A fácska
Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 196
A fácska
A tehetetlen gondolat,
mint madár csőrében a mag,
oly tehetetlenül repül
(mint nyári szellőben a tüll),
de véletlen, ha földre hull,
halkan duzzad és meglapul,
s a csonthéjból, hol szűk a hely,
a Jó, a Rossz életre kel:
egyik vadul sarjadni kezd,
indája fojt, el nem ereszt,
s önérzetem, mint hűs homok
a semmibe csak szétcsorog,
felismerem, igen ez Ő,
tüskéje szúr és mérgező,
és mérgét ömleszti belém,
mert ő a rossz, nem én, nem én!
A másik rám önzetlenül
virágot ont s ezen felül
olcsó szépséget, híg derűt
(ezt látom-érzem mindenütt),
illatától már szédülök,
de bősz gyanúm, mint lótücsök
benn ciripel és zakatol,
s a kezemben itt van a toll
és leírom, mily láncolat
gyűr arcomra mély ráncokat:
gondolatból új Gondolat
hulláma kelt hullámokat,
amőbaként osztódik az,
lehet belőle száz vigasz,
és millió nemes erény
sarjadhat a szívem helyén,
érezhető, itt nincs határ,
de pár kérdés válaszra vár.
Terem a mag (ha elvetem
a szikes, meddő elveken)
kegyelmet és bocsánatot?
S nevelve mivé válhat ott
fácskám, az oltatlan suháng?
(’sz: lappang benne az ősi láng,
mint edzett harci kelevéz,
az ösztönét nemzette vész,
balsors, mit bőrén megtanult,
csírájában kísért a múlt,
s kérge alatt egy ezerév
fájdalmából szülte e hév
az oktalan okozatot,
mit hosszan itt fokozgatok.)
S e fácska él mindenkiben?
(Kérdésben a válasz: Igen,
a mélyben, vagy a felszínen,
s művelni kell, én azt hiszem.)
----------------------------------
Művelnem kell, mi elmaradt
(irtanom a vadsarjakat),
mint bölcs a lelket, szóval is,
jó szóval csak, mi nem hamis,
oltanom szépet és nemest,
görbéből vágnom egyenest,
mert fácskám mindent elkövet,
hogy Ő legyen a gyűlölet.