Tuntematom Runo Ilija legszebb szerelmes verse
Írta: Krupa Sándor
Közzétéve 2 hete
Megtekintések száma: 90
Tuntemaom Runo Ilija legszebb szerelmes verse
Tuntematon Runo Ilija, az ismeretlen költő, amikor beült a bizottság elé, forróság képében végigfutott a hátán egy baljós előjel, majd a negyedik csigolyától indulva egy hűvös, majd ismét egy forró érzés indult el a tarkója irányába.
T. R. I. időnként előre látott dolgokat.
A legbüszkébb arra a megérzésére volt, amikor elfelejtette bedobni a lottószelvényét, és előre tudta, hogy ki fogják húzni az összes számát. T. R. I. megérezte azt is, hogy hiába udvarol plátói szerelmének, általános iskolai osztálytársának, későbbi múzsájának, Kaunis Rakkausnak, soha nem fogja tudni meghódítani a szívét.
Az ismeretlen költő megérezte, hogy el fognak válni a szülei, és azt is látta előre, hogy ezt a tízedik születésnapján fogja megtudni, percekkel a gyertyafújás után. Szülei nem értették, hogy gyermekük miért fogadja nevetéssel a válás hírét. A pszichológus később megnyugtatta őket, hogy ilyen helyzetben természetesnek számít a nevetéssel leplezett gyermekdorchozis.
T. R. I. azt is jó előre látta, hogy egyszer híres költő lesz, érettségi tétel.
Tuntematon Runo Ilija, amikor leült a bizottság elé, és belenézett az elnök szemébe, látta benne, hogy nem fogja megkapni az állampolgárságot.
Első feladatként el kellett énekelnie korábbi és jelenlegi hazájának himnuszát, majd dióhéjban összefoglalnia Európa ókori történelmét. Az elnök folyamatosan bólogatott és mosolygott. Elégedett volt T. R. I. felkészültségével. A költő megnyugodott, úgy látta, a bizottság művelt, jóindulatú, intelligens emberekből áll.
Utolsó feladatként egy külföldi kortárs vers elemzésére kérték meg. Az asztalra kártyakánt kiterített tételekből kellett egyet választania.
Amikor meglátta, hogy azt a versét kell elemeznie, amit még ifjú korában ő írt édesanyjához, akarata ellenére nevetni kezdett, alig tudta abba hagyni. Kínos csönd következett. Érezte, hogy baj van. El kellett mesélnie, hogy mi váltotta ki a nevetést.
„Nem stimmelnek a nevek, uram”, mondta az elnök rosszkedvűen, „önt nem úgy hívják, mint a költőt, kérjük, tisztázza a helyzetet!” A költő dadogni kezdett, mint mindig, amikor észrevette, hogy hiába mond igazat, nem hisznek neki.
Elmagyarázta, hogy huszonéves korától miért édesanyja nevét használta művésznévként, és hogy „ezt később sem bánta meg, amikor befutott költő lett hazájában, de az ismeretlenség jótékony inkognitójában élhette tovább megszokott életét egészen addig, amíg a valódi ismeretlenségbe nem hullott emigrációja után”.
Az ismeretlen költő épp, hogy elkezdte elemezni saját versét, az elnök máris ingerülten félbeszakította.
- „ Ne hadováljon, ha maga a költemény szerzője, miért nem tudja, hogy nem a költő édesanyjáról szól! Ez egy szerelmes vers! Általános iskolai osztálytársához, későbbi múzsájához, Kaunis Rakkaushoz írta a költő. A külföldi kortárs irodalom egyik legszebb szerelmes verse! Tessék a verselemzést ennek ismeretében folytatni!”
A költő elmagyarázta, hogy édesanyjának írta a születésnapjára, nem volt pénze, ezért gondolta, hogy verset ad ajándékba. Az elnök az asztalra csapta a golyóstollát, felpattant a helyéről, és azt kérdezte:
- „Mit képzel magáról, hogy mer gúnyt űzni belőlünk? Ha nem akar állampolgárságot kapni, akkor miért jelent meg a bizottság előtt”?
Az ismeretlen költő bocsánatot kért, nem értette, mi történhetett vele, az elmúlt napokban lázas beteg volt, ez egy szerelmes vers Kaunishoz, dadogta. Forróság futott végig a hátán, majd a negyedik csigolyától indulva először egy hűvös, majd egy forró érzés kígyózott föl a gerincén egészen a tarkójáig.