A halál és a buborék

A halál és a buborék

A januári köd súlyos lábakon mászott be a kórház ablakán:
Emmának másodjára szívta le az agyvizét
Egy sarlatán.
Emma csak üvöltött:
A nővérek úgy becsapták az ajtót,
hogy a kilincs is letörött.

A köd felszállni látszott,
így lementem egy cigire,
Hogy elkerüljem a káoszt.
Lassan fújtam ki a füstöt,
Sejtelmes volt, mintha tudnék egy trükköt.

Radnóti vajon mit mondana most?
- Meghalni készülsz, baszod!? Engem azért hurcoltak el, hogy kivégezzenek. Téged azért,
hogy
megmentsenek! - mondaná a költő, kissé kimérten.

Visszasántikálva a kórterembe. Emma
Továbbra is szenved;
Öklendezik, mert elbasztak valamit az első műtétekor, a hangja is elment.
Másfél éve van itt, csövekre kötve.
19 évesen, kavernóma bevérzés,
Pont, mint nekem.

- Nővérke, a halál egy buborékban van? - kérdi Emma rekedten.

Válasz helyett, a nővér lecserélte kopaszra borotvált fejéről a kötést.

Minek éljek? Két hete várok a műtétre,
Se gyerekem, se szerelmem, se munkám.
Valami mégis húz a lét felé.
És ez nem Radnóti intő szava,
Hanem, hogy Emmának nagyobb a baja...