Zöld ég

Zöld ég – jegyzetek

Helyszín:
Hivatali váróhelyiség, ahol hosszú időt kell várakozással tölteniük véletlenszerűen találkozó embereknek.

Szereplők:
Hivatalnok. Nő. Király REGINA: kemény, hideg, bürokratikus, aki a büntetlensége biztos tudatában él és visszaél a hatalmával.
Polgárok:
Lojális (férfi) Fényes Lukács: Hajlik a véleménye, ahogy az igazság. Azt mondja, amit várnak tőle. 
Hiszi, hogy így van jól. A hatalom épít rá, de nem emeli fel. Lényegében a semmiért cserébe szolgál úgy, ahogy várják tőle.
Akit megtörnek (Nő), Vanda: Kezdetben ellenáll az új igazságnak. Kilátástalan helyzetbe hozzák.
Könyörög a megbocsátásért. Végül a hatalom katonája lesz, mint a Hivatalnok smasszere.
Az Ellenálló (férfi) Szabad Kornél: Kezdettől elutasítja az új igazságot. Mivel nem tud meghasonulni önmagával, végül a hatalom lesújt rá. Eltűnik.
Aki ki akar maradni (Nő), Emma: Ő csak szeretné élni az életét. Szerelmes az Ellenállóba. Az esküvőt tervezik, és gyermeket vár. Végül mindenki azt állítja, hogy az Ellenálló nem is létezett.

Smasszer (férfi), Brúnó. – Fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény, bőröv, gumibot, bilincs.

A Várószoba. Érkeznek a polgárok. Mivel csak egy sor szék van, itt foglalnak helyet, és kénytelen-kelletlen beszélgetésbe kezdenek.

ZÖLD ÉG

1. rész
Helyszín: Hivatali váró helyiség. Egy széksorral. Mindössze négy szék. Ezek nincsenek egymáshoz rögzítve. A székek és a bejárat között egy fogas.
A falon egy óra, amely áll és egy tájkép, amely egy mezőt vagy lankás domboldalt ábrázol: zöld mező, kék ég.
A helyiség távolabbi pontján kicsi asztal (normál magasságú) és hozzá két szék. Érzékeltetni kell, hogy a történet valósága szerint ez egy külön iroda.

Fényes Lukács érkezik. Ötvenes férfi. Láthatóan igyekezett elegánsan, ünnepélyesen felöltözni, de a ruházata elavult ízlésre utal. Szövetnadrág, hozzá nem illő zakó, vasalt ing, olcsó nyakkendő. Táskát is
hoz, egy régi típusú, kopottas műbőr irattáskát.
Belép. Megszemléli a székeket. Kicsit gondolkodik, majd leül jobbról a második székre. Tehát sem nem a széksor szélére, sem nem a közepére. A táskából olcsó újságot vesz elő. Bulvárt vagy amit
ingyen osztogatnak. A táskát maga mellé teszi a szélső székre, a lábait keresztbe veti, és olvasni kezd.
Vanda érkezik. Negyven körüli nő. Kosztümöt visel, amely kényelmetlenül szűk. A haja kissé zilált.

- Vanda: Jó napot kívánok.
- Lukács: Jó napot.
- Vanda: Maga is ide vár?
- Lukács: Ide. Miért? lehet itt várni máshova is?
- Lukács: Sorszámot? Ja, azt nem. Nincs miből.
- Vanda: Akkor?
- Lukács: Gondolom, majd szólítanak.
- Vanda: És maga miért?
- Lukács: Mi köze hozzá?
- Vanda: Jaj, nem akarom megbántani. Csak engem úgy hívtak, tudja? Nem írták, hogy miért.
- Lukács: Hát engem is úgy hívtak. Azért.
- Vanda: Vagy úgy.
- Lukács: Ha csak úgy nem.

Vanda leül a Lukácstól távolabb eső szélére a széksornak. Kis tükröt vesz elő. Igazgat a haján. Rúzst vesz elő, és a sminkjét javítgatja.
Emma érkezik. Húszas évei végén járó, sportos, utcai ruhát viselő nő.

- Emma: Jó napot kívánok.

- Másik kettő: Jó napot.
- Emma: Itt kell várni?
- Lukács: Mire?
- Emma: Hát, valami egyeztetést írtak.
- Vanda: Itt kell várni. Üljön le nyugodtan.
Emma a Vanda melletti székre ül.
- Emma: Sokat kell várni?
- Lukács: Mire?
- Emma: Az egyeztetésre. Tudja, ami miatt beidéztek. (A falon lévő órára néz)
- Vanda: Áll. (Emma Lukácsra néz)
- Emma: Mi áll?
- Vanda: Hát az óra áll. Amúgy, ha már így együtt kell várakoznunk: Vanda vagyok.
- Emma: Emma. (Egy pillanatra egymás felé fordulnak, és kezet fognak.)
- Vanda: Hát maga? (Lukács nem érti a célzást. Nem néz fel az újságból) – Magát hogy hívják?
- Lukács: Fényes Lukácsnak, ha ennyire érdekli.
- Emma: De szép! Mit jelent?
- Lukács: A Fényest biztosan érti. A Lukács meg ugyanazt. Fényes, ragyogó.
- Vanda: Nahát! Mint a Lucifer?
- Lukács: Nem, kérem. Mint az evangélista.
- Emma: És azt tudja, miért nevezték el így a szülei?
- Lukács: Valahogy csak el kellett nevezniük.
- Vanda: Csak beszéltek erről! Az édesanyja nem mondott semmit?
- Lukács (kicsit elérzékenyülten): Azt mondta sokszor, hogy én vagyok az ő szemük fénye.
- Emma: Ez olyan szép.
- Lukács: Azt mondja?
- Emma (Vanda heves bólogatása mellett): Azt.
Lukács kissé félre fordul. Ezzel jelzi, hogy egyelőre lezárta a beszélgetést. Emma ismét az órára néz.
- Vanda: Az az óra nem jár. Hacsak nem visszafelé.
- Emma: Manapság megesik. (Erre Lukács felkapja a fejét, leereszti az ölébe az újságot, és
feléjük fordul)
- Lukács: Ezt hogy érti?
- Vanda: Furcsa időket élünk.
- Lukács: Hogy lenne furcsa? Soha nem volt itt jobb idő. Most végre minden a legjobb irányba fordult. Vagy nem így van?
- Vanda: Ugyan már! Mit szól ehhez a szín-rendelethez? Hogy a zöld az kék, a kék meg zöld?
- Lukács: A zöld az kék, a kék meg zöld. Vagy nem így gondolják? Emma kisasszony! Maga nem így gondolja?
- Emma: Kérem, én nem foglalkozom politikával. Én csak vissza akarok menni az óvodába, a gyerekeim közé, hogy szép dalokra tanítsam őket.
- Lukács: Szép dalokra? Miről? A kék égről, meg a zöld fűről, mint a külföld ügynökei?
- Emma: Ezeken a dalokon nőttünk fel mi is meg maga is meg a maga szülei is. Ezek csak dalok. Ártatlan gyermekdalok.
- Lukács: Legyen éber! Semmi sem ártatlan. Még egy gyermekdal sem. Ezek német meg szláv eredetű dalok. Mind arra való, hogy kulturálisan determináljanak.
- Vanda: Maga ezt honnan veszi?
- Lukács (megemelve az újságot): Maga nem olvas újságot?
- Vanda: Olyat? Olyat nem.
- Lukács: Pedig jól tenné. Jó, ha az ember tisztában van az igazsággal.
- Vanda: De hát ez hazugság. Nézzen már ki az ablakon! Milyen színű az ég?
- Lukács: Zöld. Szép égszínzöld!
- Vanda: Maga megbolondult.
- Lukács: Azt állítja maga, hogy az ország jelentős többsége megbolondult? Mert egyértelmű többség áll az Elnök-Kancellár mögött!
- Vanda: Amilyen választásokat manapság tartanak.
- Lukács: Ne mondjon ilyet! Ilyet nem mondhat! Ez vérlázító.
- Vanda (Emmához): Te mit gondolsz erről?
- Emma: Én csak egy óvónő vagyok. Haza akarok menni. Végezni akarom a munkámat, aztán szerelembe esni, családot alapítani, és élni normálisan.
- Lukács: Normálisan? Kék égről, meg zöld fűről szóló hazug dalokat tanítgatva az ártatlan gyermekeknek? Megrontva őket a ránk fenekedő külföld ügynökeként?
- Vanda: Most már hagyja abba! Nem látja, hogy mindjárt elsírja magát? Hát nincs magának lelke?

Csend áll be. Lukács újra olvasni kezd. Emma elővesz egy könyvet. Vanda a mobiltelefonján kezd szörfölni.

Kornél érkezik. Harminc körüli fiatalember. Farmert és inget visel. Jó megjelenésű.

- Kornél: Jó napot kívánok.
A két nő felnéz, és kedvesen köszönnek: Jó napot.
Lukács felnéz, de gőgösen elfordul, és tovább olvas. Kornél leül az Emma és a Lukács közötti székre.
Lukács feláll, átteszi a táskáját a Kornél melletti székre, ő pedig a táska korábbi helyére, a szélső székre ül.
- Kornél: Régóta várnak?
- Emma: Rég.
Kornél felnéz az órára.
- Vanda: Azt hiába nézi. Áll.
- Emma: Vagy visszafelé jár.
- Kornél: Az mostanában megeshet. (Erre Lukács felkapja a fejét.)
- Lukács: Maga is ellenzéki?
- Kornél: Nem. Én villamosvezető vagyok.
- De hogyan gondolkodik?
- Kornél: Miről?
- Lukács: A színekről. Amiről rendeletet adott ki az Elnök-Kancellár…

A beszélgetés megszakad. A terembe belép a hivatalnoknő, Regina és a biztonsági embere, Brúnó.
Regina drága, sötét kosztümöt visel. A haját kontyban viseli. Brúnó szinte kopasz. Fekete nadrágot, fehér inget, fekete mellényt visel. A mellény magasan gombolódik. A szív fölött féltenyérnyi, címerpajzs alakú embléma, amely piros és fehér harántcsíkokból áll. A derékövén gumibot lóg.

- Regina: Jó napot kívánok. Király Regina vagyok, ennek a hivatalnak a vezetője.
- Többiek: Jó napot.
- Regina: Látom, mind itt vannak. Először Lukács úrral fogok beszélni. Addig kérem a többiek türelmét.

Lukács felkel és követi a nőt. Regina a kicsi asztalhoz lép, és megáll az egyik szék mögött. Így a színpad belseje felé néz, oldalt állva a közönségnek. Brúnó az asztal másik oldalán helyezkedik el, ahol nincs szék. Így szemben áll a közönséggel. A gumibotot jobb kezébe fogja, és a bal tenyerében nyugtatva azt, szinte ütésre készen tartja. Lukács megáll Reginával szemben a másik szék mögött.

- Regina: Foglaljunk helyet. (Leülnek) – Ön Fényes Lukács?
- Lukács: Az vagyok, kérem.
- Regina: Tudjuk, hogy bizalmi állást töltött be az előző kormány alatt.
- Lukács: Csekély dolog volt az. Bárki megkaphatta volna azt az állást.
- Regina: Bárki, akiben bíznak.
- Lukács: Igyekszem, hogy az Önök bizalmára is méltó legyek.
- Regina: Mi a véleménye a színekről?
- Lukács: Szeretem a szép színeket.
- Regina: Például?
- Lukács: Az ég zöldjét, a fű kékjét. Felszabadul a lelkem, ha ezt láthatom.
- Regina: Tehát nincs kifogása a szín-rendelettel kapcsolatban?
- Lukács: Bízom a vezetőnkben.
- Regina: Mondja csak, Fényes Lukács, mit szeretne maga?
- Lukács: Kérem, nagy boldogság lenne, ha visszakaphatnám a régi állásomat. Vagy egy kicsit jobbat … az Önök bizalmából.
- Regina: És ha kérünk érte valamit?
- Lukács: Az csak természetes.
- Regina: Rendben van. Holnap értesítjük. Most elmehet.
Azzal Regina feláll, a helyére tolja a széket, és kivonul. Brúnó követi.
Lukács visszamegy a székekhez. Mosolyogva elteszi az újságját a táskába és indulni készül.

Vanda: Fényes úr! Ne menjen így el! Mondja már, hogy mi volt?
Lukács: Semmiség. Én mondom, a jó embereknek nincs mitől félni. Látják, én is szépen hazamehetek és várhatom a jó híreket.
Azzal távozik.

- Kornél: De vajon miről kérdezhették?
- Vanda: A színekről.
- Kornél: Arról az őrült rendeletről?
- Emma: Jaj, ne beszéljen így! Ebből baj lehet!

- Kornél: Miért? Hát nem nyilvánvaló, hogy megfordítja a világot? Az ég kék, a fű zöld. Ez a rendelet meg az ellenkezőjét teszi kötelezővé.
- Emma: Igaz. De nem tudom. Valami megoldásnak csak kell lennie.
- Kornél: Maga mivel is foglalkozik?
- Emma: Óvónő vagyok.
- Kornél: Igen. Ez illik is magához. Mire tanítja a gyerekeket? Az igazat mondja nekik vagy amit a rendeletbe írnak?
- Emma: Azt szeretném…. azt szeretném, ha igaz lenne, amit írnak.
- Vanda: De hogyan?
- Emma: Hogy hogy hogyan?
- Vanda: A valóság igazodjon a rendelethez, vagy a rendelet a valósághoz?

Válaszra nem marad lehetőség, mert Regina érkezik ismét, Brúnó kíséretében.

- Regina: Vanda, kérem!
Vanda felugrik, kissé felszegi a tekintetét.
- Vanda: Igen, kérem!
- Regina: Jöjjön velem.
Elvonulnak az iménti asztalhoz. Brúnó is elfoglalja a helyét, a gumibotot ezúttal is a kezében tartva.
Regina int, és leülnek.
- Regina: Maga tehát Vanda. Szabó Vanda.
- Vanda: Igen. Én vagyok.
- Regina: Mutassa az iratait! (Vanda a táskájából kis irattartót vesz elő, abból kiveszi az igazolványát és átnyújtja.)
- Regina: Az összeset kérem.
- Vanda: Igen. (sorra veszi ki az irattartóból a plasztik kártyákat) – Adókártya, lakcím kártya, társadalombiztosítási kártya.
- Regina: A bankkártyát is kérem.
- Vanda: A bankkártyát? De hát miért?
- Regina: Csak ellenőrizzük a hitelességüket. (Vanda vonakodva átadja. Regina az egészet Brúnó felé nyújtja)
- Regina: Brúnó! Vigye ezt be az Ellenőrzési Osztályra. Mondja meg, hogy azonnali vizsgálatot kérek. (Majd Vandához fordul.) – Maga elvált?
- Vanda: Igen. Három éve váltam el.
- Regina: Egy kereskedelmi cégnél dolgozik?
- Vanda: Igen, egy kereskedelmi cégnél.
- Regina: Mit csinál ott?
- Vanda: Számlákat állítok ki a megrendelések alapján.
- Regina: Unalmasnak tűnik.
- Vanda: Egyelőre megfelel.
- Regina: Szabadidejében mit csinál?
- Vanda: Moziba járok és kirándulok.
- Regina: A barátnőjével?
- Vanda: Van, amikor vele.
- Regina: Úgy is mondhatnánk, hogy mindig vele.
- Vanda: Miért fontos ez?
- Regina: Maga leszbikus, Vanda?
- Vanda: De kérem, hogy…
- Regina: Mi tudjuk, hogy maga leszbikus. Vanda, mi minden fontos dolgot tudunk magáról.
- Vanda: Mi köze hozzá? Ez az én magánügyem.
- Regina: Mint a kirándulgatások a kék ég alatt?
- Vanda: Mi baja van a kirándulásokkal?
- Regina: Az, hogy nem javított ki. Hogy nem vágott közbe, hogy az ég zöld. Maga leszbikus, és megtagadja, elárulja a szuverenitásunkat. Maga nem jó lánya a hazának.
- Vanda: Végzem a munkám, fizetem az adókat, betartom a szabályokat. Soha nem kerültem a törvénnyel szembe.
- Regina: Eddig. De a törvény megváltozott, és maga a rossz oldalon áll.
- Vanda: Hazudjam azt, hogy az ég zöld?
- Regina: Látja, ez a baj. Hogy ezt az igazságot maga hazugságnak nevezi. Ráadásul, már csak pár éve van, hogy gyermeket szüljön a hazának, a jövőnek, de maga nem egy rendes férfival, hanem egy perverz, beteg nővel bújik ágyba.
- Vanda: Maga….
- Regina: Maga most elmehet.
- Vanda: De az irataim.
- Regina: Ezek érvénytelenek. Majd kap újakat.
(Regina feláll és kivonul. Vanda megtörten tér vissza a székekhez.)
- Emma: Mi volt? (Vanda elsírja magát)
- Emma: Valami baj van? Mi baj van?
- Vanda: Minden. Minden baj. Az egész életem baj ezeknek.
Emma elkíséri a kijáratig, majd visszatér.
- Kornél: Mi történhetett?
- Emma: Nem tudom. Nagyon harcias volt, amikor azzal az emberrel beszéltünk, tudja, a színekkel kapcsolatban.
- Kornél: Még jó, hogy harcias volt, ha egyszer igaza van. Az a vén majom meg úgy tett, mintha a bíránk volna. Mi jogon bíráskodik más felett bárki is?
- Emma: Én félek.
- Kornél: A bátor emberek is félnek.
- Emma: Hallottam már, de nem értem.
- Kornél: Tudja, villamosvezető vagyok.
- Emma: Igen, mondta.
- Kornél: Egyszer elém fordult egy autó. Jó gyorsan mentem. Nagyot csattant. Vagy tíz méteren toltam magam előtt, mire sikerült megállnom. Az ütközés előtt láttam egy pillanatra, hogy a
hátsó ülésen egy gyerek is ül.
- Emma: Ez ijesztő lehetett.
- Kornél: Nagyon féltem, hogy mit látok majd, ha kiszállok. Meg is halhattak volna. De, amikor sikerült megállítanom a villamost, az volt a dolgom, hogy kiszálljak és megnézzem, mit tehetek értük.
- Emma: Tehát, megtette..d?
- Kornél: Féltem, de meg kellett tennem. Akkor értettem meg, hogy a bátrak is félnek.
- Emma: És? Mi lett velük?
- Kornél: Hála Istennek, csak kórházba kerültek. Meglátogattam őket. A kis krapek a hátsó ülésről azóta a barátom.
- Emma: És nem marasztaltak el?
- Kornél: Nem. Hosszú vizsgálat volt, de már az elején megmondta a kivizsgáló, hogy szerinte én nem hibáztam. Addig általában jól meghajtottam a vilit azon a szakaszon. Hosszú, egyenes pálya, egy kicsit lejt is. De akkor, éppen akkor a megengedett sebességen belül maradtam. És nekem volt elsőbbségem.
- Emma: Szerencséd volt. Vagy Isten vigyázott rád.
- Kornél: Szerencsém volt, mert vigyázott rám meg az autó utasaira is.

Regina érkezik vissza, Brúnó kíséretében.

- Regina: Kornél, kérem!
- Kornél: Parancsoljon.
- Regina: Jöjjön velem!

A szokásos módon elhelyezkednek a kis asztalnál. Regina intésére leülnek.
- Regina: Szabad Kornél?
- Kornél: Az vagyok, kérem.
- Regina: Mi a foglalkozása?
- Kornél: Mint azt bizonyára tudja, villamosvezető vagyok.
- Regina: Ne arra válaszoljon, amit tudok, hanem amit kérdezek. Érti?
- Kornél: Értem.
- Regina: Magának volt egy balesete.
- Kornél: Volt.
- Regina: Felelősnek érzi magát?
- Kornél: A vizsgálat tisztázott.
- Regina: Nem ezt kérdeztem.
- Kornél: Felmerül bennem sokszor, hogy ha aznap nem azt a járatot viszem, vagy ha az előző lámpánál tilos jelzést kapok. Szóval, ha nem lettem volna éppen ott, éppen akkor. De, tudja, semmit sem csinálhattam volna jobban.
- Regina: Egy utasának eltört a karja.
- Kornél: Sajnos, igen. Elesett a fékezéskor.
- Regina: Nem gondolja, hogy felelős ezért?
- Kornél: Vészfékeznem kellett. Ha azt nem teszem azonnal, talán az autóban sérül, hal meg valaki. Sajnálom, hogy az utasnak eltört a karja. Bizonyára meggyógyult. És az autóban sem halt meg senki.
- Regina: Szóval, felmenti magát.
- Kornél: A vizsgálat alapján a bíróság mentett fel.
- Regina: Tehát úgy gondolja, hogy maga nem is felelős?
- Kornél: Amíg élek, minden nap eszembe fog jutni. Minden nap megrettenek tőle. De teszem tovább a dolgom.
- Regina: Maga még nem családos.
- Kornél: Még nem.
- Regina: Még nem?
- Kornél: Hogyne. Egy nap találkozom az igazival, szerelmesek leszünk, összeházasodunk, és gyerekeink lesznek.
- Regina: Ne várjon sokat! A gyerekeknek apa kell, nem nagyapó.
- Kornél: csak addig várok, amíg megtalálom a leendő feleségemet.
- Regina: Hogy van a színekkel?
- Kornél: Tudja, a foglalkozásom miatt jól kell látnom a színeket. Sokan, akik autót vezethetnek, e miatt nem vezethetnének villamost.
- Regina: Szereti a szép zöldet és kéket?
- Kornél: Mint a tavaszi rét és a nyári ég?
- Regina: Nem ebben a sorrendben.
- Kornél: Nem értem.
- Regina: A zöldet mondtam előbb, aztán a kéket. Magának előbb az eget kellett volna mondania, azután a rétet. A szép, zöld, nyári eget és a szép, kék, tavaszi rétet.
- Kornél: A törvényeink szerint még véleményszabadság van?
- Regina: Ma én kérdezek.
- Kornél: Erre az egyre azért feleljen.
- Regina: A törvényeink szerint még igen.
- Kornél: Akkor nekem az a véleményem, hogy az ég kék, és a fű zöld.
- Regina: Nem tudom, hogy maga bolond-e vagy az ellenség ügynöke. Ha bolond, akkor segíthetünk. De ha az ellenség embere, akkor kérlelhetetlenül megbüntetjük.
- Kornél: Nem vagyok bolond.
- Regina: Abból látszik, hogy bolond, hogy ebben a helyzetben ilyeneket mond. Most menjen.
A szemünk magán lesz. Később még beszélünk.
Azzal feláll. Kivonul. Brúnó követi.
Kornél visszatér a székekhez. Már csak Emma van ott.

- Emma: Mi volt?
- Kornél: A múltam érdekelte. Pedig alaposan ismeri. Meg a színek. De hát nem vagyok színvak. Ha az lennék, nem vezethetnék villamost.
- Emma: És?
- Kornél: Megfenyegetett. Nem is burkoltan. Azt hiszem, egyelőre megmarad az állásom. Élhetem az életemet, tudva, hogy ott leselkednek és hallgatóznak mindenütt. Csak azért,
mert látom a színeket.
- Emma: Nem. Nem azért. Azért, mert ki is mondod.
- Kornél: Lehet.
- Emma: Féltelek.

Regina tér vissza:

- Regina: Emma, kérem!
- Emma: Igen. (Azzal feláll.)
- Regina: Jöjjön velem!
Újra az asztalhoz vonulnak. Brúnó is elfoglalja a szokásos helyét. Leülnek.
- Regina: Kovács Emmának hívják?
- Emma: Igen, így hívnak.

- Regina: Mikor fogják valamilyen nének hívni?
- Emma: Még nem tudom.
- Regina: Még nem találta meg az igazit?
- Emma: A mai napig nem.
- Regina: Ez mit jelent?
- Emma: Semmit. Még semmit sem jelent.
- Regina: Na, jól van. Ne maradjon sokáig pártában. A hazának szüksége van sok-sok szép, megfelelően nevelt gyermekre.
- Emma: Igyekezni fogok.
- Regina: Maga óvónő?
- Emma: Igen, óvónő vagyok.
- Regina: Panasz érkezett a gyerekdalok miatt.
- Emma: Nem tudtam, hogy baj lehet a gyerekdalokkal.
- Regina: A színekkel kapcsolatos hazug állításokkal van baj, ami ezeknek a káros daloknak a szövegében van.
- Emma: Nagyon sajnálom. Én nem akartam semmi rosszat.
- Regina: Ezek a dalok megfertőzik a gyermekink tudatát. Tudta ezt?
- Emma: Nem. Én ezt nem tudtam.
- Regina: Mikor is szerezte a diplomáját?
- Emma: Öt éve.
- Regina: Érthető, hogy nem megfelelő képzést kapott.
- Emma: Én ezt nem értem, kérem.
- Regina: Majd átképezzük. Addig kap egy listát a megfelelő gyermekdalokról. Szöveggel, kottával. Ezentúl azt használja. Semmi mást. Érti? Semmi mást.
- Emma: Értem.
- Regina: Jó, akkor egyelőre elmehet.
Regina és Brúnó távozik. Emma visszatér a székekhez, ahol Kornél várja.
- Emma: Hát te még itt vagy?
- Kornél: Ha már összetegeződtünk.
- Emma: Ez kedves tőled.
- Kornél: Elkísérhetlek valameddig?
- Emma: Megtennéd?
- Kornél: Hiszen azért vártam rád. Kérlek, mondj igent!
- Emma: Menjünk.
Kicsi idő múlva Regina jön be az üres várószobába. Mögötte Brúnó.
- Regina: Brúnó, kérem! Vegye le azt a képet, és vigye át a Reparációs Osztályra.
Brúnó leveszi a képet, majd Reginát követve elhagyja a termet.

2. rész.

Ősz van. A helyszín azonos a korábbival. Az óra áll. A falon a kép a színeiben megváltozott. Már zöld az ég és kék a fű.
A szereplők most átmeneti kabátban érkeznek, amelyeket a fogason helyeznek el.
Elsőként Fényes Lukács érkezik. A kabátját felakasztja. Nem összecsukható ernyőt is hoz magával, amelyet a fogas alján kialakított helyre támaszt. Leül, ismét a jobb szélről számított második székre.
Maga mellé helyezi a táskáját, és újságot vesz elő.
Kevés idő múlva Vanda érkezik. A ruházata elnyűtt, rendezetlen, a haja, arca ápolatlan. Riadt és elesett.

- Vanda: Jó napot.
- Lukács: Jó napot kívánok.
- Vanda: Leülhetek?
- Lukács: Ide? (Bizalmatlanul méregeti)
- Vanda: Nem fertőzök. Kicsit rosszul vagyok, de nem vagyok beteg.
- Lukács: Hát, csak üljön.
- Vanda: Maga jól van? Hogy alakult az ügye?
- Lukács: Nekem nem volt félnivalóm. Jól vagyok. Nagyon jól.
- Vanda: Az jó. Akkor most… most miért van itt újra?
- Lukács: Tudja, szeretnék elintézni valamit. Hát kihez forduljon az ember a gondjával, ha nem a hivatalhoz?
- Vanda: Nahát. … Nahát, milyen gondja lehet magának?
- Lukács: Kicsi a lakás. Meg nincs is jó helyen.

- Vanda: Ez a gondja?
- Lukács: Ez. Miért, magának mi a gondja?
- Vanda: Maga szerint?
- Lukács: Hát, azt hiszem, magának nagyobb gondja van.

Kornél és Emma érkeznek. Láthatóan egy pár.
- Kornél (Emmához): Nem hittem volna, hogy szabadnapot veszel ki emiatt.
- Emma: Nem gondolod, hogy magadra hagylak ebben a helyzetben. Hogy tudtam volna így a gyerekekkel foglalkozni?
- Lukács (kissé felháborodottan): Jó napot!
- Kornél és Emma: Jó napot.
- Kornél: Elnézést! Úgy elmerültünk a beszélgetésben.
- Emma: Bocsánat! Csak itt futottunk össze, az ajtóban.
- Vanda: Akkor ti… De jó nektek!
- Emma: Köszönjük.
- Lukács: Mi járatban?
- Kornél: Beidéztek. Megint.
- Lukács: Miért?
- Kornél: Konzultációra. A nézeteim rendezése érdekében.
- Lukács: Valóban?
- Kornél: Ezt írták ide.
- Emma: Nahát, az az óra még mindig áll.
- Vanda: Nem is tudom. Mintha visszafelé haladt volna egy kicsit.
- Emma: És az a kép?
- Lukács: Mi van vele?
- Emma: Nyáron még kék volt rajta az ég.
- Lukács: Az ég sohasem volt kék.
- Emma: Igen. De, mintha a képen…
- Lukács: Az ilyenre emlékezni sem szabad. Ez annyira sérti a függetlenségünket.
- Emma: Az emlékek?
- Kornél: Hagyd! Nem éri meg ezen vitatkozni.

Kis időre csend támad.
- Emma (Vandához): Ne haragudj, hogy megkérdezem, de rosszul nézel ki. Mi történt veled?
- Vanda: Félig eltöröltek.
- Emma: Hogy?
- Vanda: Csak ideiglenes igazolványom van. Abban csak keresztnév. Én vagyok a Senki Vanda, akinek nincs lakása, nincs állása, nincs élete.
- Emma: Nem értem.
- Vanda: Nyáron, amikor itt voltunk, elvették az irataimat. A lakásomba már nem mehettem be. Kicserélték a zárat, és új név volt kiírva. A munkahelyemen azt mondták, már nem
dolgozom náluk.
- Emma: Ezt nem is értem.
- Vanda: Hihetetlen, ugye? Pár nap múlva egy parkból bevitt a rendőr. Akkor kaptam egy ideiglenes azonosítót. Vezetéknév nélkül. Elhelyeztek egy hajléktalan szállón, és hetente kétszer-háromszor kirendelnek közmunkára.
- Kornél: Mi volt a bűnöd?
- Vanda: Az, ami neked is. A színek.
- Lukács: Ilyet maga ne mondjon! Kicsoda maga, hogy így rágalmazza ezt a rendszert? Itt kérem minden és mindenki a helyén van!
- Vanda: Én azelőtt tettem a dolgomat. Jó munkát végeztem. Rendezett életet éltem. Csak volt egy véleményem.
- Lukács: No hiszen! Ismerjük az ilyen felforgatókat.
- Emma: És a barátaid? Nem volt senkid?
- Vanda: El sem tudod képzelni, miket mondtak nekik rólam. Tájékoztatás címén felkeresték őket, és meggyőzték arról, hogy valami szörnyű dolgot tettem.
- Emma: Senki sem segített?
- Vanda: Egy barátnőm próbált. Berendelték. Azóta nem tudok róla. 
Regina lép be a terembe. Brúnó a szokott módon követi.
- Regina: Jó napot.
- A többiek: Jó napot.
- Regina: Nahát, maguk összeverődtek már egyszer ugyanígy. Milyen véletlen.
A többiek csak néznek rá. Senki sem szól.

- Regina: Vanda! Kérem, jöjjön velem.
Elvonulnak. Helyet foglalnak a kis asztalnál.
- Regina: Nos, meséljen! Hogy van mostanában?
- Vanda: Kérem, azt sem tudom, hogy ki vagyok. Mióta elvette az irataimat, nincs is rendes nevem.
- Regina: Előbb nekünk kell meggyőződni róla, hogy ki maga.
- Vanda: Nézzen rám! Hajléktalanok között élek. A múlt hónapban tetvem is volt. Nincs lakásom, nincs munkám. Nincs semmim. Én magam sem létezem. Hogy lehet így élni?
- Regina: Tudja, a legtöbb ilyenből, mint maga - már ne sértődjön meg, de a legtöbbjéből rövid idő alatt drogos kurva lesz. Egy kis kannás borért, egy kevés kábítószerért bármit
megtesznek. Tönkremennek, leépülnek. Aztán egy reggel valami szemétdombon megtaláljuk a hullájukat. De maga… maga még mindig tartja magát.
- Vanda: Könyörgöm, nem tudom, meddig bírom. Miért büntetnek így?
- Regina: Mert rossz kislány volt. Megtagadta azt az igazságot, amit mi hirdetünk. Aki ezt teszi, az ellenség. Annak nincs helye a társadalomban.
- Vanda: De én… én csak egy színt…
- Regina: Ma egy színt, holnap a rendszer alapvető értékeit tagadja meg. Ma dacol. Holnap az ellenség oldalára áll. 
- Vanda: Én csak úgy akarok élni, mint bárki más. Dolgozni. Aztán hazamenni. Este megnézni
egy filmet, és rendesen megtisztálkodni a saját fürdőszobámban.
- Regina: Szóval, ezt szeretné?
- Vanda: Ezt.
- Regina: Mit tenne meg érte?
- Vanda: Hogyan?
- Regina: Tegyük fel, hogy én visszaadhatom magának… nem is… adhatok magának egy új életet. Bizonyos szempontból jobbat, mint a korábbi volt. Mire lenne hajlandó érte?
- Vanda: Tetves alkoholisták között alszom, és puszta kézzel szedek szemetet az utcán. Maga mire lenne képes, hogy ebből kikerüljön? Mert én mindenre.
- Regina: Most menjen szépen vissza a várószobába, és gondolkodjon el a színeken. Mással is beszélnem kell. De még ma újra eszmét cserélünk erről.

Vanda visszamegy.
- Kornél: Mi volt?
- Vanda: Beszélgettünk.
- Kornél: Na jó, de miről?
- Vanda: A tetvekről.
- Emma (Kornélhoz): Hagyd egy kicsit! Látod, hogy nem tud most beszélni.
- Lukács: Így van ez. Mind nagy hős, amíg nem szembesülnek az igazsággal.
- Emma: Maga meg csak ítélkezik itt.
- Lukács: Mert én tudom, hogyan kell helyesen élni.
- Kornél: Akkor? Avasson be minket! Hogyan kell?
- Lukács: Helyesen kell gondolkodni!
- Kornél: Miről kell helyesen gondolkodni?
- Lukács: Mindenről.
- Kornél: Az olyan őröltségekről, mint a zöld ég?
- Lukács: Hallja, maga taknyos, most már hagyja abba ezt a gyalázkodást! Az világított rá erre az igazságra, aki a nemzetünket vezeti. Aki mellesleg kiváló festőművész. Ma is a vásznai között élne, ha nem vállalta volna a népe szolgálatát.
- Kornél: Én meg villamosvezető vagyok, és félévente vizsgálják, hogy jól látom-e a színeket.
- Lukács: Az más. Magának csak fel kell ismerni az ábrákat a pöttyös könyvben.
- Kornél: Na, ez azért annál sokkal komolyabb.
- Lukács: Mégiscsak ő a festő.
- Kornél: Fel sem vették az akadémiára.
- Lukács: Aljas, külföldi rágalom!
- Kornél: Hogy lenne rágalom, ha egyszer igaz?
- Lukács: Mit tud maga az igazságról?
- Kornél: Nézze csak meg ezt a képet! Látja? Aztán nézzen ki az ablakon! Amit az ablakon át az égnek lát, az melyik színhez áll közelebb? A felsőhöz vagy az alsóhoz?
- Lukács: Ne provokáljon engem!
- Kornél (A képet leakasztja a falról, és megfordítja): Most nézze meg! Most az a szín, ami felül van, arra hasonlít, amit az ablakon át lát! Nem igaz?
- Lukács: Nem.
- Kornél: Hát nem hisz a saját szemének? Akkor minek hisz?
- Lukács: Annak hiszek, akinek kell. Magának is ezt ajánlom!
- Kornél: De hát…
- Emma: Hagyd, kérlek! Még bajba kerülsz!
Kornél leteszi a székre a képet a kék részével fölfelé. Emmát félrevonja kicsit, hogy bizalmasan beszélhessen vele.
- Kornél: Emma, én nem tudom, mi lesz itt ma. De félek, hogy úgy járok, mint Vanda vagy rosszabbul. Mondd meg nekem, tényleg lehet, hogy babát vársz?
- Emma: Orvosnál még nem voltam. De a teszt azt mutatja.
- Kornél: Ígérd meg, hogy szabad ember lesz!
- Emma: De hiszen az lesz, ha összeházasodunk. A te nevedet fogja viselni.
Regina érkezik, Brúnó kíséretében. Meglátja a képet.
- Regina: Ezt melyikük vette le a falról?
- Kornél: Bocsánat! Én voltam.
- Regina: Miért?
- Kornél: Mert úgy láttam, hogy fejjel lefelé van.
- Regina: Most van fejjel lefelé. Maga fordította a feje tetejére a világot. – Brúnó! Tegye vissza!
– Vanda! Jöjjön velem!
Újra a kis asztalhoz ülnek.
- Regina: Gondolkodott?
- Vanda: Igen.
- Regina: Hogy döntött?
- Vanda: Kérem! Szeretnék emberhez méltóan élni.
- Regina: Brúnó! Ebédszünetet tartunk. Kísérje át az új kollégáját a személyzeti osztályra.
Aztán, ha felszerelt, várom vissza. És Vanda! (Azzal egy kis csomagot nyújt felé.) A zuhanyozóban ezeknek hasznát veszi!
Vanda láthatóan nagyon örül az ajándéknak.

A szín rövid időre elsötétül. Ezzel jelezve, hogy az idő közben előrehaladt.
A kis asztalnál Lukács és Regina ülnek. Az asztal mögött Brúnó és Vanda állnak. Vanda egyenruhája
olyan, mint Brúnóé. A haja szigorú kontyba van kötve.

- Regina: Hogy van ma, Lukács úr?
- Lukács: Remekül, kérem. Igazán remekül. Kissé bosszant ez a sok bolond, hazaáruló reakciós. De ettől eltekintve kitűnően vagyok.
- Regina: Igazán részletes és tartalmas volt a tegnapi jelentése. Látom, kiismeri magát az ilyen emberek között.
- Lukács: Én kérem, átlátok rajtuk. Nem nehéz az ilyeneket kiismerni. Mind ugyanabban az elmebajban szenved.
- Regina: Úgy gondolja, hogy ez valami betegség?
- Lukács: Én ezt nem állapíthatom meg, mert nem vagyok orvos. De a maguk szakértői kijelenthetnék.
- Regina: És maga szerint mit kellene tenni velük?
- Lukács: A könnyebb eseteket rehabilitálni kellene. Orvosi átnevelő táborban, egészséges munka mellett. Dolgozhatnának a folyóink visszafordításán.
- Regina: Elgondolkodtató. És mit tenne a súlyosabb esetekkel?
- Lukács: Azoktól meg kell kímélni a társadalmat. A jóravaló polgárok nem élhetnek abban a veszélyben, hogy egy ilyen romlott alak bármikor rájuk törhet. Kérem, én azt hiszem, a
betegség súlyossága ez esetben a beteg szándékán múlik. Aki menthetetlen, arról kijelenthetjük, hogy maga tehet róla.
- Regina: Úgy gondolja, vannak menthetők?
- Lukács: Hiszen ma Ön is megmentett egyet. Nem igaz, Vanda? – fordul Vandához. Vanda nem reagál.
- Regina: Az őrezred ide beosztott tagjai nem reagálhatnak senki megszólítására, csak az enyémre. Ezért én válaszolok. Igen, megmentettük őt. Most már jó, és hasznos lánya a
hazának.
- Lukács: Ez nagyon szép. Gratulálok Önnek. Ez igazán nagy siker azzal a vaksággal szemben, ami megőrjíti az ellenségeinket.
- Regina: Jól mondja. Színvakság. És egyben a tisztánlátás képességének a teljes hiánya. De mit szeretne kérni, kedves Lukács?
- Lukács: Tudja, a lakásom. Kicsi, kényelmetlen. Az a környék még nem teljesen biztonságos.
Egy ilyen békés, korosodó úr, mint én, nem érezheti ott magát teljes nyugalomban.
- Regina: Maga olyan jó szolgálatot tesz nekünk, hogy még nem akarjuk nyugalomba helyezni.

Szükségünk van a jelentéseire. De egy tágasabb lakás előbb-utóbb kiutalható lesz magának.
- Lukács: Nagyon köszönöm, drága Vezető Asszony.
- Regina: Csak ne köszönje! Tegye a dolgát! Menjen, üljön le szépen közöttük, és figyelje, mit beszélnek, mit hallgatnak el, és mit gondolnak!
- Lukács: A legnagyobb örömmel.

Lukács visszatér a váróba. Hamarosan Regina vonul ki. Most már Brúnó és Vanda is követik. Emma és
Kornél meglátják őket.
- Emma: Vanda! Te vagy az? (Vanda nem válaszol.)
- Regina: Az őrezred tagjai itt csak velem beszélhetnek. Nekem tegye fel a kérdéseit, ha vannak! Vannak?
- Emma: Nem. Nincs kérdésem.
- Regina: Rendben. Nekem azonban van. Magát nem idéztük be. Miért van itt mégis?
- Emma: Nem tudtam, hogy nem szabad.
- Regina: Szabad, de engem mégis érdekel. Miért van itt?
- Emma: Csak elkísértem…
- Regina: Kit kísért el?
- Emma: Szabad Kornélt.
- Regina: Mint?
- Emma: Nem értem.
- Kornél (közbevág): Kérem, mi szükség erre a kihallgatásra? Emma nem tett semmi rosszat.
- Regina: Azt még ő sem tudhatja. Ez olyan kérdés, amiről mi döntünk. (Újra Emmához fordul.)
- Regina: Milyen minőségében kísérte el? Miért van itt vele?
- Emma: Mert… Ő a vőlegényem.
- Regina: Aha. Jó tudni, hogy építik a jövőt. Esküvőről, gyerekekről beszéltek már?
- Kornél (ismét közbevág): Éppen ma szeretnénk ezekről beszélni.
- Regina: Magára még nem vagyok kíváncsi. Majd bent, az irodában kifejtheti a válaszait. Most
Emmával beszélek. Megértette?
- Kornél: Hogyan? Miért bánik így velünk?
- Emma (Kornélhoz): Hagyd! Majd én válaszolok. (Reginához) Igen, ha kapunk időpontot, akkor talán már ebben az évben összeházasodunk. És gyerekeket is szeretnénk.

- Regina: Úgy? Értem. Nos, itt hagyom magát Lukács úrral. Ő majd vigyáz magára. Kornél!
Maga jöjjön velem! (Majd Brúnóhoz): Brúnó! Hozza be azt a képet!
Brúnó leakasztja a képet, és maga előtt tartja. Regina intésére Kornél és vele együtt Regina is helyet foglal. Vanda és Brúnó elfoglalja a helyét az asztal mögött. A kép még mindig Brúnónál van.

- Regina: Mondja, Kornél, miért keresi a bajt?
- Kornél: Én nem szeretnék semmiféle bajt.
- Regina: Akkor miért ilyen elvetemülten makacs?
- Kornél: Én nem vagyok elvetemült.
- Regina: De bizony! Maga betegesen elvetemült.
- Kornél: Nem értem? Mi a problémájuk velem?
- Regina: Maga villamost vezet, ugye?
- Kornél: Igen. Villamosvezető vagyok.
- Regina: Rendesen végzi a munkáját?
- Kornél: Azt hiszem, jó véleménnyel vannak rólam a feletteseim.
- Regina: Nem él megbotránkoztató életet?
- Kornél: Úgy gondolom, nem.
- Regina: A házfelügyelő nemrég panaszkodott. Vendégei voltak, és hangoskodtak.
- Kornél: Szóval, fel is jelentett az a…
- Regina: A maga érdekében, ne fejezze be a mondatot.
- Kornél: Meccs volt, tudja, és átjött három barátom.
- Regina: De hangoskodtak. Duhajkodtak. Ittak is?
- Kornél: Igen, elfogyott pár üveg sör. Csak meccset néztünk. És amikor belőtték azt a gólt!
- Regina: Ezt akár meg is bocsáthatjuk.
- Kornél: Ha ez bűn, úgy bocsánatot kérek.
- Regina: És mi a helyzet a színekkel?
- Kornél: Nincs semmi bajom a színekkel. Az elmúlt hónapban voltam szemészeti vizsgálaton.
- Regina (Int, Brúnó odaadja a képet, amit két kézzel az asztalra támasztva Kornélnak mutat): Mit lát ezen a képen?
- Kornél: Ez egy tájkép. Azt hiszem, az ilyet mondják posztmodernnek. Vagy posztavantgardnak? Nem tudom. A festészetről nem sokat tudok.

- Regina: Arról beszéljen, hogy mit lát?
- Kornél: Természetesen zöld eget, és kék rétet látok. Egy szép domboldalt látok, délutáni fényben, felcserélt színekkel.
- Regina: Biztos ebben?
- Kornél (a nézőtér irányába, kissé fölfelé mutat) Ha kinéz az ablakon, maga is meggyőződhet róla, hogy a rét színe a képen olyan, mint az égbolt színe a képen.
- Regina: Innen nem láthatja jól.
- Kornél: Azt hiszem, mégis jól látom.
- Regina: Van egy kis udvarunk itt, ahol szép virágok vannak és pázsit. Majd kikísérik oda, és ott újra szemügyre veheti a színeket. Álljon fel egy pillanatra!
(Kornél feláll.)
- Regina (Brúnóhoz és Vandához fordulva): Van egy kis elintézendőm. Addig mutassák meg ennek az embernek a színeket. (Azzal kimegy.)
Néhány feszült másodpercig nem történik semmi. Aztán Brúnó felemeli a gumibotját, és ütni kezdi Kornélt. Vanda azonnal csatlakozik. Kornél a földre kerül. A szín elsötétedik.

A váróban Lukács ül a szokott helyén, Emma a széksor távolabbi szélén. Regina érkezik, Brúnó és Vanda kíséretében.
- Regina: Lukács úr! Most hazamehet. Majd értesítjük abban az ügyben, amiről beszéltünk.
- Lukács: Nagyon köszönöm, Vezető Asszony! (Azzal felveszi a kabátját, fogja az ernyőt és a táskát, és – A viszont látásra – köszönéssel távozik.)
- Regina: Maga még itt vár?
- Emma: A vőlegényemre. Kornélra. Úgy volt, hogy megbeszélünk valamit ma este.
- Regina: Kornélnak át kellett fáradnia egy másik hivatalba. Ma már nem fog ide visszatérni.
Kéri, hogy ne haragudjon, de ma a beszélgetés elmarad.
- Emma: Nem értem.
- Regina: Ma nem fognak találkozni. Dolga van. Na, legyen jó kislány! Menjen szépen haza!
A szín elsötétedik.

3. rész

Azonos helyszín. Az óra ismét korábbi időpontot mutat. Lukács ül a váróban. A fogason a télikabátja lóg. A kabátok cseréje mutatja, hogy az idő téliesebbre fordult. Lukács olvas. Hamarosan Regina
érkezik Brúnó és Vanda társaságában.

- Regina: Jó napot, Lukács! Ma nem számítottam Önre.
- Lukács: Jó napot, drága Vezető Asszony. Ma a saját ügyemben jöttem.
- Regina: Melyik ügyében?
- Lukács: A lakás, tudja…
- Regina: Tudom.
- Lukács: Remélhetem?
- Regina: Még kérünk magától valamit.
Emma érkezik. Szintén meleg kabátban. A kabátot a fogasra teszi. Alatta bő ruhát visel.
- Emma: Jó napot kívánok.
- Lukács és Regina: Jó napot.
- Regina: Ma nem vártuk magát. Mi járatban van itt?
- Emma: Szeretnék érdeklődni a vőlegényemről.
- Regina: Vagy úgy?
- Emma: Kérem, nagyon fontos.
- Regina: Brúnó! Kísérje át Fényes urat a Lakás Osztályra. Ott már tudnak az ügyéről.
- Lukács (feláll), Regina felé hajbókolva követi Brúnót: Köszönöm, drága vezető Asszony! –
Távoznak.
- Regina: Jó is, hogy csak hárman maradtunk, ez olyan női dolog. Jöjjön a szobámba!
Átvonulnak Regina asztalához. Leülnek. Vanda elfoglalja a szokásos pozíciót.
- Regina: Mi van magával?
- Emma: Gyermeket várok.
- Regina: Vagy úgy?
- Emma: Úgy volt, hogy Kornéllal összeházasodunk.
- Regina: Miféle Kornéllal?
- Emma: Szabad Kornéllal. A vőlegényemmel. Alig két hónapja jártunk itt legutóbb. Aztán őt elvitték valahová. Azóta nem tudok róla semmit.
- Regina: Szabad Kornél? Nem tudunk ilyen nevű emberről.
- Emma: De hiszen Ön idézte be többször is!
- Regina: Ilyen nevű ember soha nem járt nálam.
- Emma: Könyörgöm! Mondja meg hol van?
- Regina: Inkább maga mondja meg, hogy hogy esett teherbe? Emlékszik rá egyáltalán?
- Emma: Jól emlékszem. Szerettük egymást…. szeretjük.
- Regina (Vandához): Látja, Vanda, így megy ez! A mai fiatalok bulizgatnak, aztán azt sem tudják, kinek magja kelt ki bennük.
- Emma: Kérem, ne beszéljen így! Én tisztességes nő vagyok!
- Regina (felháborodottan): Van magának férje?
- Emma: Még nincs, mert…
- Regina: Tehát nincs. És terhes.
- Emma: Hiszen lényegében már eljegyeztük egymást.
- Regina: Kivel?
- Emma: Szabad Kornéllal.
- Regina: Egy fantommal! Szabad Kornél nem létezik. Maga meg azt sem tudja, hogy ki csinálta fel! Nem lehet, hogy valami drogos buliban megerőszakolták?
- Emma: Én soha…
- Regina: Olyan emberekre emlékszik, akik nem léteznek. Honnan tudhatnánk, hogy tudja, kik, és hogyan ejtették teherbe?
- Emma: Maga, maga… (Láthatóan rosszul van)
- Regina: Vanda! Kísérje ki egy kicsit a váróba ezt a cafkát! Én konzultálok a Családjogi Osztállyal.

Vanda Emma mellé lép, megfogja a karját, úgy segíti vissza a váróba. Regina távozik. Emma leül. Vanda mellé.

- Vanda: Jobban vagy kicsit? Hozzak vizet?
- Emma: Köszönöm. Most nem kérek.
- Vanda: Szóval, babát vársz? Mennyi ideje?
- Emma: Már tizenkét hetes. Az orvos szerint egészséges.
- Vanda: De hiszen ez nagyszerű!

- Emma: Az apja is biztosan boldog lenne, ha tudná.
- Vanda: Biztosan.
- Emma: De te tudsz róla, igaz? Mondd meg, hogy hol lehet?
- Vanda: Én nem tudok semmit.
- Emma: Az a nő bolondnak néz.
- Vanda: Most az a fontos, hogy vigyázz magadra és a kicsire.
Lukács érkezik, elégedetten és vidáman.
- Lukács: Áh, maguk itt üldögélnek?
- Vanda: Igen, Fényes úr, üldögélünk.
- Lukács: Maga nem szokott üldögélni. Ez szokatlan lazaság.
- Vanda: Magának meg mi köze van hozzá?
- Lukács: Nekem mindenhez van közöm, tudja. Nekem mindenhez.
- Vanda: Szégyellheti magát! Ha tudni akarja, Emma kismama, és egy kicsit rosszul lett. Azért vagyok itt vele.
- Lukács: És a kedves férje? Ő miért nincs itt?
- Emma: Még nem vagyok férjnél.
- Lukács: Vagy úgy? Manapság egyesek ezt nevezik modernségnek.
- Vanda: Jobban teszi, ha befogja. Maga…
- Lukács: Jaj, azt inkább ki se mondja! Jobb az úgy magának.
- Vanda: Fenyeget?
- Lukács: Dehogy! Vigyázok magára, hogy újra baj ne érje.

Regina érkezik Brúnó kíséretében. A kezében egy vaskos dossziét tart.

- Regina: Kedves Lukács! Sikerrel járt a Lakásügyi Osztályon?
- Lukács: Igen, kérem.
- Regina: Elégedett az intézkedéssel?

- Lukács: Sőt, mérhetetlenül hálás vagyok.
- Regina: Mikor költözik?
- Lukács: Már a hó elején.

- Regina: Ma már nincs szükségem magára. Most nyugodtan menjen haza csomagolni.
- Lukács: Igen. Köszönöm. (felveszi a kabátját) A viszontlátásra. (Távozik.)
- Regina: Emma, kérem! Ha jobban van, fáradjon velem.
Regina elől halad, utána Emma. A menetet Vanda és Brúnó zárja. Regina asztalánál a szokásos módon elhelyezkednek. Regina a dossziét az asztalra teszi.
- Regina: Emma, ugye, maga óvónő?
- Emma: Az vagyok, kérem.
- Regina: Rendben vannak az új gyerekdalok.
- Emma: A gyerekek nagyon rugalmasak.
- Regina: Ezt hogy érti?
- Emma: Szépek, okosak, és olyannak látják a világot, amilyennek lefestjük a számukra.
- Regina: Lefestjük?
- Emma: Így szokás mondani.
- Regina: Nocsak, nocsak. …. Visszatérve a gyermekre, tehát nem tudja, hogy ki az apja?
- Emma: Szabad Kornél az apja. Ezt határozottan tudom. Más nem lehet.
Regina kinyitja a dossziét.
- Regina: Kértem néhány adatot a Népességnyilvántartótól. Lássuk csak… Szabad Kornél.
Hetvenkét éves bácsika, aki vidéken él. (Egy lapot kiemelve Emmának mutatja) Ő az?
- Emma: Nem, dehogy!
- Regina: Ő meg itt egy művész. Ismert homoszexuális. Esetleg ő?
- Emma: Sohasem láttam.
- Regina: Van itt egy tisztviselő. Példás család, három gyerek, takaros feleség. Talán ő?
- Emma: Nem, őt sem ismerem.
- Regina: Igaz is, ő névváltoztatást kért. Már Szolga a neve. Akkor hát ki volt, maga szerint?
- Emma: Tudnia kell! A villamosvezető, akivel vitája volt a színek miatt.
- Regina: Nem volt ilyen ügyem.
- Emma: De hát két hónapja sincs, hogy…
- Regina: Nézze, Emma! Én megértem, hogy a maga helyzetében a lelkiállapota… zaklatott.
Egyedülálló nőként gyermeket vár, és azt sem tudja, ki az apja.
- Emma: De hiszen én tudom! Szabad Kornél, a villamosvezető.
- Regina: Ilyen nevű ember sohasem dolgozott a közlekedési vállalatnál.
- Emma: A baleset