A döntés
Írta: Kondra Katalin
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 257
A döntés
Rettegve várták a napot.
—Nem tehetünk semmit! —sóhajtott az asszony.
—Felnőtt. Már nem szólhatunk bele a döntéseibe —hagyta rá a férfi.
Egész nap az ablakot bámulták, hátha akkor hamarabb visszajön.
A nap nyugaton vörösbe hajlott és lassan eltűnt a hegyek mögött, amikor az ajtó megcsikordult.
A lány óvatosan nyitott be a szobába.
Tudta, hogy várják, éppen ettől tartott. Késleltette volna az időt, de már nem lehetett.
Anyja azonnal ott termett, magához ölelte és csak zokogtak szótlanul.
Az apja mögöttük toporgott. Úgy érezte, a feje szétpattan a feszültségtől.
—Na? Megtörtént?—kérdezte bizonytalanul.
Három napja egyikük sem alszik.
Amikor a lány elment, azt hitték összedől a világ.
Rettenetes, amire készül! Ilyen döntést ép elméjű ember nem hozhat.
Minden megváltozik, tudták. A tavasz többé nem lesz ugyanolyan, pedig már látni lehet, hogy minden magban, csírában lüktetni kezd az élet.
Mi lett az ő csodálatos, okos kislányukkal? Mi késztette erre a kétségbeesett lépésre?
Az anyjának csak a döntéséről beszélt, az okokról nem.Egyelőre így is jó.
Majd ott lesznek mellette, amikor össze kell szedni élete széttépett darabjait.
Pedig milyen szépen indult minden.
A diploma megszerzése után Ági, könyvelőiállást kapott egy jónevű cégnél.
Boldog volt, hogy azt csinálhatja, amit szeret, ráadásul álomfizetést ígértek.
Nem lett volna nehéz elhelyezkednie a szakmában, ha nem számított volna hová költözik, de nem akart túlságosan távol lenni szüleitől és a szerelmétől.
Mivel jól alakultak a dolgai, úgy érezte eljött az ideje, hogy felépítse az életét.
Férjhez ment a szeretett férfihoz, hitelre lakást vettek, szabadidejükben utazgattak.
Aztán hirtelen minden megváltozott.
Ági elgyötörten nézett az apjára.
Látta, hogy arca megfeszül, halántékán rángatóznak az idegek.
—Mondd már, az Isten szerelmére, mondd megtörtént? —üvöltött fel a férfi.
A lány összerezzent.
Még soha nem látta apját ilyennek. Megriadt a gondolattól, hogy nem tudja, valójában mit vártőle, hisz nem avatta be Őt a titkába.
Bárcsak megtette volna! Akkor most tudná, hogy érez a férfi. Vajon megkönnyebbül vagy dühös lesz attól, amit hallani fog?
—Meggondoltam magam —omlott össze.
—Istenem. Hiszen ezt reméltük — borult rá az anyja.
—A férjed tudja már?
—Szóba sem áll velem azóta, hogy hazajöttem.
—Nincs ez így jól? —tépelődött az apja. —Nem értem, hogy gondolhattad… hiszen gyilkosság lett volna… Biztos vagyok benne, hogy Gyula ezért haragszik.
—Gyula nem ért semmit, és ti sem! — fakadt ki Ági dühösen.
—Valamit még eltitkolsz —gyanakodott az anyja.
A lány leroskadt a díványra s hagyta, hogy a lelkét mardosó keserűség,szavakkal törjön utat magának.
Szülei közrefogták, gyengéd érintésekkel jelezték, hogy bármi legyen is, mellette vannak.
—A főnököm azzal a feltétellel alkalmazott… megígértette velem, hogy legalább öt évig nem lesz gyermekem.
—Ezt nem gondolhatta komolyan.
—De. Így gondolta. Belementem, mert kellett az állás, nem szóltam nektek… tudtam, hogy haragudnátok. Vigyáztam, nehogy teherbe essek, de megtörtént. A főnök választás elé állított.
Mélységes lett a csend.
Az apát hirtelen elöntötte az indulat.
—Ezt nem hagyom annyiban! —üvöltötte. —Ilyet senki nem tehet! Ezt a férjednek is hallani kell.
—Mindennek vége! — zokogott fel a lány. —Az állásomat elveszítettem. A lakást el kell adnunk. A férjem… talán soha nem bocsájtja meg, hogy a gyerekünket meg akartam öletni. És az ártatlan magzat, vajon mit érez most? Vajon érzi-e, hogy szeretik?
Fájdalmas volt minden gondolat, de Ági a szíve mélyén érezte, hogy a legnehezebb döntésen már túl jutott.
Éjjel nyugodtabban aludt, reggel kipihenten ébredt, és amikor Bundás kutya farkcsóválva üdvözölte már mosolyogni is tudott.
Melegség futott át a testén. Kitárta az ablakot és a tavasz bejött a szobába.
Ettől olyan erőt érzett magában, hogy azonnal feltárcsázta a férjét.
—Szia.
—Ági te vagy?
—Igen… beszélhetünk?
—Hogy vagy? Gondolom… félek, hogy…
—Ne félj! Nem tettem meg.
—Ó… hát ez… csodálatos! Rohanok… mindjárt ott leszek!
Gyula öröme hamarosan űrömmé változott.
Letaglózta, amit az apósától hallott.Kávéját keserűen kavargatva nézett maga elé.
—Nem tudom elhinni —dadogta. —Vannak még ilyen emberek?
—Akinek hatalom van a kezében,azelhiszi,hogy bármit megtehet —mondta Ági. —Ebben a szakmában nagy a verseny és a pénz jelenti a sikert.
—Akkor itt az ideje, hogy kiszállj ebből!
—Már kiszálltam. De mi lesz a hitelünkkel? A gyermek is pénzbe kerül…
A férfi most először nézett szembe önmagával. Hát ennyire cserbenhagyta a feleségét?
Mennyi kínt élhetett át, ha ilyen félelmetes lépésre szánta el magát?
A természet szerencsére tökéleteset alkotott. A nők minden sejtjeaz életért van, ha másként tennének önmaguknakis ártanának. Mégis van, aki ellene dönt.
Mi kényszeríthet erre? Pénz? Hatalom? Kétségbeesés? Mit tehetolyankor a férfi, aki ugyanúgy része a teremtésnek?
Mázsás súlyt szültek a gondolatok. Szégyenkezett önző viselkedése miatt.
Izmai megfeszültek, vállai elnehezedtek… de ezt a súlyt könnyűszerrel legyőzheti, hisz erős és fiatal. Megrázkódott.
—Ági, bocsáss meg—szakadt fel torkából a szorítás. —Hibáztam. Minden felelősség a te válladat nyomta, s még én haragudtam. Bocsáss meg!
A nő sírt, de ezek már a megkönnyebbülés könnyei voltak.
Néhány nehéz perc után kezét gyengéden a férje kezébe helyezte. —Szorítsd meg kérlek, és ne engedd el többé soha ——szólt.
—Tudod, vannak a világon fontos és kevésbé fontos dolgok, de az ÉLETNÉL, ami belőlünk sarjad, semmi nem lehet fontosabb —mondta a férfi komolyan, aztán nevetni kezdtek, mert érezték, hogy minden irányból átöleli őket a szeretet.
2017 április
(„Sok mindent lehet, de csak a jót szabad” pályázat. Isaszegi Emléklap díjas írás.)