Závada Pál - Szociográfus az egyetemesség sorskérdéseiről

Írta: Novák Imre


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 140



Szociográfus az egyetemesség sorskérdéseiről
Závada Pál Egy piaci nap című kötetéről

Závada Pál élményközege a huszadik század második feléből származik, a kor gondolatvilága jelenik meg műveiben, de írásmódszerére a magyar irodalom évszázadainak szóhasználata jellemző. Napjaink szellemi világának gyökereiből és állapotából tájékozódik, innen szerzi tapasztalatait és mondanivalóját, aztán visszanyúl régebbi korokba, áthangszereli, átfogalmazza a korábbi modelleket, toposzokat. Műveit olvasva - a filozófián és a szociográfiákon nevelkedett, iskolázottabb olvasó - rögtön látja, hogy a magyar társadalomleírás legjobb mestereinek hagyományait folytatja. Illyés Gyula, Erdei Ferenc, Veres Péter, Szabó Zoltán és Csalog Zsolt, Berkovits György hatása érződik írásain, világlátásán, de napjaink közembereinek és szociológusainak vizsgálódásai is visszaköszönnek műveiben. Kutató és író egyben.
Első írásai megjelenése idején nálunk a világirodalmi művek nagyobb példányszámban kerültek kiadásra, mint a magyar szerzők munkái. Ez is a diktatúra kultúrát ellenőrző eszköze volt, hiszen így csak egy szűk réteg ismerhette őket. Az alacsony példányszám nem veszélyeztette a szélesebb körben való terjedését, és nem ártott az általános főirány gondolatiságának, a jól bevált proletárdiktatúra nimbuszának, létezésének.
Mindig fontosak és érdekesek Závada művei, mert regényei, novellái, tanulmányai társadalmunk mélyéről érkezett tudósítások. Helyzeteket, történeteket fogalmaz meg. Ábrázol, körüljár, de nem akar igazságot tenni, azt ránk bízza. Jó realitás- és arányérzék jellemzi. Prózájának névjegye a hétköznapok egyhangúságában rejlő fontos események felismerése, leírása.
Elsősorban a nagyobb terjedelmű, nagyobb lélegzetvételű könyveiről ismert, amelyek lassan, komótosan cammognak előre a maguk tempójában, hogy időt és teret biztosítsanak az írónak – aki tökéletesen ki is használja azt – hogy részletesen kifejtse, mit láthatunk azon a tájon, ahová elvezet. Ha Philip Roth megfogalmazásával élünk, az alkotónak már jó előre el kell döntenie, hogy mit akar vezetni: kamiont vagy sportkocsit (vagyis hogy mit akar írni: nagyregényt vagy kisregényt), és annak megfelelően is kell írnia. Závada leginkább kamionhoz szokott, de jól bánik egy sportkocsival is, nála annak is jó az útfekvése, az előrehaladása, mint ahogy azt az Egy piaci nap című, írásában is láthatjuk. A kisregény témája az 1946-os kunmadarasi pogrom, amikor is számos zsidót vert össze, és ölt meg a felheccelt, feldühített tömeg. A tiszaeszlári esetre hajazó történet a II. világháború utáni lelki megrázkódtatásról, bűntudatról és letargiáról, valamint az éhesen maradottak vagdalkozásáról szól.
Nálunk sokáig elhallgatás és elfojtás jellemezte a második világháborút követő átmeneti és zavaros éveket. Akkor is elmaradt a teljes szembenézés, mert egy új, nem kevésbé erőszakos hatalom telepedett az emberekre, de napjainkban sem lehetünk elégedettek múltunk feltárásával, és itt nem csak a ferdítésekről, hamisításokról van szó. Az időszak manapság is sok vitát vált ki. Sokan nem fogadják el, hogy egy külföldi hatalom felelős csak a zsidóüldözésért, 600 ezer ember megöléséért. Napjainkban még mindig folyik a tiltakozás az Eleven emlékműnél a történelem félremagyarázása miatt.
Az egy piaci napban Závada a képzeletbeli Kunvadasra helyezi a cselekményt, kitalált szereplőkről ír, bár az események valóban megtörténtek. A helyzetek valósággal való egyezése nem a véletlen műve. A kisregényben Hadnagyné Csóka Mária az elbeszélő. Ő egy olyan figura, aki egyszerre van közel és távol az eseményektől. Az ő férje az a tanító, akit javarészt koholt vádakkal idéznek népbíróság elé. Ez alaposan felbőszíti a helyieket és gyújtósul szolgál a pogromhoz, mert elégtételt akarnak venni, hogy a zsidók soha nem járnak rosszul. A helyzet kilátástalanul nehéz, mert vesztes háború után vannak, sok a halott, drága az élelmiszer, és ilyen reménytelen helyzetben mindig kell, hogy legyenek bűnbakok. Erre pedig ott a jól ismert recept, jöjjenek a zsidók elleni támadások. Egyre zsidóellenesebbé válnak az emberek.
Mária az, aki sokfelé jár a városban, és mindent lát, anélkül, hogy részt venne bármiben is. Az ő tapasztalatai, gondolatai válnak a mű vezérfonalává, de mellette megjelenik több mellékszál is. Előkerülnek mendemondák, vallomások, levelek és újságcikkek, melyek többsége szöges ellentétben áll egymással, vagy a valóságos eseményekkel. Így az olvasó sokféle helyről jött állításokból láthatja a történeteket. A regényben felelősek a helybéliek, mert elhiszik az ostoba meséket, rémhíreket, akik készpénznek veszik, hogy a zsidók gyerekhúst esznek. Ebben az abszurd helyzetben teljesen lehetetlen, hogy a zsidók kárpótlást kapjanak a holokausztért. Itt nem kaphat senki elégtételt, a szegénység és a nyomorúság mindenkit sújt. Nem találnak megoldást az alakulóban lévő pártok sem. Nem alkalmas az idő a jogrend alkalmazására. Haladnak a dolgok a maguk útján, amiről tudjuk hová jutottak az egyre előretörő kommunisták, akik saját pozíciójuk erősítése érdekében feláldozzák a zsidókat és mindent a politikai ellenfeleikre fognak. A bűnösöket közben futni hagyják.
Különböző származású, gondolkodású figurák jelennek meg a történelmi tablón. Sokfélék a szereplők és az értelmezések. Ami öröm az egyiknek, az a másiknak poklot jelent. Nincs végletesen rossz, nincs angyalian jó ember sem. A nyilas sem velejéig romlott, és kiegyensúlyozott emberek is tévedhetnek. Nincs más választás - az író szerint - itt sem, csak az őszinte szó, mert a felelősség közös, mert az kevés, ha főzzük a babgulyást, azzal még nem tettünk semmit magunkért, mert a történelem zajlik körülöttünk. Itt is csak a józan ész, a közös értelmezés segíthet.
Závada Pál történelmet elemző író, a narráció különféle eszközeivel él. Megteremtette a háború utáni világot, bemutatja a mindenkiben élő rettenetet, ami a következményekről szól, hogy lesz-e elszámoltatás, mi lesz a bújtatásért kapott vagy az újraelosztás után családokhoz került étkészlettel, a bútorokkal, az aranyakkal, ékszerekkel és a lakásokkal, ha a zsidók visszajönnek.
Hadnagyné Csóka Mária mindenütt jelen van, és minden szörnyűséget lát. Látja, hogy a politika hogyan lesz a társadalmi közhangulat és az elkeseredés haszonélvezője. A szélsőjobb az antiszemita indulat szításával védte a vád alá helyezett embereit és a zsidótlanításban látták az egyetlen lehetőséget a helybeli indulatok visszafogására.
Fontos gondolatok ezek Závada írásaiban, hiszen az irodalom képet ad a kultúráról, de nem csak egyféle kép, hír érkezik, hanem térben és időben eltérő jelentéseket, mondanivalókat, eseményeket, történeteket kapunk a képek által. Ezek néha lehetnek homályosak is. Ami közös bennük, hogy nem valósághű képet, tükröt kell keresnünk, ami részletezően rögzít, mindent bemutatva, hanem egy üveglencsét, szemüveget képzeljünk el, amelyen át az író nézi a világot, és ez a kép érkezik hozzánk. A sok látószögből készített képek összessége válik kultúránk feltárójává. Závada tiszta lencsét használ, jól irányozza azt a lényeges elemekre, és a képalkotás közben még lelki pályákra terel minket. A lelkek zavaros mélyéről szabadítja fel a szenvedélyeket. Bátorít, hogy vegyük magunkra őseink bűneit és erényeit is. Összetett látásmód jellemezi, gazdag belső képi világgal. Egyszer a valóság pontos leírása, létrehozása jellemzi, aztán a lelki folyamatok bemutatásával folytatja a vizsgálódást.

Závada jól tudja, hogy az írásnak az a lényege, hogy az olvasó másképp lássa a világot, mint korábban. Nagyon jó megfigyelő és elemző. Olyan szövegeket ír, amelyek életre kelnek a képzeltünkben. Igazi célja, hogy nézzünk mindnyájan szembe a múltunkkal, értelmezzük a korábbi szerepeket, és senki se feledje bevallani saját bűnét. Ha időnket nem csak a könyvek világában töltjük, hanem a tárgyak és az események közelében is, akkor láthatjuk, hogy a világ közös pályán halad, még akkor is, ha nemzetenként különböző irányok, gondolatok között. A korszellem a fontos, a világlátás, melyből kiderül, minden nemzet, nép bölcs és hősies.
Jó Závadát olvasni. Ő is az igényesebb társadalomszervezésre vágyik, hisz abban, hogy a tudás apasztja a zűrzavart. Időnként finom vonásokkal, mintha ecsettel festené a világot. Tisztán szerkesztett, váratlan eseményeket is tartalmazó történeteket ír, szépen rajzolódnak nála az érzések. A mű a nyugalmi állapot és a mozgás keveréke. Több réteget képes kibontani, mert érzékeny a világra. Szemléletesek a képei, időnként elégikusan derűs hangnemben fogalmaz, aztán néha írásaiban ott lappang a humor a szürkeség és a lefojtás mellett. Szociologikus megközelítése a naturalizmussal rokon, aminek az irodalomban fegyelmező értéke van. Így lesz a mű –Virginia Woolf szavaival élve – „valóban valóságos.”
A regényben nem ismétel, hanem felidéz, közben látens történelem-vizsgálat folyik szociografikus hűséggel. Új dimenziókat keres a nyelvi közlésben, elmossa a logikus és az illogikus közti határt. A dolgok mögé néz, a felszín alatti folyamatokat vizsgálja, mint az alámerülő búvár. Kutatja, mi van a rejtőzködő mélyben, milyen emlékeket őrzünk, hogyan élnek a tengeri kagylók, csigák, merrefelé úsznak a halak és miért.
Az foglalkoztatja, hogy mi a szellem. Mi az erkölcs, mi az emlékezet? Mi történik, ha a jószándék az erőszakkal találkozik? Egy kalmár rafináltságával férkőzik történeteibe, hogy minél többet tudjunk meg hőseiről. Fontos és a mélylélektan vidékéről származó vallomásokat gyűjtött egybe a társadalomban rejtőzködve élőkről. Tudja, hogy az igazi érzések felülírják az elvárt magatartásformákhoz való igazodást. Tanúja mindennek. A legkisebb részletre is figyel. Néha fejbevernek a mondatai. Bennük sorakoznak a múlt századi sötét árnyak.
Regénye a modern szellemiség teljes bonyolultságát ábrázolja. Alapgesztusaival drámai klímát teremt a szövegben. Tűnődésekre késztet.

Írása lényegét a paraszti tradíciók ismerete adja. Hol komolyan, hol tréfásan szól róla, ami a vidéki néplélek egyszerűbb és sírnivalóan őszinte bemutatása.
Emlékei hegy-völgyeiből válogat írásában. Nála nem él örök küzdelemben a mondanivaló és a megírt szöveg. Gondolkodása időnként nem halad szinkronban a történelem észjárásával, de túllát a napi politika szemhatárán. Lelkiismereti szabályokat közvetít. Nem hiányzik belőle az életbe vágó dolgok feltárásához szükséges szándék. Filozofikus tartalmú írásai a természet és a kultúra, az ember és körülöttünk lévő világ ellentmondásairól szólnak. Őszintén ír az élet bajairól, a csalódásokról, a küzdelmekről, a visszásságokról, az erkölcsös életről, amely megnemesít. Másképp látjuk a világot a könyv elolvasása után.