Tézisek a szabadságról
Írta: Ferenczfi János
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 156
Tézisek a szabadságról
Társadalomtudományi értelemben nem a diploma teszi az értelmiségit, hanem a képesség arra, hogy új tudást hozzon létre. Hogy gyarapítsa a kultúrát. A művész, mint örök innovátor nem is tehet mást, mert minden önálló alkotás új teremtés egyben. A művész tehát szükségszerűen nyitottan, tág tekintettel és kreatívan szemléli a világot. Ezért a valódi művész minden hatalom kritikusa, lázadó és szószóló, mint a társadalom jövőbe tekintő lelkiismerete. Nincs két kultúra. Nincs két művészet. Aki kitagad a kultúrából művészeket, mert azok a hatalom kritikusai, az meglopja a kultúrát és a nemzetet. Aki a szerint méri a művészeket, hogy mennyire lojálisak a hatalomhoz, az prostituálja a kultúrát. A művész elnyomható. A művészt lehet úgy kezelni, mint ha nem létezne. A művész bebörtönöztető, főbe lőhető. De a művészet nem pusztítható el. Ahogy a bori notesz is előkerült az alkotó oszló teteme mellől, és messze ható részévé vált a kultúrának, úgy minden mellőzött, elnyomott és üldözött művész értékes alkotása él, hat, és ítél az üldözők fölötti.
Minden művész maga keresi az érvényes és időszerű kérdéseket, és azokra a valódi válaszokat. A művészet az emberi kultúra alapvető üzenetein alapszik. Vallási meggyőződéstől függetlenül átéljük a felelős művészeten keresztül, hogy Isten képmása vagyunk, nem fizikai, hanem szellemi értelemben. Hiszen Isten egy felől a Nagy Kreátor, a teremtő, aki a semmiből új létezőt szólít elő, másrészt az örök filantróp, aki emberibb világot akar az embereknek. A művészeten keresztül átéljük tehát, hogy szabadok vagyunk felelősen dönteni, az igazságot keresni és az igazságról kreatívan és érvényesen szólni. A művészek és a művészi közösségek maguk keresik a számukra fontos kérdéseket és érvényes válaszokat. Ebben felülről egységet teremteni csak diktatúrákban szokás, ahol a hatalom, mint megrendelő és hitelesítő elrendeli a kívánatos és tilalmas témákat és formákat. A művészet individualista szemléleten alapul, minthogy felelősségvállalás nélkül nincs érvényes művészi üzenet. Együttműködés, közös alkotás, együttes gondolkodás csak önkéntes alapon működhet, különben csupán alattvalói magatartás valósul meg. A hatalom igényeinek kielégítése lehet jó szakmunka, de maradandó művészi eredményt aligha hoz.
Nincs érvényes elitista művészet. A művészi alkotás kommunikál. A forma, a kifejezésmód megválasztása meghatározza azt is, kiket szólíthat meg az üzenet. Az elitizmus nem más, mint a művészi kifejezéshez olyan rétegnyelv választása, amelyet csak kevesen érthetnek meg. Amely kirekeszti a művészi üzenet befogadásából azokat a lenézetteket, akik nem rendelkezhetnek azzal a speciális kulturális tőkével, amelyet a választott rétegnyelv feltételez.
Márpedig, ahogy az emberek közösségében is a szolidaritás eredményez emberhez méltó viszonyokat, úgy a művésznek is kötelessége szolidaritást hirdetnie minden embertársa felé. Az elitizmus végső soron kirekesztés. Az elitizmus, mint választott módszer nem célozhat mást, mint az emberek kasztokra osztását, és jelentős rétegek szándékolt kirekesztését.
A felelős művészet a szó pozitív értelmében populáris, ahogy legjelentősebb íróink és költőink életművének legfontosabb részei úgyszólván bárki számára befogadhatók, és valamilyen szinten megérthetők, átélhetők.
Az a véleményformáló személy, intézmény, vagy közösség, aki, amely a mindenkori hatalom elvárásait állítja követendő eszményül a művészet és a művészek elé, félreérti, vagy védhetetlen okból félreértteti a művészet és a művészek társadalmi és kulturális felelősségét. A művészet és a művészek minden korban kritikusak és lázadók, mert ha nem azok, akkor nem töltik be küldetésüket. Fölöslegesek, unalmasak és gyávák.
A művész dolga és felelőssége nem az, hogy a hatalmat szolgálja, hanem az, hogy szószólója, képviselője, s bizonyos fokig az emberi értékekre vezetője legyen a sokaknak. A művész ügyvédje azoknak, akiket hátrány sújt, és vádlója azoknak, akik e hátrányokat okozzák, vagy haszonélvezőiként fenntartják.
Mit állítok tehát?
1. Az emberek egyenlőnek, egyaránt méltósággal bírónak és szabadnak születnek. Ezt az egyenlőséget, méltóságot és szabadságot a legtöbb embertől legalább részben ellopják. A művész felelőssége nem az, hogy az elnyomót erősítse, hanem az, hogy felismertesse az emberekkel az egyenlőségüket, méltóságukat és szabadságukat. A művész dolga arra vezetni az embereket, hogy küzdjenek az egyenlőségükért, méltóságukért és szabadságukért.
2. Az ember Isten képmása, és mint ilyen, fel kell nőnie a szabadságra. Ez ellentétben áll azok törekvéseivel, akik mások kihasználása, elnyomása, és kizsákmányolása révén építenek világot. A művész dolga az, hogy szószólója legyen azoknak, akik az igazságtalanság kárvallottjai, és kritikusa azoknak, akik az igazságtalanságot felépítik.
3. Az emberi lét alapvető része az, hogy keressük a létezésünk értelmét. Kutatjuk azt, hogy milyen kérdéseket kell feltennünk legalább önmagunknak, s keressük a válaszokat e kérdésekre. A művész felelőssége, hogy maga is ezeket a kérdéseket és válaszokat kutassa, nem a múltba, hanem a jövőbe tekintve, hogy érvényes és felszabadító válaszokat adhasson a ma emberének.
4. A művész alapvető felelőssége nem az, hogy a keveseket, a hatalomban lévőket szolgálja, hanem az, hogy lehetőleg mindenkiért és mindenkihez szóljon. Ezért a művészetnek minden korban meg kell találnia azokat a kifejezésformákat, amelyek a nagy többség számára megérthetőek, befogadhatóak és átélhetőek.
5. A művész haladó, kritikus, lázadó. A művész az emberibb jövő hirdetője. A művészi lét értelme a sokaság, a közösség szolgálata, függetlenül minden hatalmi, vagy intézményi kerettől. Sőt, gyakran ezek ellenére.