Tánc romokon

Tánc romokon

Most halk zene emel az összedőlt világ fölé,
kicsit talán a végtelen idő repít,
nézlek, e széttört zöld tükör magába rejtené
kimondott kínját, cseppnyi, fénylő csendjeit.
Még minden léptünk fáj, őszinte, eltört mozdulat
követ egy sóhajt, hangszilánkja felsebez…
alattunk összetört tegnapban botlik a tudat
ahogy belénk kuszál egy régi hanglemez,
s minden újabb csendből lágyan kibomló dallamív
továbblendíti tört varázsú éjszakánk,
minden lassan ringó léptünk megállni visszahív,
hogy száz képét a nyárnak úgy borítsa ránk,
ahogy megéltük mind. Ezernyi féktelen öröm,
már sodor a tánc, test a testnek válaszol,
egy szó dobol csak bennem újra, újra: köszönöm!
Szállhattam Veled, percekre, valahol…
Lábunk alá a csend a hajnal fényeit veti,
élesen hasít belém a józan értelem…
Nem, a tiszta ész hogy vesszelek, azt nem jelentheti.
Múltam romjain is táncolj, táncolj velem.

Feszíti újabb ütemre
szorít, hogy jobban, mélyebben karoljalak

Dallamív
visszahív