Térvágások, csúszások, időelmozdulások

Térvágások, csúszások, időelmozdulások

Ország Lili-életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

                                                                                 Aki a vonalaktól jutott el az írásig

Most lenne 90 éves a XX. századi magyar képzőművészet egyik legizgalmasabb, legtitokzatosabb festője, Ország Lili. Árny a kövön címmel látható a tárlat a Magyar Nemzeti Galériában 2016 decembere közepe óta. A mostani kiállítás művészetének eddigi legteljesebb bemutatása. Több mint háromszáz munkáját mutatja be a Galéria a kiállításon, melyhez felépült egy a művész által elképzelt labirintus is.

Ország Lili klasszikus, prehisztorikus korba visszajáró látnok volt, régész lelkületű modern festő. Végighaladva láthatjuk, hogy nem tartozott a játékos, könnyed képeket alkotó művészek közé. Munkái mély gondolati tartalmat és feszítő élményeket hordoznak. Mesékkel és mítoszokkal teli világot teremtett. Időnként kilépett az emlékezet és a képzelet határain túlra is. Csupa titok és rejtély volt a személye. Megemlíthetjük, hogy 1956. október 23-án délelőtt Tordon Ákossal találkozott a Hungária kávéházban, hogy megbeszéljék, milyen rajzok kerüljenek a költő kötetébe, de ő teljesen zavart és zaklatott volt, nem jutottak dűlőre az illusztrációkkal kapcsolatban. Rossz idegállapotban került haza, és otthon megrajzolta az Akasztott nő című képét. Előre érezte a jövőt. És estére beteljesültek látomásai, már lőttek is a Parlamentnél. Néha Pitia jósnőnek mondta magát, vagy Módnak, a csodapóknak, aki a jövőbe lát.

Ország Lili 1926-ban született Ungváron, jómódú borkereskedő családban. A festészetbe, rajztanára, Róbert Miklós avatta be, ő vitte közel, és egész életében ő támogatta. A világtörténelem őket sem kímélte a vészkorszakban. A vidéki magyar zsidóság módszeres kirablása és végül deportálása a halálba elérte őket is. A családot 1944-ben a helyi gettóba zárták, majd feltették egy Auschwitzba tartó halálvonatra, de Kassán sikerült megszökniük.

Kolozsváry Marianna, az érzékenyen figyelő kurátor elmondása szerint Ország Lili egész életében festőnek készült, gyerekkorában is a rajzolásban találta meg a békéjét, az 1944-ben átélt szorongás és félelem azonban örökre a lelkébe vésődött. Ki kellett festenie magából vízióit, hogy szembe tudjon fordulni félelmeivel.

A művészettörténet szinte az egyetlen magyarországi klasszikus szürrealista festőként tartja számon, akire nagy hatással volt De Chirico és Toyen, akiknek a munkáival a tárlat közönsége is találkozhat. Kolozsváry Marianna édesapja, Kolozsváry Ernő Ország Lili egyik első és legnagyobb gyűjtője, mecénása volt.

A kiállítás időrendben halad végig az életén, művészi korszakain, a kísérletezésektől a kiforrott művekig végigkövethető művészi útja.

Ország Lilit a régmúlt, a romok világa, falai, a holtak birodalma izgatta. A számok és jelek bűvöletében élt. Ismerünk olyan filozófiai irányzatokat, amelyek a világot számokkal magyarázták, illetve a számok tulajdonságaival értelmezték.

A történelmi felejtés ellen dolgozott. Nála is a jelek a tartalmak hordozói. Szívesen vannak egymás mellett a létezés összefoglaló tényei, a kommunikáció testei. A jelek kísérteties rejtvények. Néhol titokzatos alakok, fantomszerű lények tűnnek fel, majd néhány figura a távoli múltból temetői hangulatban jön a lidércfényes mocsarakból, körülöttük jelek, betűk, szövegek.

Szürrealista korszaka után, a szorongások képi újraélése helyett a transzcendenciában keresett feloldozást, és az ikonfestészet motívumaiból nyert inspirációt, később pedig a prágai temető sírkövei ihlették meg. Művészetének visszatérő elemei a jelek, szimbólumok. A szürrealizmus számára nem öncélú játék volt, hanem a megélt történelmi traumák tragikus kivetülése. Nem csak a zsidó mitológiába mélyedt el, képvilága egyszerre volt egyedi és kozmikus. Festészetének egyik sarkköve a betűmitológiája.

Az 1970-es évek elején városalaprajzokat kezdett festeni, majd egyre inkább a falak felületére koncentrált, különböző írások jeleit elhelyezve képein. Festészetében mindig az idő távlatait karolta át, néhol ősi lények barangolnak a képeken, de korántsem isten bohóca szerepét töltik be. Alakjai egyszerre élnek az előzményekben és a következményekben, azok gondolataiban és érzéseiben. Bárhová jutott, alapérzése volt, hogy ő már járt ott.

Járt Pompeji romvárosában, aztán Firenzében, a hatalmas árvíz után. Megdöbbentette: a pusztulás, a múlt maradványaiból összeálló világ. Firenzében csak kövek és papírok emelkedtek ki, és a könyvek lapjait vitte a víz. Képei lenyűgöznek festői koncentráltságukkal.

A hetvenes évek politikai klímájában született képei hűen fejezik a ki a kor jellemzőit, ízlésvilágát, stílusát. Megjelennek nála az ősi falakba épülő nyomtatott áramkörök, amelyek jelezték a jövőt. Tudta, hogy Kelet-Európában mindig kockázatos józanul gondolkodni. Itt mindig azzal avatkoznak be a társadalmi életbe, hogy le kell ereszteni a szennyet.

Az ősi falakba épülő nyomtatott áramkörök már jelzik a jövőt képein. Az Exodus (Vonulás) című 1963-as képén több egymás felett-alatti sorban kockák, tán homályos betűk, számok vonulnak.

A tárlat szenzációja, hogy Ország Lili halála előtt festett, 48 festményből és 60 monotípiából álló Labirintus-sorozata több mint harminc év után most először látható ismét egyben. A legendabeli labirintus börtönként szolgált Minósz krétai király udvarában, ahol a Minótaurosz szörnyet tartotta elzárva. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe.

Örökké éber kíváncsisággal dolgozó művész volt. Jó megfigyelője volt környezetének. Jók a térvágásai és a duális térszervezései, nagy érzéke van az időeltolódások ábrázolásához. Élettörténetében borzalmak és csalódások sorakoznak. Misztikus zsidó iratokat tanulmányozott, a szent nevet keresve, ezért jelennek meg nála a héber betűk. Eggyé vált nála a kép és az írás.

Megélhetése főleg a Bábszínházi munkájából állt, ahol bábokat, jelmezeket és díszleteket tervezett, de dolgozott a mai öregek gyerekkori népszerű lapjának, a Dörmögő Dömötörnek.

Halála után kezdődött missziója. Képei véglegesek, mint a koporsóra hulló rögöké, mondta róla Pilinszky János a temetésén.

Gyár előtt, 1955. (Falas önarcképként is idézik) olaj, vászon,30.5×69.5 cm