Számháború
Írta: Kazai Ágnes
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 77
Számháború
Az arab számok évszázadokon keresztül békességben éltek egymással. Hogy ellenségeskedésük mikor és miért kezdődött, senki sem tudja pontosan.
Egyesek úgy gondolják, hogy a kis értékű számjegyek kezdték az egészet. Meggyőződésük szerint sokáig a nagyok árnyékában éltek, s most eljött az idő, hogy változtassanak ezen. Az emberek társadalmára hivatkoztak, amelyben az elnyomottak időről időre felkelnek, hogy kivívják az egyenlőséget. Persze a számjegyek nem sejtették, hogy közöttük sosem lesz egyenlőség, mivel ezt önmagukban nem tudják biztosítani.
Némelyek tudni vélik, hogy az 1-es lázította fel a kicsiket. Ő mindig is többet képzelt magáról, mint ami. Úgy vélte, nemcsak számjegy, hanem határozatlan névelő is egyben, és mint ilyen, fontos szerepet tölt be az emberi beszédben. A többiek nem tudták, mi az a határozatlan névelő, így nem fogadták el az álláspontját. A számjegy hiába hőzöngött, hogy jelentőségét a költők, de még a beatzenekarok is megénekelték, gondoljunk csak az Egy gondolat bánt engemet c. versre vagy az Egy nehéz nap éjszakájára. A 9-es mosolygott, és csak annyit mondott: talán kérdezzék meg az embereket, mire vágynak jobban, 1 millió, vagy 9 millió forintra.
A kicsik és nagyok egyaránt szerették volna az 5-öst maguk mellé állítani, és segítségével biztosítani a többséget. Az 5-ös azonban hajthatatlan maradt, régóta meglévő semlegességét hangoztatta, és ragaszkodott ahhoz, hogy középen maradjon. Amikor az 1-es nem átallotta ráölteni a nyelvét, az 5-ös sorolni kezdte társa iskolai csúfneveit, úgymint karó, kampó, szekunda és társai.
Az 1-es ekkor taktikát változtatott: harcba hívta a páratlan számokat, s így kétségkívül fölénybe került. Korábbi ellenfelei immár partnerei lettek, a páros számok pedig gondolkodóba estek. A csapat végül kivágta magát, hangsúlyozva, hogy párosan szép az élet; aki páratlan, az egész életében magára marad. E meccsben a 2-es és a 4-es vitézkedett a legjobban. Kijelentették, hogy mindennek s mindenkinek, így az embereknek, madaraknak, emlősöknek, az asztalnak, a széknek, a biciklinek, de még az autónak is 2 vagy 4 lába, kereke van. A 3-as még próbálkozott a 3 lábú szék vagy a 3 kerekű bicikli felhozásával, de a többség lehurrogta, elvégre a kivételek erősítik a szabályt.
Ekkor a 3-as turbó üzemmódba kapcsolt, s közölte, hogy ő egy ún. prímszám. A többiek álla leesett, főleg, amikor megtudták, hogy e kifejezésnek semmi köze nincs a prímához. Még mielőtt kiközösítették volna a különcködőt, kiderült, hogy nincs egyedül, e tulajdonságában a 2-vel, az 5-tel és a 7-tel is osztozik. Az 1-es igyekezett megragadni a pillanatot, hogy újra középpontba kerüljön. Állította, hogy a többiekhez hasonlóan, 1-gyel és önmagával is osztható. Turpisságát a 7-es leplezte le. Kihúzta magát, feje búbját kiegyenesítette, majd bejelentette: azokat a természetes számokat nevezzük prímeknek, amelyeknek – és most jól figyeljen az 1-es – pontosan 2 osztójuk van. Az 1-es legfeljebb az árnyékát láthatja, ha magán kívül a másik osztóját is keresi. Az 1-es magánkívül volt a haragtól; nem szerette, ha leiskolázzák.
A 7-es nem várta meg, hogy az 1-es erőre kapjon, inkább folytatta. Eddig azért hallgatott, mert méltatlannak érezte a vitát, hiszen minden számnak megvan a maga helye, feladata, egyikük sem fontosabb a másiknál. Ha azonban a többiek kekeckednek, elmondhatja, hogy neki speciel kitüntetett szerepe van az emberek életében. A hét 7 napból áll, Hófehérke 7 törpével osztozott a házon, hogy csak néhány dolgot említsen. Úgy tűnik, utóbbi megjegyzését kevéssé meggyőzőnek tartották társai, és a hozzászólása elején még bólogató számjegyek később nem győzték sorolni az ellenpéldákat, így a 7 főbűnt, vagy éppen a 7 fejű sárkány összes fejét.
A 0 eddig meg sem szólalt; nem véletlenül, mert őt mindig is egy nagy nullának tartották. Nem tudott egyik csoporthoz sem csatlakozni, hiszen se nem páros, se nem páratlan, nem pozitív és nem is negatív, ráadásul őkelmével még osztani sem lehet. Sokan állítják, talán együttérzésből, hogy természetes szám, de azért vannak megátalkodott matematikusok, akik még e körből is kiszorítanák szegényt. A 0-t még az ókori görögök és rómaiak sem ismerték, a régi indiaiak pedig csak egy üres helyet vagy pontot használtak szép, ovális formája helyett. Ráadásul, állandóan összekeverik a nagy O betűvel, pedig ő sokat fogyókúrázik, nehogy elhízzon, mint az említett O betűsége. Egy dolog nyújt csak vigaszt szomorú életében, hogy: minden egész számmal osztható. Igaz, ezzel nem megy sokra, mert magát kapja eredményül. Ha beszélnénk a számok nyelvén, elmondhatnánk neki, hogy ne búslakodjon, mert meghatározó szerepet játszott a helyi értékes számrendszerek történetében, sőt, volt olyan matematikus, aki egyenesen a legfontosabb számjegynek tartotta.
Az arab számok csetepatéjának egy szempillantás alatt vége lett, amikor a római számok is beszálltak a vitába. Végre elérkezettnek látták az időt, hogy korábbi, közel két évezredes vezető szerepüket visszaszerezzék.