Ugrás
Írta: Kert F. Klára
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 243
Ugrás
Végignézett a hosszú asztal mellett ülő embereken. Lehettek vagy tizenöten a huszonnégyből. Ennyien érettségiztek ötven évvel ezelőtt, és számuk alig több mint a felére apadt. Tiszta kriptaszökevény mind. Az ősz hajak között kopasz fejek villantak fel, táskás, fénytelen szemekkel méricskélték egymást, szinte átlátszó, petyhüdt bőr lógott az arcokon, az állak alatt toka feszült. Ő is ilyen? Talán még rosszabb. Neki ősz körszakálla van, akár a télapónak. Szerencsére szikár az alkata. Láthatóan nem zavarta őket az időmúlás, vagy már beletörődtek, kacarászva iszogattak, beszélgettek.
A kis Horváth Juli milyen fürge lábú, cserfes barna lány volt, most meg egy elnehezedett, reszkető kezű, hajlott hátú öregasszony, föl-lerakosgatja a szemüvegét, ahogy csereberélik a képeket. Tóth Melinda egész szép volt, most meg egy száraz kóró, arcán feszül a sárgás bőr, erősen szívbeteg. Padtársa Patkó Pali, még beszéd közben is szuszog, meg horkant, annyi háj rakódott le a mellkasára. Miért kellett ennek így lennie? Senki sem számít már rájuk. Szinte feleslegesek, lenullázódtak, nem hiányoznak sehonnan.
Tavaly az orkánszerű vihar lesodorta a cserepeket a házuk tetejéről. Sietett segíteni, nehogy még nagyobb baj legyen. Veje, testes, nagyhangú ember, épp a létrán igyekezett felfelé, odaszólt neki: – Menjen már Papa a szobájába, még valami baja lesz, aztán járkálhatunk maga után is a kórházba!
Talán még vissza lehetne forgatni az idő kerekét egy kicsit. Még várhatnak rá nagy dolgok. Olyasmik, amikre büszke lehet a hátrelévő életében. Tenni kéne valamit.
Először is megszabadult az ősz szakállától. Csak elől az állán hagyta meg, ahol még barnán maradt meg egy csík. A bajuszát is keskenyre vágta, meg a szemöldökét is. Kezd alakulni, nyugodott meg, máris fiatalosabb. A hajával sajnos nem tudott mit kezdeni, a fejtetőn teljesen kihullott már, de hátul még dúsan nő, esetleg, ha meghagyná és összekötve hordaná, tűnődött el. Vásárolt egy farmerdzsekit és néhány feliratos, színes pólót, meg sportcipőt. – Papa, mi ez a maskara? – szólt rá a felesége – A sárgarépát kellene ritkítani a kertben, te meg folyton mászkálsz!
Az edzőterembe ment. A pultnál nem volt senki, így az előtérben téblábolt egy darabig, a kiragasztott plakátokat, feliratokat nézegette. Elunta, benyitott a terembe. Gépek kattogtak, kerekek surrogtak, fejek, karok, lábak emelkedtek fel-le. Egy fiatal, izmos karú fiú lépett eléje.
– Keres a bácsi valakit? Leforrázva jött el. Az meg sem fordult ennek a gyereknek a fejében, hogy edzeni jött, makogott valamit az unokájáról, aztán sarkon fordult.
Nem is baj, nyugtatta magát, majd futni fogok a horgásztó körül, ahogy sokan mások. Először körbejárta a területet, figyelte, mások hogyan csinálják. Napközben sokan sétálgattak, futottak vagy üldögéltek a tó köré kitett padokon, a stégekről horgászbotokat lógattak, szólt a rádió. Egy helyen bográcsban halászlé főtt. Másnap kora reggel indult, amikor még friss, harapni való a levegő. Egy lélek sem volt a tó körül. Néhány bemelegítő gyakorlatot csinált, majd ráérősen futni kezdett. Fokozatosan kell csinálni, mindennap többet, ezt ismételgette magában. Rém unalmas volt. A második körnél már a tavon ébredező kacsákat kezdte el számolgatni, a harmadik körbe már bele sem fogott. Rájött, nem erre gondolt. Hasznos a futás, de nem olyan, amire élete végéig emlékezni fog. Ami miatt felnéz rá az unokája, esetleg a veje. Valami nagy dolgot kellene csinálnia. Persze emellett még futhat is néha-néha.
Hazafelé menet végig ezen gondolkodott, aztán hirtelen eszébe jutott az edzőterem előterében látott plakát. Hát ez az! Ez kell nekem! Biztos volt ott telefonszám is. Felhívta a számot. Egy női hang készségesen elmagyarázott mindent. Nálunk nincs felső korhatár, de ne legyen több a súlya száz kilónál, és legyen száznegyven centiméternél magasabb, mondta. A lényeg a jó egészségi állapot, de ezt mindenkinek felelősségteljesen kell kijelentenie magáról. Egy jó sportcipőben jelenjen meg, a többi felszerelést mi adjuk. Küldünk jelentkezési lapot, befizetési csekket, a választott időpontot karikázza be.
Otthon a legidősebb és egyetlen fiú unoka, Ottó – aki az ő nevét kapta –, diplomaosztó ünnepségére készültek. Nagy családi összejövetelt terveztek az alkalomra, az asszonyok napok óta készülődtek, sütöttek, főztek. Testvérek, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, kollégák voltak hivatalosak a délutáni eszem-iszomra.
Őrá senki sem figyelt, nyugodtan intézkedhetett, vásárolhatott, jöhetett, mehetett, utalhatott. A nagy napon az egyetemi ünnepséget követően a lányáék lakrészében két szobát egybe nyitottak a vendégek számára. Egymás után mondták a jókedvű köszöntőket, fogyott a sok étel, ital. Már a desszertnél tartottak, amikor vejének az öccse megérkezett családjával az Alföldről. Újabb terítékek kellettek, nem volt gond, de egy szék még mindenképpen hiányzott. Az öreg unokáját küldte át a saját lakrészükbe az összecsukható kerti székért. A fiú nemsokára vissza is érkezett egyik kezében a székkel, a másikban papírokat lobogtatva és örömittasan kiabált.
– Nagypapa, drága, drága Papám! A legtitkosabb vágyamat találtad ki! Évek óta dédelgetett álmom a tandem ejtőernyős ugrás. De hát hogy jöttél rá erre? Nem is mertem elmondani senkinek, úgyis csak lebeszéltetek volna róla. Az első munkabéremből szerettem volna befizetni rá. De hogyan tudtad meg, hogy ez a vágyam, hogy ezzel álmodom már régóta! Az életem legszebb ajándéka ez, hogy köszönjem meg! – hadarta egy szuszra a fiatalember és könnyes szemekkel ölelgette nagyapját. – Te vagy a legklasszabb nagypapa!
Az öreg döbbenten állt fel az asztal mellől, hangtalanul tűrte, hogy unokája puszikat nyomjon arca két felére. Arca hol elsápadt, hol meg kivörösödött. Hát ezt jól megcsináltam, én vén hülye, dörmögött magában. Azt hittem betettem az íróasztalom fiókjába a papírokat, de úgy látszik, csak akartam, aztán elfelejtettem. Most aztán mit csináljak? Látva a fiú örömét, ahogy ragyog az arca, ahogy csimpaszkodik belé, nem volt szíve megmondani az igazat, magának akarta, élete nagy eseményének szánta.
– De hiszen a te nevedre van kiállítva a jelentkezési lap, Papa? – szontyolodott el a fiú.
– Ugyan már, meglepetésnek szántam – nyelt egy nagyot az öreg és barátságosan az unokája hátára ütött –, ne is törődj vele. Nincs jelentősége, könnyen átíratható. Együtt megyünk, majd elintézzük. Az időponton is változtathatunk, ahogy neked jó.
Ekkor már mindenki őket figyelte. Még hogy ejtőernyős ugrás! A vendégek összecsapták a kezüket, Ottó ejtőernyős ugrásra fizette be az unokáját! Kézről kézre adták a papírokat. Nahát, négyezer méterről ugrik majd a tandempartnerével helikopterről. Micsoda nagyszerű, merész ötlet! Erre tényleg egész életében emlékezni fog. Meg arra is, hogy a nagyapjától kapta!
– Gratulálok Tati, aki lélekben ilyen fiatalos, az testében is ilyen fitt marad sokáig! – harsogta a veje a szoba másik végéből.
– Nem nagyon veszélyes? – szipogott a lánya.
– A konyha is van ilyen veszélyes – legyintett az egyik nagybácsi.
Akárhogy is volt, mégis csak ő lett az esemény fénypontja. Az unokája alig akarta elereszteni, végig a nyakán lógott, mindenki gratulált a meglepő, de egész életre szóló élményért, a fiatalos ötletéért.
Hát ez bizony egy kicsit félrement, gondolkodott el, amikor a vendégek elmentek és elcsendesedett a ház. De végül is mindegy, melyikünk ugrik, én, vagy az unokám, mindkettőnknek egy életre szól. A fiúnak az ugrás élménye miatt, nekem meg azért, mert tőlem kapta. Én tulajdonképpen csak egy klassz nagyfater szerettem volna lenni, úgy látszik, az is lettem.
– Gratulálok Tati, aki lélekben ilyen fiatalos, az testében is ilyen fitt marad sokáig! – harsogta a veje a szoba másik végéből.
– Nem nagyon veszélyes? – szipogott a lánya.
– A konyha is van ilyen veszélyes – legyintett az egyik nagybácsi.
Akárhogy is volt, mégis csak ő lett az esemény fénypontja. Az unokája alig akarta elereszteni, végig a nyakán lógott, mindenki gratulált a meglepő, de egész életre szóló élményért, a fiatalos ötletéért.
Hát ez bizony egy kicsit félrement, gondolkodott el, amikor a vendégek elmentek és elcsendesedett a ház. De végül is mindegy, melyikünk ugrik, én, vagy az unokám, mindkettőnknek egy életre szól. A fiúnak az ugrás élménye miatt, nekem meg azért, mert tőlem kapta. Én tulajdonképpen csak egy klassz nagyfater szerettem volna lenni, úgy látszik, az is lettem.