A csend balladája

A csend balladája

lelkeket ural hangszemét
az űr digitális lármafa
Isten már magában beszél
s füllel csak ördög játszana
hangolja a kényszer árama
A világ mint vízcsap fecseg
lassan ez öröme bánata
hallgatagról hiszik: beteg

Durvul már minden közbeszéd
szép szót rágalmak sava marja
és elveszti intim becsét
pofont ad az ölelő karja
a düh szótára is tarka
hallgatnak az örök vesztesek
hiszik végül győz a karma
csendjükben csalódnak rendesen

ki befogná fülét, szemét
behunyva látni sem akarja
szerinte kakofon szemét
párnája múlt dicső avarja
még nem néma cinkosok sarja
bár mást vél aki szemtelen
csupán a nyugalmának rabja
túlélő minden rendszeren

HERCEGEM

ha nem csápol téged karja
hallgatóról ne hidd hogy beteg
dühe nélkül nem győz karma
csendjükben csalódnak rendesen
bár nem cinkosoknak sarja
túlélni vágy a rendszeren

Első közlés