Zebrapatália
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 291
Zebrapatália
Beleszeretett a zebra egy szép pintybe,
S viszonzásra talált lázas szenvedélye.
Naphosszat a csikó szívrepesve várta,
mikor száll le hozzá selymes tollú párja.
Ferde hajlamáról értesítik anyját,
aki patán-fogja gyorsan szédült fattyát.
Szidja, mint a bokrot, karámba is zárja,
De az anyai szó mégis mindhiába…
- Mi történt? – kérdezik - Mire e nagy lárma?
S elősompolyog a zebracsorda szája;
öreg zebra asszony, kérdezi fürkészve,
s az anya elsírja, bőven hull a könnye;
- Pinty után jár fiam…, ó, micsoda szégyen!…
Férjem után fiam… már ezt túl nem élem!
Párom addig leste Svarcit és Dzsémszbondot,
hogy a boldogtalan egészen megbomlott;
Elszökött rendőrnek, felcsapott a drága,
elfekvő rendőri kezdő beosztásba…
Szavát alig értik, oly nagy a bánata,
s előkocog fia utolsó szavára.
Bamba pofácskáján ragyognak a csíkok,
itt-ott háta szőrén tojáshéja villog …
Csíkos héj a csíkon… alig vehetni ki:
anyja nem állja már, hisz’ ez több mint ciki!
Megszólal a kamasz, suta lábát fonva,
sörényét dacosan jobbra, balra dobja:
- Nem tilthat most már meg semmit sem minekünk.
Az erdőn az éjjel tegnap egybekeltünk!
Sürgős volt a dolog,… no, de hiszen érti!
S anyja némaságát az örömnek véli.
… Hogy aztán mi történt, jobb, ha nem mesélem;
három árva zebrapinty sem segít szegényen…