Tenyérnyi maradandóság

Írta: Pődör György


Közzétéve 10 hónapja

Megtekintések száma: 383



Tenyérnyi maradandóság
Beszélgetés Lieb Roland szobrász- és éremművésszel

Amikor készültem az interjúra, sokat töprengtem, milyen címet adjak a riportnak, hogy a lehető legtömörebben, de kifejezze a fiatal művész tevékenységét. Bevallom őszintén, hogy Lőcsey Gabriella (Magyar Nemzet Magazin, 2007)  egyik írásából kölcsönöztem. Az 1976-ban Sopronban született,vagyis a fiatalabb nemzedékhez tartozik, de tehetségével és különleges technológiáival a szobrász- és éremművészet azon megújítói közé tartozik, akik nem félnek szakítani a hagyományos anyaghasználat kliséivel. Felkérésünkre Vasszécsenyben egy különleges, corten acéllemezekből készült obeliszkkel lepte meg a 800. évfordulóját ünneplő közösségünket. Büszkeséggel tölt el, hogy részes lehettem az avató ünnepségnek, s minden arra hajló figyelmét felkeltő alkotásának. Őt faggatom művészetéről.

1./ Sopronban születtél, évek óta ismerjük egymást,de gyermekkorodról kevés az információm. Ebben lehet, hogy én vagyok a ludas. Mesélj nekünk valamit gyermekkorodról, szüleidről és iskoláidról, és a középiskoláról!

Négy évesen kis híján disszidáltam: egy turpisság után anyám azt mondta, látni sem akar, így fogtam a motyóm és világgá mentem. Nagy balhé volt, másnap marhára elvert apám. Valahogy így indult. Sokat rajzoltam, faragtam, néha robbantottam is. Kisebb-nagyobb balhékkal elment az általános iskola, aztán a szombathelyi Gépipariban kötöttem ki. Itt sem volt minden zavartalan, bár egy megyei rajzversenyen 1.helyezést sikerült szereznem, de végül a soproni Gépipariban fejeztem be a középiskolát. Festőművésznek készültem, álmomban sem akartam építész vagy szobrász lenni. Az egyik egyetemi felvételin feladat volt a portré mintázás agyagból, én meg azt sem tudtam, mit kell az agyaggal csinálni. Mégis maximális pontszámot kaptam, ezért felvettek.

2./Tudom, hogy a Nyugat – magyarországi Egyetemen szereztél építész-tervezőművész diplomát. Az egyetem helyszíne természetesen nyilvánvaló volt, de a szakot milyen késztetésre választottad? Ki és mi inspirált ebbe az irányba?

Senki. A felvételire csak azért mentem el, mert belázasodtam és nem tudtam elmenni a Rolling Stones koncertre, ahova jegyem volt. Valamit be kellett ikszelni és a többi szakról azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. Gépipariból mentem, nem művészeti szakközépből. Az építész szak hangzott egyedül ismerősen.

Összertartozás Trianon emlékmű

3./Mesterednek vallod Mészáros Györgyöt és Soltra E.Tamást! Hogyan hatottak Rád, milyen ismeretekkel és motivációkkal indítottak útnak? Soltra E. Tamás is szobrász- és éremművész, de a tradicionális művészet képviselője. Mészáros Györgyről kevesebbet tudunk. Melyikük hatott Rád erőteljesebben?

Mészáros György hatott rám erőteljesebben. Kimért, tárgyilagos személyisége, hatalmas műveltsége megfogott nagyon. Rajzot-festészetet úgy tanított, hogy nem foglalt állást, csak mert nem volt kedvence az adott művészettörténeti korszak. Nagy humanistaként beszélt, kedveltem a hanghordozását. Örültem volna egy ilyen apának. Higgadtsága, könnyed humora tette még szerethetőbbé. Kifogta a makacsságot a vitorlámból. Sokat változtatott a rajzaimon.

Soltra átgondolt feladataival óriási stúdiomot, klasszikus műveltséget tudott átadni, de úgy, hogy az absztrakciót és a művészi gondolkodást is elősegítette bennünk. Jól átgondolt tanítási programmal rendelkezett.

4./ 2001 óta minden érembiennálén részt veszel, az országoson és a nemzetközin egyaránt. Az éremművészet az erősebb művészeti kifejező formád, vagy itt a motiváció nagyobb valamilyen oknál fogva?

Nem. Egészen egyszerűen ennek lehetőségbeli és anyagbeli kötöttségei vannak. Mosogató szobrász vagyok, szoktam mondani, az érmet otthon egy mosogatóban el tudom készíteni. A méretesebb munkákhoz pénz, paripa, műterem kell.

Tüntetés. Kisplasztika

5./Több egyéni kiállítást rendeztek műveidből. Itt érmekkel, kisplasztikákkal szerepeltél? Beszélj egy kicsit a helyekről és a fogadtatásokról, légy szíves!

Jellemzően csoportos kiállításokon veszek rész, nem nagyon ugrálok egyéni bemutatkozási lehetőségekért. Fogadtatás? Magyarországon kultúr - dagonya van. Igazából, amit én csinálok, annak hű de nagy fogadtatása nincsen.

6./Nézegetem a díjaidat, elismeréseidet, az Ezüstgerely Pályázat különdíjától a Ferenczy Béni-díjig.2003-tól szinte évente nyertél valamilyen díjat! Hogyan csinálod ezt a csodát? Avass bennünket titkaidba!

Ha jó a felvetés egy csoportos kiállítást célzó pályázaton, főleg ha tematikus, akkor különös módon mozgatja meg az agyamat. Így aztán egy-egy munkám betalál, de azért az túlzás, hogy évente kapnék díjat. De ez egyébként sem a díjakról szól számomra.

7./ Büszke vagyok a vasszécsényi obeliszkre, amely a falu első említésének 800. évfordulójára készült, és részese lehettem az avatásának is. Mesélj erről az alkotásról, melyre méltán rácsodálkozik az erre utazó! Mi inspirált az alkotásra, milyen motívumok láthatók rajta éjjel-nappal?

Ti inspiráltatok az alkotásra, ez volt a feladat: emlékező obeliszket készíteni a négy falu eredetéről. Eredetileg egy klasszikus obeliszk elképzelés merült fel, de vallom, hogy akkor jó egy köztéri alkotás, ha tájékozódási pontként is szolgál. Így aztán egy négyszög alaprajzú obeliszk jött létre (4 település), egy-egy oldalára egy településenkénti nevezetesség a stancolt corten lemezbe és azt még ki is világítottuk.

8./ A szombathelyi köztéri alkotásod is méltán elismert. Hogyan született meg az ötlete, s milyen körülmények között, milyen anyagból készült el?

Palkó István emlékére tervezett alkotás elkészítésével keresett meg a Covid idején a Városszépítő Egyesület. A róla elnevezett sétányon képzelték el elhelyezni az alkotást, de azon a sétányon még egy emléktábla sem fér el, egyszerűen nincs rá felület. Adódott a gondolat, hogy a borostyánnal befutott kerítés elé kerüljön egy olyan szobor, ami az egykor itt élt gondolkodót, nyelvészt, iskola alapítót ábrázolja. Így aztán a posztamens egy cortenből készült nyitott könyv lett, sarkából kiálló ablakkerettel. A könyv belső gerincébe került a betonból készült időskori portré, oly módon, hogy a könyv felső íve adja P.I.vállát, így a portré az ablak elé került. A könyv lapjain pedig a megemlékező szöveg áll.

9./Visszatekintve, melyik alkotásodra , eredményedre vagy a legbüszkébb? Beszélj a tervezőmérnöki munkádról is, amennyiben nyilvános!

A magyarországi díjakat nem sokra tartom, épp ezért az egyik portugáliai éremkiállításon ( Seixal ) kapott, a fiatal alkotóknak címzett díjra vagyok az egyik legbüszkébb. Illetve a 2012-ben a British Museumtól érkezett műtárgyvásárlási megkeresésre. Ezek pártatlan, objektív vélemények, eredmények.

Tervezőként egy középszintű építész vagyok, amin az ismerőseim mosolyogni szoktak. Igazából a megélhetésemet biztosítja.

10./ Minden művésznek van ars poeticája illetve jövőképe. Hogyan látod a mecenatúrát, a művészeted befogadását, s milyen terveid vannak a jövőt illetően?

„A baromfiudvarban egy kilós tojást tojik a tyúk. Csodálkozik is ezen mindenki. Ki is megy a tévé, rádió, kérdezgetik, hogy sikerült ez a teljesítmény. Pironkodva válaszol a tyúk, kérem ez családi titok. Mik a jövőbeni tervei? Két kilós tojást szeretnék tojni, válaszolja a tyúk.
Mennek a kakashoz, tisztelt kakas úr, hogyan sikerült a kedves feleségének egy kilós tojást tojnia?
A kakas korántsem pironkodva megszólalt: ez kérem, családi titok.
És mik a jövőbeni tervei?
A kakas összevonta szemöldökét, ökölbe szorította farok-tollait: elkapom a struccot és szétbaszom a pofáját."

Kicsit finomabban:A közeljövőben több köztéri szoborpályázaton szeretnék indulni. Gondolkodó szobrokat készíteni, kísérletezni. Most egy új sorozaton dolgozom éppen. De maradjon családi titok!

Köszönöm a beszélgetést, s remélem, az olvasó megbocsátja nekem, hogy az utolsó választ is hűen közöltem. A rendkívül egyedi, talán szerénynek tűnő válaszokból talán nem tűnik ki a fiatalsága ellenére is gazdag alkotói életútja. Adalékként megadom a kedves olvasóinknak Lieb Roland Ferenc kiállítási listáját, hogy betekinthessünk picit a munkásságába .

 

Kiállításai

Csoportos kiállítások (válogatás)

2001 – óta minden Országos Érembiennále,[1] Lábasház, Sopron
2002 – I. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále, Cifrapalota, Kecskemét
2003 – Rejtő Jenő emlékkiállítás és pályázat, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
2003 – Ezüstgerely Pályázat Kiállítása, Magyar Testnevelési és Sportmúzeum, Budapest
2004 – FIDEM kongresszus kiállítása,[2] Seixal, Portugália
2004 – I. Articum Nemzetközi Képzőművészeti Biennále, Szolnok
2005 – IV. International Biennial of Contemporary Medals, Seixal, Portugália
2005 – Határesetek az Éremművészetben III., Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ) Székháza, Budapest
2005 – II. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále, Cifrapalota, Kecskemét
2005 – H. C. Andersen 200 International Art Medal Competition, Eretz Israel Museum, Tel Aviv, Izrael
2005 – 9. Országos Faszobrászati Kiállítás,[3] Nagyatád
2005 – Keresztény Ikonográfia a Kortárs Magyar Képző- és Iparművészetben, válogatás a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből Gaál Imre Galéria, Pesterzsébeti
Múzeum, Budapest
2006 – 2006 az érmészetben Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest
2006 – Ezüstgerely Pályázat Kiállítása,[4] Magyar Testnevelési és Sportmúzeum, Budapest

2006 – Emlékeink – 1956 MKISZ Székháza, Budapest; Éremművészeti Múzeum, Wrocław

2007 – FIDEM kongresszus kiállítása,[5] Colorado Springs, USA

2007 – 2008 Znad Dunaju Wełtawy i Wisły. Medalierzy i ich dzieła (Duna, Moldva, és Visztula mentén. Éremkészítők és műveik) Éremművészeti Múzeum, Wrocław; MKISZ Székház, Budapest; Éremmúzeum, Kremnica; Uherske Hradiste, Cseh Köztársaság.
2008 – A XVI. Országos Érembiennále díjazottainak kiállítása, Lábasház, Sopron
2008 – V. International Biennial of Contemporary Medals, Seixal, Portugália
2008 – Keresztény Ikonográfia a Kortárs Magyar Képző- és Iparművészetben, Válogatás a Kecskeméti Képtár gyűjteményéből Cifrapalota, Kecskemét
2010 – Szolidaritás 1989 - 2009, képzőművészeti kiállítás, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Budapest
2012 – XIII. Nemzetközi Művésztelep Alkotóinak Kiállítása, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely
2014 – A XIX. Országos Érembiennále díjazottainak kiállítása, Lábasház, Sopron
2014 – Evidencia – III. Szobrász Biennále, MűvészetMalom, Szentendre

Egyéni kiállítás

2013 „Egek és utak”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, Szlovákia.
2015 „BeTonus”, Fabricius Galéria, Soproni Múzeum, Sopron.

Díjai, elismerései

2003 – Ezüstgerely Pályázat, Budapest, Különdíj
2005 – IV. International Biennial of Contemporary Medals, Seixal, Portugália, Prize for yung creators – Fiatal Alkotók Díja
2005 – ARCHLine.XP 2005, Építészeti tervverseny II. díj.
2007 – XVI. Országos Érembiennále, Sopron, Kótai József ötvösművész díja a legfiatalabb alkotók egyikének
2009 – XVII. Országos Érembiennále, Sopron, Roisz Vilmos Közérdekű Adomány vásárlási díja
2010 – Szolidaritás 1989 - 2009, képzőművészeti kiállítás, Budapest, Éremművészeti díj
2013 – XIX. Országos Érembiennále, Sopron, Emberi Erőforrások Minisztériuma díja
2016 – Ezüstgerely Pályázat, Budapest, Különdíj[6]
2019 – XXII. Országos Érembiennále, [7] Sopron, Ferenczy Béni-

Azt hiszem, áttekintve ezt a tekintélyes felsorolást, elmondhatom, örülök a barátságának, emberi tartásának, s büszke vagyok arra, hogy egy munkában, a helyi obeliszk elkészítésében segédkezhettem.

Pődör György