a harcos pedig követte.”
Stephen King: A Setét Torony 1. kötet: A harcos

Sétálsz-e álmosan fönt az égen,
laksz-e még ringató sötétségben,
ott, túl a haldokló szivárványon,
s szívedben ég-e még világ-lábnyom,

megvan-e még gazdag örökséged,
hordod-e súlyát a törött létnek,
vagy pedig letetted rég a lantot,
testedre húzva a béna hantod,

táncolsz-e holdfényben madárdalra,
mielőtt a csendből kiszárnyalna,
kéred-e még, amit neked szántak
a reménykedők s az elherdáltak,

kiáltasz-e még a szakadékba,
amikor már nem te vagy a préda,
hanem a hajtó, sőt a vadász is,
miután véget ért az a fázis,

lekésed-e még a „túl korán”-t itt,
mikor a dúlt hited újra sántít,
forogsz-e reményben, ébredésben,
vagy lassan így leszel végre készen?

Ha ez még nincsen így, nem kell félned,
mind, ami igaz volt, elmesélted,
és ami hamis, azt tóba ásva
így nőttél végül is óriásra.

Így hordják szívedet könnyű lepkék,
így súgod: „ha újra megszületnék,
akkor se térnék el más utakra,
azt a sok éjszakát átmulatva,

akkor se hullanék bőgve térdre.
Lehet, hogy fülembe Ő zenélne,
de én nem hallgatnék énekére
hiszen nem hullott ki még a vére.”

Hát indulj csak tovább, büszke harcos,
eléd az óceán tiszta dalt mos,
lábadat megmártva végre benne,
remegve indulsz a végtelenbe.

Én meg majd várlak a sivatagban,
hiszen az álmaim visszakaptam,
egy nappal ezelőtt, nem túl régen,
így még nem sétálok fönt az égen.