Juhász Magda

Meseíró, költő vagyok. Többnyire a gyerekeknek írok, de van vallásos és egyéb felnőtteknek való versem is. Általában az érzelmeket pendítem meg, amire úgy gondolom ebben az eldurvult világban szükség van.

Amikor én születtem…/önéletrajz/

Amikor én születtem, már sötét felhők gyülekeztek a világ felett: 1935, rossz évjárat. Egyetlen jó dolog mégis történt – főleg az én szempontomból – mégpedig az, hogy a világra jöttem. Megszületni mindig örömteli dolog, visítozunk is a boldogságtól.

Kispestnek egyik legszebb részén, Wekerletelepen láttam meg a napvilágot. Szüleim egyszerű, de gyerekszerető emberek voltak, így aztán még három fiútestvérem is követett. Édesanyám vidéki iparos családból, édesapám paraszti családból származott, de korán otthagyva a nehéz földműves munkát, Budapesten postai levélkézbesítő lett. A falusi élettől sohasem szakadtunk el, Sárkeresztúr, apám szülőfaluja, második otthonunk lett. Ott, apai nagyanyámnál nyaraltunk, minden iskolai szünidőben. A természet, az állatok közelsége, megszokott volt számunkra. Lelkem, mint a szivacs itta be a vidéki élet minden rezdülését, az ott élő emberek szeretetét, szokásait, és dalait. Mai napig- szinte észrevétlenül – ezekből táplálkozom. A kukoricafosztások, disznóvágások, gabonacséplések, szüretelések, bálok, vásárok, búcsúk, lakodalmak, vidám vagy éppen dolgos eseményei, mind megmaradtak a szívemben. Ezt a gyönyörű időszakot szakította félbe a II. világháború, és következtek a rettegés évei. Édesapám kivételével, a háború éveit is Sárkeresztúron vészeltük át, és Istennek hála valamennyien megmaradtunk. Édesapámat a szolgálat ide kötötte, hordta a leveleket, reményeket és bánatokat, katonai behívókat, értesítéseket az elesettekről, vitte halottak és romházak között, bombázások alatt, meghúzódott idegen óvóhelyeken, addig, amíg csak erre lehetősége volt. Aztán elindult ő is Sárkeresztúrra, a családja után. Ott értük meg együtt a háború végét.
Az általános iskolámat Wekerlén fejeztem be, jó tanáraim voltak. Az irodalom mindig a kedvenc tantárgyam közé tartozott. Már itt elkezdtem verseket írni, sőt az iskolai ünnepélyeken tanáraim elszavaltatták velem. Szerettem énekelni, népi tánccsoportba is jártam, sokat szavaltam és jól fogalmaztam. Mozgékony, vidám gyerek voltam. Tanáraim irodalmi, vagy színészi pályát reméltek tőlem, erre én nem a pesti gimnáziumot, hanem egy vidéki Mezőgazdasági Technikumot választottam. Előbb Zsámbékra, majd annak megszüntetése után Gyöngyösre kerültem. Itt fejeztem be a technikumot, majd – kérésemre – gyakornokként a Perbáli Állami Gazdaságba helyeztek. A technikumi évek alatt is az irodalomban jeleskedtem, nyertem fogalmazási és szavalási versenyt, írtam a megyei újságba, vezettem irodalmi szakkört és elkövettem igen sok bohó csínytevést. Szeleburdi módon, sokszor akaratlanul is lehetetlen helyzetekbe bonyolódtam, ezzel nem kis bosszúságot okozva tanáraimnak. Néhány eset: minden lóra felültem, és majdnem mindről leestem, a tehenet pohárba akartam fejni az meg felrúgott, összekevertem a szamarat az öszvérrel, beleragadtam a tavaszi szántásba, szétzavartam egy disznókondát stb. Ezzel együtt, nekem ezek az évek gyönyörűek voltak.
A gyakornoki időt félbeszakítva, végre hazajöttem Wekerlére a szüleimhez, és apám unszolására a Magyar Postán helyezkedtem el. Itt több munkakört végigjártam. Voltam számadás felülvizsgáló, előadó, munkaügyi osztályvezető, majd 1988-ban nyugdíjba mentem.
További iskoláim:Felsőfokú munkaügyi oklevél 1975
Főiskolai oklevél 1979