Színház az egész világ, avagy a világ a mi színházunk?
Írta: Marton Virág
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 63
Színház az egész világ, avagy: a világ a mi színházunk?
A 95. Ünnepi Könyvhét zárónapján készítettem rövid interjút Zoltán Áron művész úrral, a Vígszínház stábjának tagjával. Jelenleg harminchárom éves, és talán legismertebb szerepében, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk c. musicalben Barabásként láthatták a kedves nézők az idei évadban.
Beszélgetésünk fő témája az olvasás mai helyzete, az adaptáció-készítés körüli ellenszenvek, és: hogyan tudunk kapcsolódni az adott világhoz, amiben olvasmányunk játszódik?
Támogatom a minőségi olvasást, és saját példámból kiindulva, mára már ellene vagyok a mennyiségi alapú olvasási kihívásoknak, amik gőzerővel tarolnak a TikTokon, és már a BookTuberek is beálltak mögé. Szerény véleményem szerint – és hangsúlyozom, hogy ez csupán az én meglátásom a jelenségre – ugyancsak fanyar szájízt hagy maga után, ha az ember a mennyiségre megy rá a mit kérdés helyett. Ha unjuk, ha nem megy… nyugodtan tedd le, semmi sem kötelez rá az iskolából kijövet, kedves olvasó/könyvmoly társ, hogy olyat szenvedj végig, ami nagyon nem a te világod. Nem leszel attól kevesebb, ha a szórakoztató irodalmat részesíted előnyben, amíg abból értéket tudsz magaddal vinni az életbe, pozitív példát… Azt olvasol, amit csak kívánsz!
Lássuk hát a beszélgetést!
Köszönöm szépen, hogy elvállaltad ezt az interjút. Mit gondolsz a fiatalok jelenkori olvasási szokásairól? Magunkat is ide sorolnám, hisz én még a harmincat is alig taposom, sőt, októberben töltöm, te pedig harminchárom éves vagy.
Zoltán Áron: Hú, ez egy nagyon jó kérdés, és szerintem nem én vagyok egyébként a megfelelő ember, aki erről jól tud nyilatkozni. Valójában én is, mint ahogy te, a saját olvasási szokásaimról tudok nyilatkozni leginkább, mert nincs rálátásom igazából másokra, a társadalomra. Én azok közé tartozom, akik tudnak úgy olvasni, hogy ne terelje el a figyelmüket folyamatosan mindenféle, habár nekem is sokszor van olyan, hogy nagyon kell koncentrálni. Például én a tömegközlekedési eszközökön szoktam nagyon jókat olvasni, villamoson vagy buszon. Mondjuk a buszon eggyel rosszabb, mert az már ráz, de sokszor járok villamoson vagy metrón, és az nagyon jó, és sokszor van olyan, hogy egy-egy megálló erejéig veszek elő egy könyvet, és leszállok, és hosszasan elgondolkozom rajta.
Velem fordult már elő, hogy emiatt fennmaradtam egy járaton.
Zoltán Áron: Igen, ez velem is elő szokott fordulni. Egyébként pedig azt tudom mondani a fiatalok olvasási szokásairól, hogy egyre inkább áttevődik a hangsúly a cikkek olvasására, az újságolvasásra, mert az interneten egyre inkább azt olvassák az emberek, és így veszti el szép lassan a súlyát a nyomtatott könyv. Közben meg vannak olyan szerzők, mint a Leiner Laura, meg a Fábián Janka, akik miatt tényleg nagyon sokan megveszik a könyvet, és olvassák, és ez egy ilyen út, kapu lehet a rendszeres olvasáshoz. Aztán lehet, hogy ha pl. Fábián Janka ajánl egy másik szerzőt, vagy elmondja, hogy neki Jókai Mór a kedvence – vagy most nekem Gárdonyi Gézát mondta – hogy azt már könnyebben fogják olvasni.
Nekem Molnár Ferenc volt ilyen kapu az olvasás felé. Sokan tapasztaljuk meg az iskolai zaklatást, kiközösítést, ebben nekem is volt részem, és így a könyv adott egyfajta kapaszkodót, de a közvetlen környezetünk szokásai is hatással vannak ránk. Nálam a nagyszüleim, és jobbára az édesapám voltak ebben példamutatók, édesanya híján. A Grund életérzést, hogy tartozunk valahová. Ha már itt tartunk, te Barabást játszod A Pál utcai fiúk c. darabban.
Hogy készülsz a szerepre/szerepeidre, ha tudod, hogy irodalmi adaptációból dolgozol? Többször is elolvasod az alapművet?
Zoltán Áron: Persze, A Pál utcai fiúkat kétszer is végigolvastam teljesen, aztán harmadjára is bele-belelapozgattam. Először nem tudtam, hogy mit fogok játszani, aztán úgy tudtam, hogy Kolnayt vagy Weiszet, s akkor úgy olvastam el még egyszer. Mikor kiderült, hogy hogy Barabást alakítom, akkor már nem olvastam el egészen, de célirányosan bele-bele olvastam. Teljesen máshogy olvas a színész egy regényt akkor, ha tudja, hogy valamelyik szerepet játszani fogja; ez egy nagyon izgalmas játék. Egyébként ajánlom mindenkinek: olvasson úgy regényt, hogy beleképzeli magát valamelyik szerepbe, hogy azt fogja ő majd színészként játszani.
Én írói szemszögből közelítem meg ezt. Mit gondolsz arról, amikor egy irodalmi műből akár színdarab, akár film vagy játékadaptáció készül? Gyakran hallom a nézetet, hogy nem szerencsés, ha ezek a különböző médiaorgánumok találkoznak, keverednek. Pedig szerintem fontos a különböző feldolgozás, a közös kapcsolódás, hisz egy kicsit mindannyian vissza szeretnénk magunkat látni a betűtengerben.
Zoltán Áron: Mit gondolok arról, hogy feldolgozni egy regényt? Szerintem nagyon fontos. Pont most beszélgettem a Csányi Vilmossal, akinek a Teremtő képzelet címmel jelent meg könyve, és az emberi fantázia történetét kutatja humánetológiai szempontból. És hogy az emberi fejlődésben mekkora szerepe van a történetmesélésnek, az valami elképesztő. A történetmesélés, elemzés, és ezeknek a történeteknek a folyamatos adaptációja, újra és újra feldolgozása, az az emberiség egyik alap kulturális tevékenysége.
Így keletkeztek a mítoszaink, a népmeséink, és azok különböző variánsai.
Zoltán Áron: Abszolút, és az ősi, archaikus mítoszoktól kezdődően a Harry Potteren át.
Igen, ezeknek a közös pontoknak a mentén tudunk kapcsolódni érzelmileg akár egymáshoz, akár a történet által feldolgozott élményekhez. Ez a traumafeldolgozásban is segít.
Zoltán Áron: Igen, ezeket a történeteket újra és újra elő kell venni, átgondolni, más-más szempontok szerint előhúzni, és más médiumokon keresztül átfolyatni. Ez nagyon hasznos és szükséges az egész emberiség és a kultúra szempontjából. Nem hiszem, hogy bármilyen negatív visszhang, amit ennek keltenek olykor-olykor – habár egyre ritkábban hallok ilyet –, az nem helyén való dolog. Aki összetéveszti az eredeti művet a feldolgozással, az valószínűleg az élet más területein is bukdácsol. Tudni kell megkülönböztetni a feldolgozást az eredeti műtől, és az eredeti mű is már felhasznál dolgokat; ez ilyen dolog a posztmodern óta.
Igen, van különbség abban, ahogy egy rendező, ahogy egy színész feldolgozza, és ezek találkozását láthatjuk mi akár egy színpadon. Zárógondolatnak: hogyan tudsz te magad kapcsolódni Barabás szerepéhez?
Zoltán Áron: Nagyon jól tudok. Általános iskolában volt egy-két osztálytársam, akik nagyon jóban voltak, sülve-főve együtt, de egyfolytában veszekedtek. És amikor rájöttem, hogy ők effektíve Kolnay és Barabás voltak, onnantól kezdve sínen voltam.
Nagyon szépen köszönöm az interjút a művész úrnak! Tanulságos válaszokat kaptam a kérdésekre, amelyek bennem felmerültek.