Utazás
Írta: Lengyel János
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 142
Utazás
A vonat elszántan halad ismeretlen célja felé. Útját vaskígyó pár tereli. A monoton zakatolás a lehúzott ablakokon át tolakodik a vagonokba, hogy ezzel is gyötörje a nyári hőségtől amúgy is alélt embereket. Az utazás nem mindig kellemes, ha az embert a kényszer tüskéi nógatják, hogy útra kelljen, s utazzon ősidőkből fennmaradt autóbuszokon, elkoszlott vonatokon, rozsdavázú gépkocsikon, kerékpáron, szekéren, gyalog. A személyvonat, eme elnevezéssel büszkélkedett egykoron, már évtizedekkel korábban megérett a nyugdíjra, de a fehéringesek a messzi irodában, úgy gondolták, ezen a vidéken a célnak ez is megfelel, csigatempóval vánszorog alvatag falvak között, hogy a megviselt küllemű „sztánciákon” megállva, gyomrából kidobja a népeket, hogy aztán bekebelezzen másokat. Mert mindannyian mások voltak: idegenek, falubéliek, szomszédok, munkatársak, emberek, ----- ukránok, ruszinok, románok, magyarok, az átkozott vengerek. Arcok a vonatról. Talán már látták egymást korábban is. Olyan ismerős az a női arc, ezt a hangot már hallottam valahol. Esetleg szót is váltottak, rövid ideig találkozott a tekintetük, még egy mosolyt is cseréltek.
– Cudar idő van.
– Az bizony.
Mert az időjárás mindenhol és mindenkor megfelelő témája a beszélgetésnek.
– Őrjítő ez a hőség.
– Két hete nem volt eső.
– Ha így megy tovább, oda a termés.
– Felmennek az árak, drágaság lesz megint.
– Az bizony már igaz.
Vagy a politika.
– Hallotta, már megint sikkasztottak ezek a szemetek!?
– Nem tudnak ezek mást, csak lopni, rabolni. A népnek meg egyre rosszabb a sora.
– A parlament elfogadta a törvényt.
– Odavannak az iskoláink. Talán a magyarok majd segítenek.
– Á, nem engednek ezek, azt gondolják, hogy a budapestiek majdcsak belefáradnak.
– Hallotta, másodszor gyújtják fel a székházat?
– Igen, már a keresztet sem tisztelik, a Beregszász fölött lévőt is meggyalázták. Pedig állítólag, ezek is keresztények.
– Nem az, právoszlávok. A szakállas pópák építik a hagymás házakat.
– Ne is mondja, nálunk is van már egy, pedig csak három család él a faluban, a többi, mind református.
Az egészség is fontos, főként ebben a létben, ahol a legtöbb ember megélhetése pusztán fizikai erejükön múlik
– Most meg itt van ez az influenzajárvány.
– Én mondom magának, ez isteni büntetés. Mert az emberek elfordultak a tanítástól.
A vonat csak zakatol tovább a megfáradt sínpáron. A nép csak egyszerűen „elektricskának” 1 nevezte el. Zakatolás. Hőség. Lomhán suhanó táj az ablakokban. Az egyikben fiatalember alakja tükröződik. Ő is a tájat nézi. Az édes szülőföld váltakozó arcait. Arcok és harcok. Az élet harc, a harc élet, az ember sosem adja meg magát. Legyőzhetik, de küzdelem nélkül nem jöhet a vég. Néhol munkagépek ejtenek sebeket az anyaföld testén. A fiatalember az imént fejezte be az olvasást. A kis asztalon egy könyv hever. Fekete borítón nagy fehér betűk: AIDS.
– Én mondom szomszéd, az Isten megbüntet minket, amiért elhagytuk őt.
– Igen-igen. Az emberiség halálra van ítélve. Benne van a Bibliában. Jön a fekete veszedelem. A migránsok nem félik az istent.
–Az sárga veszedelem. Ne beszéljen már bolondokat, ki az a hülye, aki ide akarna jönni?
– Nem bolondság az, a szomszédasszony mondta, hogy a Tiszán egy tucat feketét fogtak el a zöldek.
A vonat lassan beosont az esti szürkületbe. Falvak bukkannak fel, majd tovatűnnek. Messze még a végállomás. Talán nem is létezik és a vonat örökké menni fog. Zajosan, de céltudatosan.
– Ugyan már szomszéd, a vonat is csak addig megy, amíg a sínek tartanak.
– Az már bizony igazság.
Az asztalkán fekete könyv, rajta nagy fehér betűk: AIDS. A tekintet távolodik. Az ablakon túl sötétség honol. Néhány koponyában ugyancsak. Az éji boltozaton csillagok hunyorognak, a földi sötétséget csak néhány magányos fénypamacs zavarja meg.
A fiatalember a sötétséget bámulja, alakja az üvegen tükröződik. Csontváza képe az. A fekete könyv elnyűtt lapjai halálra olvasva. Fedelén négy fehér betű: AIDS.
– Ezek a mai fiatalok semmit nem vesznek komolyan.
– Hát nem. Én is hiába beszéltem a fiamnak, hogy az élet nem játék. Végül azt is eljátszotta.
A sötétség lassan bekúszik a lehúzott ablakokon. Lágyan körülveszi az embereket. A lámpák pislákolni kezdenek, majd kialszanak. A sötétség falánk buzgalommal kebelezi be az emberi elmét. Egyesek felriadnak, de a menekülés gondolata ingoványba süpped mielőtt még a lidércfény útját követve elindulna. Indulat. A sötétség is indulat. Az indulat is sötétség. A zakatolás lassan elhalkul, magába kebelezi a fekete-lét mindent beborító lehelete. A vonat nesztelen halad tovább. Az elmúlás már türelmetlenül várja.
Lengyel János
1 Villanyvonat. Kárpátalján a Csap-Munkács és más vonalakon az egykori Szovjetunióból megörökölt, számtalanszor felújított villanyvonatok járnak. Ezeket hívja a köznyelv elektricskának.