Zavaros világ
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 285
Zavaros világ
– Az anyádat, azt a falábút! – ordította Vekler Gusztáv, s odavágta a rendőrhöz a bazaltból készült kockakövet, amely még a szocialista rendszer avítt maradéka volt, s marha nehezen lehetett kiszabadítani az úttest fogságából. Vekler Gusztáv és a kockakő is tudta, hogy filozófiai csökevény az úttest rabjaként fogságban tengődni, az emberi és a kockakői méltóság megalázása az, amikor mindenki páros lábbal tapod rajta. Jobban fest az egy készenléti rendőr fejével kölcsönhatásban, nemzetileg és filozófiailag is.
Vekler Gusztáv hazafiságához kétség sem férhetett, a rendszeres szociális járadékból persze az ember szar hazafi, legalábbis szarul él, de a törvény az törvény, aki nem dolgozik, az ne is egyék. Vekler Gusztáv sem evett, legfeljebb ivott, olcsó kannás bort, s megállapította: a kannás bor rossz hatással van az agysejtekre. Az agysejtek meg a kockakövekre, a kockakövek meg a rendőrökre, tehát axiómaként kijelenthető volt: rossz a rendszer.
Másnap mindig fájt a feje, anyja készítette el reggeli kakaóját: két kanál cukor, két kanál kakaópor, két deci tej. Régi recept, bár a régi receptekkel néha baj van. Ha szájhagyomány útján terjednek, akkor átalakulnak, mint az alkotmány, ha leírja őket az ember, akkor az írás megfakul, hiába a mondás, hogy „a szó elszáll, az írás megmarad”, a kockakövek lélektanához semmi köze a kakaónak.
Anyjának persze fogalma sem volt a filozófiáról, a recepteket is a Kiskegyedből szedte, így már hosszú évek óta úgy szólította anyját, ha szólította valahogy: Kiskegyed! Nem beszélgettek, Vekler Gusztáv kibukott a középiskolából, harmadikban. Előtte jól tanult, aztán nem tanult, anyja ugyan megpofozta a félévi bukásnál (négy tantárgy, hat pofon), de a hetediknél már lefogta anyja kezét. Előtte sem beszélgettek, utána is csak annyit, mint előtte, de megtörtént a csoda: anyja ismét férjhez ment, miután apját lapátra tette, gyorsan, kíméletlenül, szakszerűen. Vekler Gusztáv ebből semmit sem vett észre, csak egy napon apjától akart kérni egy kis pénzt, de anyja felvilágosította: apád három éve már nem lakik itthon.
Az új férj BKV-ellenőr volt, kicsit kövér, kicsit alkoholista, kicsit idióta, de legalább fizette a fiú sörét, ha néha-néha otthon megnézték a tévében a Fradi-meccset. Anyja olyankor utálta őket, de a második férjet csak nem kellene egy rohadt Fradi-meccs miatt kirúgni, nem is szólva a gyerekről, aki ugyan egy léhűtő, senkiházi, drogos, kurvakefélő kurvapecér, de csak a gyereke.
Amikor meglátta fiát a televízióban, akkor megfogadta, levágja a farkát, ha egyszer hazaér, de a fiú soha többé nem ért haza. Csak egy darabig hiányzott neki. A rendőrség értesítette, hogy elütötte egy autó.
– Ilyen az élet – mondta szűkszavúan. Tudta, illene sírva fakadni, de dühös volt, mert a fánknak a tészta nem akart megkelni, a rendőrök pontosan akkor csöngettek be, amikor kedvenc sorozatában Esmeraldát megcsókolta Luis Domingo.
– Kiskegyed, itt tessék aláírni a papírt! – mondta a rendőrfőtörzs. Kiskegyed meg aláírta, hogy nincs többé fia. Az élet múlandó. Az új férje meg megint azt a rohadt meccset nézi, issza a sört és zabálja a chipset, a tészta meg nem kel meg. – Zavaros és érthetetlen ez a világ – morogta maga elé.
– Az – vágta rá meggyőződés nélkül a rendőrfőtörzs.