Valika is ebédelhet
Írta: Imre Hilda
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 63
Valika is ebédelhet
Valika tízéves, kissé túlsúlyos, ami annak következménye, hogy össze-vissza eszik és keveset mozog. Legalábbis ezt mondja a tanító néni. Nem azért mondja, hogy bántsa, és csak kolléganőjének jegyzi meg, aki hümmög és belekortyol a kávéjába. Állnak az ebédlőben és nézik a siserehadat, ami nem tud csendben maradni. Néha, ha már nem bírják a zajt, rájuk szólnak, és a gyerekek egy pillanatra elhallgatnak. Tudják, hogy ez a dolguk, de a másodperc töredéke múlva folytatják a beszédet, hiszen annyi érdekes dolog történik, amit a felnőttek nem értenek. Zoé látja, hogy Zsófi doboza már nem menő, és minden nap csirkefalatokat csomagol neki az anyja, mert nem szereti a benti ebédet. Zoli Bence lábát rugdalja, pedig nem dedós egyik se, de szórakoztatóbb, mint ülni és csendben enni. A másik osztály, akivel minden nap együtt esznek, valamivel csendesebb, de mivel tudják, hogy szabadon trécselhetnek, beleadnak apait-anyait, és a zaj szép lassan a tűréshatárig kúszik.
Valika nem ül a többiek között, ő a teremben várja, hogy valaki érte menjen, és ehessen. Nincs befizetve, mert anyja mostanában nem keres annyit. Azt mondja neki, hogy majd eszik otthon, ki fogja bírni fél négyig. Tudja, hogy úgyis ad neki valaki. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy gyereke éhes és egyáltalán nem bírja ki fél négyig. Valika mindent megeszik, amit elé tesznek. Legyen az sárgaborsófőzelék fasírttal vagy sült csirkecomb, amiről senki nem hinné, hogy egyeseknek nem ízlik. Ha teheti, állandóan eszik, mert folyton éhes. Otthon legtöbbször csak kenyér és tészta van, és ezekből alaposan belakmározik, de hamar korogni kezd a gyomra. Anyja nem sokat törődik vele, mert hiába jár takarítani, olyan keveset keres, hogy abból épp csak fent tudják tartani magukat. Apja nincs, legalábbis mindig ezt hallja, és sose kap arra választ, miért, hiszen mindenkinek van, még akkor is, ha elváltak a szülei vagy épp meghalt balesetben, ahogy Sárié. Ő csak azt tudja, hogy anyja nem szeret beszélgetni vele. Ha hazaér, leül a tévé elé és bámulja. Néha szeretné elmondani neki, mi volt az iskolában, hogy Kirának új táskája van, pedig nemrég vettek neki egyet, vagy hogy Emmi csillogós tollkészletet kapott születésnapjára, amivel megállás nélkül dicsekszik. Ehelyett hallgat, mert anyja korán elalszik a kanapén. Otthon nem szeret takarítani, mosni se, ezért neki gyakran kell felvennie három napig is ugyanazt a pólót vagy bugyit, mert nincs tiszta. Látja, hogy a lányok olykor fintorognak a közelében, ilyenkor szégyelli magát.
Ha kétnaponta elmegy zuhanyozni, anyja kivétel nélkül utána szól, és figyelmezteti, hogy a víz drága, ne pazarolja. Két percig se folyatja magára vizet, és úgy kapkod, hogy az olcsó tusfürdő habja ott marad a hátán. Haját csak egy alkalommal moshatja meg hetente, mert a samponnal is takarékoskodniuk kell, ezért zsíros és tapad a fejére. A kamaszodás első jelei látszanak. Már nem babahaja van. Nehéz, összetapadt fürtök tapadnak a vállára péntek tájékán, két nappal az újbóli mosás időpontja előtt.
Amikor a gyerekek lassan eltelnek, a tanító néni beüzen érte, ugyanis mindig akad olyan, aki válogat. Akkor ő kisomfordál a tanteremből, leül a többi közé, és megeszi, amit elé raknak. Szerencsére nem gúnyolják. Lassan megszokják, hogy két hónapja így ebédel. Az elején még kuncogtak, de Edit néni leállította őket, és elmagyarázta, hogy bután viselkednek, majd elolvasták Móra A kis bicebócáját. Hogy meghatotta-e őket, nem tudni, mert az oly régen történt, és elképzelhetetlen, hogy valaki kökényt egyen ebédre. A ma az pedig ma van, és manapság senki nem hinné el, hogy egy gazdag, puccos városban élnek olyanok, akiknek nem telik a gyerek ebédjére, hiszen Ruben Dubajban volt a tavaszi szünetben, Tomiék Madeirán és Eszterék Kubában. Ez a század már rég nem a mórai, szóval fura ez az egész.
Biztosan Valika anyjában van a hiba, aki nem elég élelmes, nem tud megfelelően helyezkedni és különben is miért nem tanult, hogy legyen jobb állása. Az emberek szeretik kimondani, amit gondolnak, és nem sok sajnálatot éreznek iránta. Az ő élete, ő dolga, és különben is szüksége van a világnak takarítókra is.
Valika leül, és megpróbálja csitítani a gyomrának korgását. Már ott gőzölög előtte a palóc leves és várja a grízes tészta, amit nagyon szeret. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne habzsoljon, mert megfájdul a gyomra és rá is szólnak azonnal. A mellette ülő lány kicsit arrébb húzódik, mert Valika ruhájának kellemetlen szaga van, és nem tud enni tőle. Tudja, hogy hiába mondaná Edit néninek, nem értené meg. Még őt szidná meg, mert árulkodik.
Valika nekifog, nem siet. A leves minden cseppje vérré válik ereiben. Jólesik neki a meleg, mert hiába van puha pára az ebédlőben, ő fázik. Fázik a szégyentől, bele is pirul minden egyes nap, amikor érte küldenek. Legszívesebben elsüllyedne, de az éhség nagy úr, és nem szórakozhat holmi önérzettel, aminek a jelentését nem is ismeri. Ennie kell, utána minden jobb. Két szelet kenyeret is elmajszol, majd belapátolja Janka tésztáját, aki soha nem eszik hasonlót, mert tornára jár, és vigyáznia kell a vonalaira. Az ő vonalaira nem vigyáz senki, ezért girbegurbák, pulóvere szöszös és lóg rajta. Amíg eszik, megpróbál nem gondolkodni. Ha valaki gúnyolná, most úgy se meri megtenni, majd akkor, ha az udvar sarkában nem hallja Edit néni. Szerencsére nem sokan figyelnek rá, legfeljebb egymás között beszélik ki és elkerülik. Egyetlen lány van, aki úgymond a barátnője, ő se minden nap. De őt befizetik ebédre, de minden másban hasonló. Ruhái, táskája épp olyan viseltes, mint az övé.
Tizenöt percen belül véget ér az ebéd, csengetnek. Ez még nem a valódi csengő, még el lehet menni mosdóba. Valika az utolsó falatot tömi be, mire kiürül az ebédlő. Ekkor feláll, kiviszi az üres tányérokat, és köszön a konyhás néninek, aki kezébe nyom egy körtét. Anyja jól tudja, hogy vannak segítőkész emberek, és nem fog éhen halni. Igaza van, mert a pirospozsgás néni rámosolyog és annyit mond, egészségedre, kislány. Elmormol egy köszönömöt, és megpróbál láthatatlanul eliszkolni. Mindenki tudja, hogy ők szegények. Mindenki a tudtára adja, és ő ezt nem szereti.
Majdnem az éhezést választja egyik nap a szégyen helyett, de a gyomra okosabbnak bizonyul. Most is ez lüktet a fejében. A körte aranysárga, roppanós és mindegy neki, kinek a gyomrában landol. Valika gyorsan megeszi, mert tudja, hogy otthon kenyéren és margarinon kívül nem biztos, hogy lesz más vacsorára.
Ha időben hazaér az anyja, és nem felejt el venni.