Találkozásom egy 105 éves asszonnyal
Írta: Ferenczfi-Faragó Eszter
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 294
Találkozásom egy 105 éves asszonnyal
Könyvismertető Petőcz András: Ancika c. kisregényéről
Nemrégiben egy 105 éves hölggyel találkoztam. Éppen temették, de ez mit sem veszített érdekességéből. Sőt! Mint megtudtam, két gyermeke, akik már nem kiskorúak, de még eléggé gyermekdedek, most készülnek saját lábukra állni – 70 és 73 évesen még/már ez meglehetősen nehéz feladat…
A sajátságos hangulatú könyv a férfi kisfiú hangján szól végig hozzánk egyes szám első személyben, végigvonultatva bennünket gyermekkorukon úgy, hogy érezteti velünk a szerző, hogy a „gyermek” még valójában nem nőtt fel (ezért is a sajátságos hang és ezáltal hangulat), miközben megismerjük az édesanyát, Ancikát, a főszereplőt, Irmát, a nővért, és a fiút, illetve érintőlegesen az édesapát (róla egy másik regényben ír bővebben a szerző A születésnap címmel, 2006.).
Elgondolkodik az olvasó, amíg egyre előbbre jut a regényben, hogy mennyire társadalmi jelenség a könyvben megírt fikció, hogy a fiatalok ma már mennyire nem mennek ki a „mama-hotelből”, és mire odáig jutnak, hogy magukra maradnak a szülők távoztával, már mennyire képesek az önálló életre. Mennyire tudnak a saját lábukon megállni, önállóvá válni. Egyfajta társadalmi, szociális tükör ez a kisregény. És annak ellenére, hogy lebilincselő, szórakoztató és olvasmányos, mégis riasztó aktuális társadalmi helyzetkép.
Holokauszt Emlékközpont, Budapest, 2019. 04.03.