A fenyő
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 313
A fenyő
Friss hó alatt nyög egy szerbluc,
recseg-ropog minden ága.
-A tél elöl jobb, ha elfutsz,
s bízol istennek fiába’-.
Így biztatom. Mind hiába
(tán a mersze szállt inába).
Nyűhetetlen kender kötél,
itt tartja a faöntudat,
s mint a béklyó, sok száz gyökér,
mi a mélyben keres-kutat.
-A tél elöl nincs kiutad-,
így mutatok néki utat:
-Teher alatt kell kivárnod,
hogy a fénylő isten jöjjön-,
s leoldja a hideg hámot,
lazítson a rideg örvön.
A tavaszért, ha kell, öljön:
a fenyőmért így könyörgöm.
*
Mindannyian fenyők vagyunk
s fohászkodunk súlyok alatt,
viharokban pusztul fajunk,
emberségünk fásul, apad:
Sebeinkből gyanta fakad,
utánunk csak irtás marad.