Színház az egész világ, avagy a világ a mi színházunk?
Írta: Marton Virág
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 164
Színház az egész világ, avagy: a világ a mi színházunk?
A 95. Ünnepi Könyvhét zárónapján készítettem rövid interjút Zoltán Áron művészúrral, a Vígszínház társulatának tagjával. Jelenleg harminchárom éves, és talán a legtöbben eddig Barabásként láthatták A Pál utcai fiúk c. zenés játékban.
Beszélgetésünk fő témája az olvasás mai helyzete, az adaptációk kérdése, és hogyan tudunk kapcsolódni ahhoz a világhoz, amiben olvasmányunk játszódik?
Támogatom a minőségi olvasást, és saját példámból kiindulva, mára már ellene vagyok a mennyiségi alapú olvasási kihívásoknak, amik gőzerővel tarolnak a TikTokon és BookTuberek is beálltak emögé. Szerény véleményem szerint, és hangsúlyozom, hogy ez csupán az én meglátásom a jelenségre, ugyanolyan fanyar szájízt hagy maga után, ha az ember a mennyiségre megy rá a mit kérdés helyett. Ha unjuk, ha nem megy… nyugodtan tedd le, semmi sem kötelez rá az iskolából kijövet, kedves olvasó/könyvmoly-társ, hogy olyat szenvedj végig, ami nagyon nem a te világod. Nem leszel attól kevesebb, ha a szórakoztató irodalmat részesíted előnyben: amíg abból értéket tudsz magaddal vinni az életbe, pozitív példát… azt olvasol, amit csak kívánsz!
Lássuk hát a beszélgetést!
Köszönöm szépen, hogy elvállaltad ezt az interjút! Mit gondolsz a fiatalok jelenkori olvasási szokásairól? Magunkat is ide sorolnám, hisz én még a harmincat is alig taposom, sőt, októberben töltöm, te pedig harminchárom éves vagy még.
Zoltán Áron: Valójában én is, mint ahogy te, csak a saját olvasási szokásaimról tudok nyilatkozni a leginkább, mert nincs tágabb rálátásom másokra, a társadalomra. Én azok közé tartozom, akik tudnak úgy olvasni, hogy ne terelje el a figyelmüket folyamatosan mindenféle külső körülmény, ez nagy előny. Például tömegközlekedési eszközökön szoktam nagyon jókat olvasni. Buszon rosszabb, mert az ráz, de gyakran járok villamossal vagy metróval. Sokszor van olyan, hogy csak egy megálló erejéig veszem elő a könyvet. Egy oldalt elolvasok, de amikor leszállok, és gyalog megyek tovább, közben hosszan gondolkozom azon, amit olvastam.
Velem fordult már elő, hogy emiatt fennmaradtam egy járaton.
Zoltán Áron: Igen, ez velem is elő szokott fordulni. Egyébként pedig a fiatalok olvasási szokásairól talán annyit tudok megállapítani beszélgetéseim alapján, hogy egyre inkább cikkek olvasására kerül a hangsúly. Az interneten nagyon erőszakosan kapjuk folyamatosan őket, és könnyebnek és praktikusabbnak tűnik elolvasni egy rövid cikket valamilyen témában, mint egy egész könyvet. De közben meg vannak olyan kortárs szerzők, mint akikkel itt az Ünnepi Könyvhéten találkoztam: Leiner Laura és Fábián Janka, akik miatt nagyon sok fiatal veszn könyvet, és olvassa úton-útfélen. Egy-egy könyv tőlük kapu lehet a rendszeres olvasáshoz. És lehet, hogy Fábián Janka ajánl egy másik szerzőt, vagy elmondja, hogy neki Jókai vagy Gárdonyi sokat jelent – ahogy az imént mondta nekem – és ahhoz is több kedvet kapnak.
Nekem Molnár Ferenc volt ilyen kapu az olvasás felé. Sokan tapasztaljuk meg az iskolai zaklatást, kiközösítést, ebben nekem is volt részem, és így a könyv adott egyfajta kapaszkodót, de a közvetlen környezetünk szokásai is hatással vannak ránk. Nálam a nagyszüleim, és jobbára az édesapám voltak ebben példamutatók, édesanya híján. A Grund életérzést, hogy tartozunk valahová. Ha már itt tartunk, te Barabást játszod a Pál utcai fiúk c. darabban.
Hogy készülsz a szerepre/szerepeidre, ha tudod, hogy irodalmi adaptációból dolgozol?
Többször is elolvasod az alapművet?
Zoltán Áron: Persze, elolvastam, A Pál utcai fiúkat kétszer is végigolvastam teljesen, aztán harmadjára is bele-belelapozgattam. Először nem tudtam, hogy mit fogok játszani, aztán azt tudtam, hogy Kolnay vagy Weisz, akkor úgy is elolvastam, és csak azután tudtam meg, hogy Barabás leszek. Akkor már nem olvastam el az egészet újra, de belelapoztam. Másképp olvas a színész egy regényt akkor, ha tudja, hogy valamelyik szerepet játszani fogja, ez egy nagyon izgalmas játék. Egyébként ajánlom mindenkinek, olvasson úgy regényt, hogy beleképzeli magát valamelyik szerepbe, hogy azt fogja ő majd színészként játszani, nagyon jó játék!
Én írói szemszögből közelítem meg ezt. Mit gondolsz arról, amikor egy irodalmi műből akár színdarab, akár film vagy játékadaptáció készül? Gyakran hallom a nézetet, hogy nem szerencsés, ha ezek a különböző médiaorgánumok találkoznak, keverednek. Pedig szerintem fontos a különböző feldolgozás, a közös kapcsolódás, hisz egy kicsit mindannyian vissza szeretnénk magunkat látni a betűtengerben.
Zoltán Áron: Az a kérdés, hogy mit gondolok arról, miért jó egy regényt színpadra állítani?
Szerintem nagyon fontos. Pont most beszélgettem Csányi Vilmossal, akinek Teremtő képzelet címmel jelent meg könyve, és az emberi fantázia történetét kutatja humánetológiai szempontból. Többek közt arról is ír, hogy az emberiség fejlődésében milyen hatalmas szerepe van a történetmesélésnek. Elképesztő. A történetmesélés, -elemzés, és a történeteink folyamatos adaptációja, újra és újra feldolgozása, az emberiség egyik alap kulturális tevékenysége, fejlődésünk egyik fontos kulcsa.
Így keletkeztek a mítoszaink, népmeséink és azok különböző variánsai.
Zoltán Áron: Pontosan. És ez az ősi, archaikus mítoszoktól kezdődően Jókai Mór regényein át a Harry Potterig ugyanúgy érvényes.
Igen, ezeknek a közös pontoknak a mentén tudunk kapcsolódi érzelmileg, akár egymáshoz, akár a történet által feldolgozot élményekhez. Ezzel a traumafeldolgozásban is segít.
Zoltán Áron: Igen, és ezeket a történeteket újra és újra elő kell venni, átgondolni, más-más szempontok szerint értelmezni, és más médiumokon keresztül megmutatni. Ez nagyon hasznos és szükséges az egész emberiség és a kultúra szempontjából, és nem hiszem, hogy ennek bármilyen negatív hatása is lehetne. Aki összetéveszti az eredeti művet a feldolgozással, az valószínűleg az élet más területein is bukdácsol. Tudni kell megkülönböztetni, a feldolgozást az eredeti műtől, ez is a közönség feladatának része. De az eredeti mű is felhasznál korábbi történetrészleteket, motívumokat, ami megint egy következő szintje az értelmezésnek.
Igen, van különbség abban, ahogy egy rendező, ahogy egy színész feldolgozza, és ezek találkozását láthatjuk mi akár egy színpadon. Zárógondolatnak: hogyan tudsz te magad kapcsolódni Barabás szerepéhez?
Zoltán Áron: Nagyon jól tudok, általános iskolában volt két osztálytársam, akik nagyon jóban voltak, sülve-főve együtt, de egyfolytában veszekedtek. És amikor rájöttem, hogy ők maga Kolnay és Barabás voltak, akkor onnantól kezdve sínen voltam.
Nagyon szépen köszönöm az interjút innen is a művész úrnak, tanulságos válaszokat kaphattam a kérdésekre, amelyek bennem felmerültek.