Viszonylatok
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 304
Viszonylatok
Egy férfit ki kell elégíteni, ez a nő dolga, élvezni sem kell, de kötelesség, mert a férfi nem működik másképpen, legyen tele a hasa, legyen üres a zacskója, intette anyja. Nem szólt semmit, nem akarta megbántani. Huszonnyolc évesen talán tudja már, hogy mit kell tenni. Tanult nő, okos, csinos, de mégsem szerelmesedett bele még egyetlen pasiba sem. Amíg az egyetemen tanult, nem volt rá ideje, kiváló akart lenni mindenből, kivívni apja elismerését, aki gépészmérnökként szigorú, szűkszavú ember volt, de láthatatlan, elszakíthatatlan szálak kötötték össze őket, nem is volt szükség szavakra. Ritkán és csak keveset beszélgettek, burkolt üzenetei csak anyján keresztül jutottak el hozzá; apád is azt mondja, legyen meg a nyelvvizsgád, apád is azt mondja, belgyógyász legyél, apád is azt mondja, a szike nem egy nő kezébe való, a sebészek csak rombolnak, te építs, apád is azt mondja, hogy minden pasi disznó. Ezt ő tudja csak igazán, tette hozzá savanyú képpel anyja, de aztán el is harapta a szavakat, felállt a fotelből és kiment a konyhába. Belgyógyász lett. Az is. Szike is került a kezébe. Tudni, látni akarta, mi van belül az emberi testben, ő akarta rendbe hozni.
Érzékelte, hogy kényes egyensúly mentén működnek szülei, de soha nem volt egy hangos szó sem közöttük, apja sokat dolgozott, anyja szinte soha nem csinált semmit, ritkán elmentek egy koncertre, színházba, de soha nem hívtak vendégeket, soha nem mentek vendégségbe. Nem voltak barátaik.
A férfiak maguknak valók, kislányom, ha nem zavarod meg az életüket, akkor egészen jól viselnek mindent, de soha ne akard nekik megmondani, hogy mit csináljanak, mert akkor összedől a világ. Dicsérd őket, még ha hülyeséget beszélnek is, ha pocsék szeretők, ha béna apák, akkor is, mert ez nyugalmad záloga, a hosszú házasság titka. Ők pénzt keresnek, mi pedig elköltjük. Tisztességes üzlet. Az a néhány apróság, melyet meg kell tenni ezért az ideális állapotért, az igazán semmi.
Egyszer megkérdezte anyjától, hogy boldog-e, aki azonnal rávágta, természetesen, lehetnék hajléktalan is, vagy nyomorék, hát, mi bajom lenne? Nézte a szemét, de meg sem rebbent.
Kereste magának a pasit, de nem találta, az önjelöltek szóba sem jöhettek, valamiért egyik sem volt tökéletes, mindből hiányzott valami, pedig már nagyon vágyott rá, hogy megölelje valaki. Huszonnyolc éves doktornő, és még szűz; nevetséges, szégyenteljes. Utálta magát.
Egy este, zuhanyzás után megállt a tükör előtt, tetőtől talpig átvizsgálta magát, feszes, gömbölyű mellek, se nem kicsi, se nem túl nagy, lapos has, formás csípő, hosszú combok, szép lábak, na, és még hozzá a gyönyörű arc, égő szemek, derékig érő, vörös, hullámos haj. Női szemmel is szépnek ítélte magát, s nem értette, akkor miért nem talál magának pasit.
A pasik csak azt akarják, hogy minél gyorsabban ágyba döntsenek, bólogatott elmélázva anyja, ma már nincs is szinte udvarlás, megváltozott a világ, nincs kedvesség, nincs kommunikáció, neked kell okosnak lenned, sőt, egyenesen rafináltnak, hogy megkapd, amit te is szeretnél. Nem, nem a szexre gondolok, egy nőnek nem számít, hogy kielégül-e vagy sem, hanem az imázs, a külsőségek, melyek a nőt igazán nővé teszik a férfiak világában. Nem a nőnek kell kívánni a férfit, hanem fordítva, meg kell őrjíteni, tudatosítani kell benne, hogy a tenyerén kell hordoznia, mert egyébként elveszíthet. Örökre.
Te így csináltad, anya?, nézett rá elgondolkodva; az volt az érzése, hogy anyja nem mond igazat. Megrázta a fejét, dehogy, kislányom, felelte. Sajnos én már csak közben jöttem rá, mit kellene tennem, de akkor már mindegy volt. Azért mondom el neked mindezt, hogy felkészülj, ha egy férfiből nem faragsz embert, akkor örökké egy mocskos disznó marad.
Nem értette anyját, úgy sejtette, félelmes titkok gyötörhetik, vagy pusztán csak elégedetlen, kielégítetlen, netán másra vágyik, mást akar, csak magának sem meri bevallani. Gyáva volt ahhoz, hogy elhagyja az apját, új életet kezdjen. Meg sem tudna élni, éhen halna. Rosszkedvű lett attól, hogy anyjáról ilyeneket gondol, igyekezett erősen pozitív képet keresni róla, örömmel átszőtt élményeket, ám semmi sem jutott eszébe, anyja huszonnyolc éve az élete része, de mint csak egy fogas, egy ruha, egy unalmas könyv. Kezdte megérteni apja szűkszavúságát, anyjával csak a férfiakról és a szomszédokról lehetett beszélgetni, Krazsák doktorról, akinek a bőre alatt is pénz van, Simoncsiknéról, a fiatal tanárnőről, akinél nagyobb ribancot még nem hordott hátán a föld, Gizér Bandiról, a házmesterről, aki soha nem csinál semmit. Anyja sem csinált semmit, főzött, mosott, halálra szekálta a bejárónőt, tévét nézett, ritkán keresztrejtvényt fejtett. Hat éve olvasott egy könyvet. Még csak a harmincadik oldalnál járt.
Másnap négykor végzett a kórházban, bement az orvosi szobába, levette a köpenyt, fáradtan ült le a fotelbe. Meghalt egy idős hölgy. Belefáradt az életbe. Ez mindig megviselte. A halál lehelete félelmetes és titokzatos, sosem érezte, hogy már itt az idő, csak megtörténik minden, s ez az egyetlen bizonyosság, mely nem elodázható. Tudta, de nem volt képes elfogadni.
Kopogtak az ajtón, belépett egy fiatal férfi. Összeakadt a tekintetük, olyan volt, akár egy enyhe áramütés, kihagyott a szíve egy pillanatra, aztán elpirult, zavartan pakolászni kezdett az íróasztalán. Bemutatkoztak egymásnak, a férfi a kórház informatikai rendszerét vizsgálta át, új számítógépet és monitort hozott. Amint végzett, elköszönt. A doktornő elalélt a mosolyától. Biztosan már nős. Lehet, gyerekei is vannak. Egy ilyen pasi, akitől az ember lányáról az első pillantásra lecsúszik a bugyi, nem lehet szingli. Nem, neki nem lehet ekkora szerencséje. Soha nem volt. Fáradtan indult haza, csak egy forró fürdőre és egy pohár Martinira vágyott, bár nem volt benne biztos, hogy csak arra. Örült annak, hogy már nem az anyjáékkal lakik, nem akart idióta kérdésekre válaszolgatni.
Másnap is összefutott a folyosón a férfivel, egy bizonytalan mosoly kíséretében zavartan köszöntek egymásnak, aztán mindkettő ment a dolgára. Majd a következő nap is. Pénteken a műtő előtt találkoztak, a szokásos ceremónia zajlott le, már elhaladtak egymás mellett, amikor a férfi utána kiabált. Doktornő, várjon egy pillanatra; benyúlt a táskájába, s előhúzott egy szelet Mercit, keserű csokoládé, a kedvence, elnevette magát, a férfi is; az életmentőknek jár, fűzte hozzá, aztán már indult is tovább.
Néha eszembe jutott, hogy mérget kellene az ételbe keverni, de gyáva voltam hozzá, mondta anyja, ha keveset teszek bele, akkor eredménytelen a kísérlet a boldogságra, és nem akartam életem végig börtönben rohadni. Na, de anya, csapott az asztalra dühösen, normális vagy? Nem, nem vagyok az, csak boldogtalan, csóválta meg a fejét anyja.
Este befeküdt a kádba, vitt magával egy nagy pohár Martinit, hétvégén nem dolgozik, már ez is öröm. Élvezte a forró vizet, csak feküdt mozdulatlan, kortyolgatta a Martinit, s arról ábrándozott, hogy a herceg becsönget, beköti hófehér lovát az előszobába, a radiátorhoz, ölébe kapja és megcsókolja. Hülye picsa, nevette el magát, azt mondják, az összes fehér ló megdöglött már, és az összes herceg is, egy férfit ki kell elégíteni, ez a nő dolga, jutott eszébe anyja intelme, nem a nőnek kell kívánni a férfit, hanem fordítva. Ez baromság! Ő most nagyon kívánt egy férfit, oly nagyon, hogy szinte fájt, de azt nem tudta eldönteni, hogy a teste akarta ezt ennyire, vagy a lelke. Mindegy is volt.
Kikászálódott a kádból, megtörölközött, magára tekerte a finom, puha törölközőt, kicsit szédült a Martinitól, kellemesen kábának, vigyorgósnak és nemtörődömnek érezte magát, megállt a tükör előtt, grimaszkodott, kinyújtotta a nyelvét, nevetett, s úgy döntött, lefekvés előtt tölt magának még egy pohár Martinit, csak hogy még jobban aludjon. Csörgött a telefonja, anyja hívta. Nem akart vele beszélni, de aztán csak felvette a telefont; szia, anya, nem érek most rá, készülődöm, buliba megyek, hadarta el egy pillanat alatt. Anyja dohogott, beszélgetni akart kicsit, egész héten sem tudtak beszélni; a doktornő legszívesebben rávágta volna, hogy nincs is miről beszélni, de lenyelte a durva gondolatot; anya, késésben vagyok, sietnem kell; csak ne felejtsd el, amit mondtam a férfiakról, rebegte ártatlannak tűnő hangon anyja, s köszönés nélkül kinyomta a telefont. Lesújtva állt a nappali közepén, az élete reménytelenül bonyolultnak látszott, disszonáns felhangokkal, kimondatlan kérdésekkel, kimondatlan válaszokkal. Váratlanul megszólalt a csengő, összerezzent. Este nyolc óra volt. Nem, nem megy be dolgozni, akárki is kéri, akárki is jött érte, az biztos!
Dühösen indult az előszobába, erőteljesen nyitotta a zárat, a kilincset, lendületesen kitárta a bejárati ajtót. Egy óriási rózsa csokor nézett vele farkasszemet, gyönyörű, illatozó vörös rózsák, legalább vagy húsz szál. Lassan emelte fel tekintetét, Máté nézett vissza rá, az informatikus a kórházból. Visszafogottan mosolygott; igen, a kórházi adatbázisból kerestem ki a címét, doktornő, rossz ötlet volt, törvénytelen, tudom, de nem volt más lehetőségem, muszáj volt; muszáj volt?, kérdezett vissza halkan, remegett keze, lába, kinézett a folyosóra, hátha ott ácsorog a fehér ló, de csak a felette lévő emeleten lakó szomszéd intett oda, jól megnézte a férfit; aztán érthetetlen módon besodródtak az előszobába, az ajtó mintha magától csukódott volna be, a zárak önálló életre kelve élesen kattantak. A férfi levette a cipőjét, aztán odalépett hozzá, átölelte, úgy érezte, hogy a testén érthetetlen izzásba kezd az az egy szál törölköző; aztán megcsókolta, kemény és erőteljes ajka volt, rövid szakálla csiklandozta a száját, de jó volt, kimondhatatlanul jó volt, kurva jó volt; ösztönösen vetkőztetni kezdte a férfit, aztán róla is lekerült a törölköző, kezdte elveszíteni eszméletét, amikor bőrük egymáshoz ért; ennek súlyos égési sérülés lesz a vége, biztos volt benne.
Egy férfit ki kell elégíteni, ez a nő dolga, hallotta fejében anyja monoton, színtelen hangját, letérdelt elé, igen, megteszi, persze, a férfiben kell vágyat korbácsolni, igen,a férfiben; szégyellte magát, remegett mindene, meztelenül térdelt előtte, nemi szervét fogta, gyomrában, hasában ezer áramütés, villámlás gyújtott tüzet.
Hé, hé, állj fel, emelte magához karjainál fogva a férfi, ne siess, az egész éjszaka itt van még előttünk, átölelték egymást, csókolóztak, a férfi simogatta a hátát, a fenekét, érezte, hogy mellei megkeményednek, mellbimbói ágaskodtak, a vágy betolakodott minden sejtjébe, felborította a rendet, akár a magas láz, felégetett mindent; lehunyta szemét, sosem sejtette, hogy a gyönyör ekkora gazember, ilyen álnok, szemfényvesztő, ilyen szépségesen édes. A férfi mögé lépett, hátulról átölelte, a doktornő visszafordította a fejét, így csókolóztak tovább; kezébe fogta melleit, ő ágyékához nyomta fenekét; mintha csak egy örvény ragadta volna el, forgatta, forgatta vadul, egyre magasabbra; amikor a férfi a combjai közé csúsztatta ujjait, mintha darabjaira hullott volna a világ, hogy utána ismét összerendeződjön, de teljesen másképp, mint amilyen előtte volt, csupa fény, csupa szín, csupa tűz.
Hétfőn a műtőből jött ki, amikor meglátta anyját, aki ott ült egy rozoga, fehér padon; felpattant, elindult felé, halvány mosoly húzta meg ajkát; apád hajnalban meghalt, közölte hidegen; édesem, végre szabadok vagyunk! Megmeredve nézte anyja arcát, a finom ráncokat szája szegletében, szürkéskék, hideg szemét, melyben semmiféle érzelem sem tükröződött; még két műtét vár rá, este tíznél előbb nem fog hazaérni, Máté vidékre utazott, két napra; kislányom, apádat el kell temettetni, de nem akarok túl sok pénzt költeni erre; Rozival, a barátnőmmel megbeszéltük, hogy néhány napra leutazunk Zalakarosra, ki kell pihenni ezt a szörnyűséget, a temetkezési vállalkozónak megadtam a telefonszámodat, ha esetleg még valamit intézni kellene. Nekem nincs most idegzetem ehhez, drágám, ugye megteszed?
Állt mozdulatlanul, nézte anyját, aki beletúrt festett frizurájába, pocsék színész volt, remegett a keze, de legszívesebben már ülne a kocsijában, robogna Zalába; jól van, anya, menj, elintézek én mindent, indulj Zalakarosra. És vissza se gyere. Soha többé!
Lerogyott a rozoga, fehér padra, csak bámult maga elé, nem tudta felfogni, hogy mit jelent végre szabadnak lenni, de végre szabad volt. Gondolatban megölelte apját. Utoljára.