Shen Polard univerzuma
Írta: Saláth Barbara
Közzétéve 1 hónapja
Megtekintések száma: 131
Shen Polard univerzuma
– Miszter Polard, miszter Polard!
Nikol végigszaladt a kis űrhajó közlekedő folyosóján a megfigyelőállástól a legénységi szállásoknak nevezett fülkékig. Megpróbálta félretolni a férfi ajtaját, de az nem engedett, ezért teljes tenyérrel vágott a fémlapra.
– Nyissa ki, miszter Polard!
Toporogva várta ki azt a másfél percet, amíg Shen kis rést nyit az ajtón, és fél szemmel kikémlel rajta.
– Szanaszét vagyok – mondta távolságtartón a férfi.
– Nem akarok bemenni. Jöjjön a megfigyelőbe! Az Ordina…
– Máris kibukkant? Miért nem rádión szól?
Shen a folyosón termett és berántotta maga mögött az ajtót, de Nikol kutató pillantása így is felfedezte az odabent uralkodó rendet.
– Látni akartam az arcát – szólt Shen után a nő, miközben követte a hajó első traktusában berendezett megfigyelőállásra.
Az űr sötét hátterén kékes és narancsos pöttyök ültek, a látható űrrész bal felső régiójába sárgás-magenta nebula lógott be. Szemben velük egy fekete lyuk lebegett szinte láthatatlanul, csak a torzító lencsehatása miatt meggörbült fénynyalábok árulták el az ottlétét. A fekete lyuk páros rendszerben keringett az Ordina nevű nagy méretű csillaggal, ami most készült az egyik fénycikkelyből izzó égitestté nőni.
– De jó látni, hogy tényleg látni! – sóhajtotta a férfi, mire Nikol mókásan megismételte:
– Látni, hogy látni?
– Úgy értem, hogy nem késtünk el – mondta Shen olyan közvetlenül, mintha az előző hazugsága meg sem történt volna.
– Annyira biztosnak tűnt. Nem hittem, hogy kétségei vannak.
– Persze, biztos voltam – motyogta Shen, miközben egyre csak bámulta a csillagot, ami miatt útra keltek.
– Félelmetes. A fekete lyuk – intett maga elé a nő.
– Sötét, mint a titkai.
– Magát is rabul ejti?
– Szó szerint. – Shen felnevetett. – Akkor megtudhatnám, mit rejt magában.
– Meghalna az eseményhorizonton.
– Nem valószínű. Szerintem észre sem venném, mikor haladok át rajta. Csak maga látná
úgy, hogy beledermedek a pillanatba, én meg csak lebegnék a központ felé, amíg információvá nem válok, ami a fekete lyuk membránjára íródik.
– Mégis hol az a membrán, ha nem az eseményhorizont az?
– Nem tudom – vallotta be Shen.
Félmosolyra húzta a száját, mire a nő visszasomolygott rá.
– Lenne még tíz perce, de ha már úgyis itt van…
Nikol nyitva hagyta a kérdést.
– Persze, pihenjen csak – mondta a férfi elrévedő mosollyal, aztán vezérlőpult felé
vakkantotta: – Ellenőrizd a csillagvitorlákat! – Az utasítás FERO-nak vagyis a fedélzeti robotika operációs rendszerének szólt.
Az űrhajót eddig gyorsító gravitációs hinta hatását az Ordina által kisugárzott részecskék mozgási energiájának elnyelésével tervezték ellensúlyozni, hogy aztán a megmaradt sebességgel pályára állhassanak a kettős rendszer körül.
– Megint undok volt miss Hardyval – mondta FERO. Az operációs rendszer hozzáfért a fedélzeten működő valamennyi berendezés adataihoz, így az optikai és hangfájlokhoz is.
– Nem dolgod kielemezni a legénység interakcióit – mordult rá Shen. – Foglalkozz a vitor…
– A csillagvitorlák kielégítő állapotban vannak.
– Szólj, hogy ne felejtsem el kijavítani a kommunikációs hibáidat!
– Nem észlelek hibát a kommunikációmban.
– A szavamba vágsz.
– Mert tudom a mondat végét.
– Attól én még el akarom mondani – rázta a fejét rosszallóan Shen.
– Mondja el most, miszter Polard, ha javasolhatom. Egyébként hiába tiltakozik, kielemezve a viselkedését arra jutottam…
– Te csak ne elemezgess engem!
– … miss Hardy tetszik önnek. Miért ellenséges mégis vele?
– Nincs közöd hozzá! Kelleti itt magát a nyakig érő lábával – morogta a férfi.
– Szimpatikusabbnak találja ezeket?
Polard a megfigyelőállás pultjába épített csupakar robotot leste, ahogy az megnyújtóztatja az összes végtagját.
– Nem kell, hogy bárki tetszen. Aki a mélyűrben dolgozik, ne kösse le magát.
– Miss Hardy is itt dolgozik önnel.
– Nem hiszem, hogy a kisasszony futó kapcsolatot keresne.
– Annyi lehetőség van még.
– Nincs olyan forgatókönyv, amelyben egy mélyűrben dolgozó és a családja boldogan él.
Te vagy a szuperszámítógép, tessék, számold ki ennek az esélyét ahelyett, hogy a viselkedésünket elemezgetnéd!
– Megy egyszerre a kettő.
Shen sóhajtott, és visszafordult az Ordina felé.
– Te is tudtad, hogy itt lesz, igaz?
– Kilencvennyolc egész négytizedes biztonsággal.
– Nekem valamivel több jött ki.
– Akarja, hogy megkeressem, hol a hiba a számításában?
– Hagyd csak – húzta el a száját a férfi.
– Utolsó ellenőrzések? – kérdezte Nikol. – Hallottam, amikor kiengedte a vitorlákat.
Shen felnézett rá az asztal mellől, aztán visszahajolt a jegyzetei fölé.
– Azt hittem, tovább alszik.
Nikol leült a férfivel szemben, bal lábát felhúzta, arcát a meztelen térdére hajtotta.
– Aggasztja valami?
Polard felnézett, egyenesen a nő igéző szemébe.
– Minden rendben – hadarta.
Összekapkodta volna a jegyzeteit, de a nő keze a kézhátára kulcsolódott.
– Nyugodjon meg, miszter Polard. Kézben tartjuk a dolgokat.
– Miss Hardy – mondta Shen, miközben kiszabadította magát a nő ujjai közül, aki cinikus mosollyal hátradőlt a székben. – Azt hittem, a sztázis előtt sikerült megértetnem önnel az álláspontomat ezzel kapcsolatban.
– Ennyire visszataszítónak tart? Vagy a természetem elviselhetetlen?
– Maga meg miről beszél?
Nikol széttárta a karját.
– Két magányos utazóról, akik együtt járják az űrt, és nem magányosak többé.
– Családról?
– Ha úgy tetszik.
– Tudja, a család utódokat is jelent.
– Na és?
– Terhesen senki sem repülhet. Amíg megszülne, lenne ideje eldönteni, hogy a gyereket választja vagy a repülést, mert ami magának néhány hónap a mélyűrben, az otthon évtizedeket is jelenthet. Én biztos nem akarnám, hogy amikor viszontlátom a gyerekeimet, idősebbek legyenek nálam.
– Maga testvéreket emleget? – incselkedett Nikol.
– Gondolja már végig! Hogy lehetnének testvérek más-más anyától és akkora korkülönbséggel?
– Jó, hát álmodozni szabad.
– Engem hagyjon ki az álmaiból!
– Elgondolkodott már azon, miért vegyes nemű legénységgel bocsájtják a mélyűrbe a hajókat?
– Esetünkben tudom – motyogta Shen, és menni készült, de Nikol az útját állta.
– Na, miért? – kérdezte kihívóan.
– Engem azért, mert én modelleztem le az Ordina szupernóva robbanását, és alkalmas vagyok a megfigyelésre, egyértelmű tehát, hogy enyém a siker vagy a kudarc is, ami ezután következik. Maga meg… – legyintett, és abban a hiszemben, hogy a nő ebből is ért, eltolta Nikolt az útból, de az a kezdeti megdöbbenését leküzdve a férfi után nyúlt és megragadta a ruháját.
– Én meg? – sziszegte.
– Maga meg az admirális unokahúga, aki ezzel beindította a maga karrierjét.
A nő szeme haragosan villant. Ujjai rámarkoltak Shen ruhájára, álla megfeszült, mondani készült valamit, aztán csak ellökte magától a férfit, és a kabinjába viharzott.
– FERO pályára állít bennünket. Akarja nézni? – szólt valamivel később a rádióba Shen.
Engesztelésnek szánta az invitálást. Észrevette, hogy a nőt a vitorlarendszer érdekli a legjobban a hajón.
Nem kapott választ, de Nikol pár perc múlva megjelent a megfigyelőben és leült a férfi melletti egyetlen szabad helyre.
– Köszönöm, hogy értesített – vakkantotta hidegen.
– Nem akartam megbántani. Maga kétséget kizáróan alkalmas…
– Foglalkozhatnánk a pályára állással?
– Persze.
– Köszönöm! – Bár a nőt láthatóan lekötötte a látvány, ahogy FERO kiveti a vitorlákat, aztán a vitorlalapátok pozicionálásakor a számításokat mutató segédképernyő fölé hajolt, váratlanul mégis megszólalt. – Képzelem, mennyire amatőrnek tart, amiért családról álmodozom. És még be is avattam! De meghoztam a döntést, és tartom is magam hozzá.
– Bármelyik útja végén választhatja a normális életet.
– Normális? – Nikol rekedt kacagása betöltötte a helyiséget. – Ez az élet inkább való nekem. Csak néha elgyengülök. Vagy elbizonytalanodom. Nem is tudom…
Shen halványan elmosolyodott. Kivárt, de a nő nem folytatta.
– Más dolog az elhatározás, és megint más szembesülni a következményekkel. Mindenki átesik ezen.
Nikol hálásan fordult Shen felé.
– Most hallottam először a kudarc lehetőségéről beszélni, és az admiralitáson is mindenki a sikerre szavazott.
Polard rágódott egy darabig a kimondatlan kérdésen, közben Nikol visszafordult a segédképernyőhöz.
– A legjobb gárdától kaptam a kódot az Ordina modellezéséhez.
– A kód tökéletes. Tényleg ők a legjobb kódépítők. Én is tagja voltam az ellenőrző
csapatnak – biccentett a nő.
Shen felhúzta a szemöldökét.
– Ezt nem is tudtam. – Nikol mintha összébb húzta volna magát az ülésben, ezért a férfi ijedtében, hogy dicséret helyett valami lenézésféle hallatszott ki a szavaiból, gyorsan hozzátette: – Én is amondó vagyok, hogy az ellenőrzés is tökéletes volt, és vakon bízom a modellben. Ám a csillag fekete lyukká roskadásakor a kód összeomlott és nem ment a visszahelyettesítés.
– Innen a másfél százalékos hibalehetőség?
– FERO szerint egy egész hat.
– Nem vette észre, hogy időnkén szívat bennünket?
– Egy oprendszernek nincs humorérzéke.
– Nem neki. A programozóinak volt.
Shen elmerengett.
– Minden valószínűség szerint a többségük már nyugdíjas.
– Vagy halott. – Nikol hanghordozásában annyi józanság feszült, hogy a férfi homlokát megülte a bú.
– Még egyszer bocsássa meg az érzéketlenségemet!
– Ön meg a nyomulásom… Most mit mosolyog?
– Nem akármi, ha egy ilyen nő, mint maga, szóba jöhető partnernek tekinti az embert.
Nikol a férfi vállába bokszolt.
– Na, felejtsen el, miszter Polard.
– Majd, ha átszállt egy másik hajóra.
Mosolyuk összevillant, de a felszabadító érzést félresöpörte a vészjelző villogása.
– Hiba a sudárvitorla-feszítő motorikájában – jelentette FERO.
Egyszerre nyúltak a panel felé, hogy életre keltsék az analizáló programot. Nikol szabadkozva húzta vissza a kezét.
– Maga van szolgálatban.
– Kimegyek – pattant fel Shen, amikor végzett az elemzéssel.
– Idebentről is tudjuk irányítani – vetett ellent a nő.
– Az igaz, de gyakorolni akarom az űrsétát, mielőtt berozsdásodnék.
– Menjek magával?
– Inkább maradjon. Hátha szükség lesz belső segítségre.
Shen magára húzta a nyomásszabályzó öltözéket és kizsilipelt az űrbe. Ellenőrizte a vezetéket, amely a légcserét biztosította és az űrhajóhoz rögzíti, valamint azokat, amelyek a szerszámait őhozzá. Elrugaszkodott a peremtől, amin állt és a kapaszkodók segítségével a sudárvitorlához húzta magát.
– Lát valamit? – hallotta Nikol hangját a rádióból.
– A vitorlarúd a helyén, de gátolja valami a lapátokat a teljes kibomlásban.
– Konkrétabban mi?
– Konkrétabban a fene tudja.
– Kérem FERO javaslatát.
– Szeretném én megoldani.
– Maga a kapitány, de megjegyezném…
– Később, most ide koncentrálok.
– Azért nem árt tudnia… – kísérelte meg újra figyelmeztetni a férfit Nikol, de Shen erélyesen rászólt.
– Ura vagyok a helyzetnek, az istenit magának!
Nikol felhagyott a próbálkozással, és a férfi önelégülten vette tudomásul, hogy végre sikerült komolyan vetetnie magát vele. Centiméterről centiméterre vizsgálta át a rudat, aztán celláról cellára a lapátelemeket.
– Kibaszott mikrometeorok – szitkozódott, mert láthatóan egy ilyen szorult a lapátok közé és porladt el a ránehezedő nyomástól, megakasztva a vitorlastabilizáló zárak helyükre kattanását.
Szívó funkcióra kapcsolta a minimultiját, kitisztította a lapátok réseit, mire a zárak azonnal a helyükre csúsztak.
– A meteorok! – kiáltotta Nikol.
– Magamtól is rájöttem.
– Nem! Nézzen fel!
Shen elborzadva látta a felé közeledő kőáradatot. Miért nem szólt, kérdezte volna, de rádöbbent, hogy Nikol erre akarta felhívni az imént a figyelmét.
A tat felé lökdöste magát. Elszántan igyekezett az előtt az űrhajóba érni, vagy legalább fedezékbe jutni, mielőtt a meteorraj eléri őt, hiába tudta, hogy elkésett.
Csak magát hibáztathatja.
Az első meteorok elsuhantak mellette, és ő sértetlenül haladt a külső zsilipajtó felé. Aztán az egyik kődarab a gázcserevezetékbe csapódott, a keletkező lyukon át szökő gázkeverék folyamatosan tágította a nyílást. A férfi, a benne ágaskodó pánik hatására elvétette a fogást, miközben az eddigieknél nagyobbat taszított önmagán. Két kézzel kapott a rúdért, majd minden más kiemelkedés után, mégsem sikerült megkapaszkodnia. Beszűkült a látása, és mire leküzdötte volna a mozdulatait irányíthatatlanná tévő pánikot, elájult az oxigénhiánytól.
Felnyitotta a szemét. Reggel van? Vagy műszakkezdés egy hajón?
Női arc tolakodott a látómezejébe.
– Jaj, végre, miszter Polard! Végre, hogy magához tért!
Shent émelygés fogta el, a nő szavai torzultan jutottak el az elméjébe. A homlokához emelte a kezét.
– Fáj a feje? – karattyolt tovább a nő.
Látta már ezelőtt is. A munkatársa. Nikol, eszmélt rá, és mintha a nő neve varázsige volna, már emlékezett is mindenre, ami a megismerkedésük óta történt. Neki most élettelenül kellene sodródnia az űrben!
– Maga utánam jött? – hitetlenkedett.
– Nem ez a helyes kifejezés. Most pihenjen. Később mindent elmesélek.
– Nem vagyok fáradt – tiltakozott Shen, de a szeme akaratlanul csukódott, és mire felnyitotta, Nikol már nem volt mellette. Meglepte, amiért csalódott emiatt.
A könyökére támaszkodott, a szédülés elmaradt. Kiült az ágya szélére és a fejrésznél működő, a kardinális tüneteit detektáló monitorra nézett.
Jól vagyok, állapította meg, de nem kerülték el a figyelmét a néhány órája rögzített, pirosba futó értékek.
Elhagyta a kabinját és Nikol keresésére indult. Az első eszmélésekor nem köszönte meg, amit érte tett, hát most nem mulasztja el. A közlekedő folyosóról a tartózkodóba fordult, Nikolt itt, vagy a megfigyelőben sejtette. Az űr csak ebből a két helyiségből és a külső zsilipajtó kémlelőnyílásán át volt látható. Végigsiklott a tekintete a tartózkodón. Az ablakokból táruló látványtól gyökeret eresztett. Hazaértek volna, amíg ki volt ütve, és most egy hangárban várják, hogy elhagyhassák a hajót? Eddig nem így működött a protokoll. Mi történhetett a bolygón, amíg távol voltak?
De nem lehet. Ez esetben a sztázisgépben kellett volna felébrednie, nem a saját
kabinjában. És a vörös értékek a monitoron arra utalnak, hogy az eszméletvesztése óta csak órák teltek el.
De akkor mi ez a seszínű anyag, ami kitakarja előle a látványt?
– Miss Hardy! – kiabálta, aztán amikor a nő megjelent, csak egy kérdést tudott kipréselni magából. – Mi történt velünk?
– Üljünk le – ajánlotta Nikol. Beharapott ajakkal megvárta, amíg Shen leereszkedik a vele szemben lévő ülésre, majd halkan, de határozottan mesélni kezdett. – Igaza volt, azért kaptam helyet a hajón, mert az admirális unokahúga vagyok, de nem azért, amire gondolt, hanem mert az alkalmasok közül bennem bízott meg egyedül. Maga előtt sem titok, hogy túlfogyasztásban élünk, de a meghamisított statisztikák miatt fogalma sem lehet, milyen súlyos a helyzet. Mire hazaérünk, a bolygón lévő források kiapadnak. Ha nyilvánosságra hoznánk az adatokat, az káoszhoz vagy anarchiához vezetne.
– Ami megnövelné az admiralitás ellenlábasainak erejét – bólintott a férfi, jelezve, hogy Nikol története értő fülekre talált.
– Ezt mindenképpen el kell kerülnünk, ezért fejlesztettük titokban ezt az ernyőrendszert.
– Ami mire is képes?
– A szupernóva robbanásban keletkező értékes anyagok közül annyit begyűjteni, amennyi hosszú időre elodázza a válságot.
– Ez hihetetlen!
– Tudom – mosolyodott el félszeg büszkeséggel Nikol.
– Úgy értem, nem működhet!
– Kisebb hibaszázalékkal vizsgázott a maga modelljénél.
Nikol mentegetőző pillantást küldött Shen felé, akinek összeszaladt a szemöldöke, aztán a férfi zárkózottan meredt maga elé. Nikol szótlanul várt.
– Mikor kellett volna aktiválnia? – kérdezte Shen nagysokára.
– Valamikor a robbanás előtt.
– Mikor akart beavatni? Tudta, hogy az időtényező a legbizonytalanabb.
– Igazából mindegy is. Már úgysem tehet semmit. Azonkívül bíztam a megítélésében.
Nem lehet mindent pontosan lemodellezni, és maga nem véletlenül választotta ezt az időszakot.
– Nos, az biztos, hogy a robbanás előtt vagyunk. – Shen a combjára támaszkodva felállt.
– Mire készül?
– Az ernyőrendszere instabillá teheti a pályánkat. Megnézem, FERO ura-e a helyzetnek.
Nikol követte Shent a megfigyelőbe, és megállt a férfi ülése mögött.
– Az ernyők is vezérelhetőek idebentről. Így hoztam vissza magát. Hullámzást keltettem az anyag felszínén, ami a zsilipajtóhoz sodorta magát.
– Eredetileg azért kerestem, hogy megköszönjem, amit értem tett.
Nikol várt, hátha valódi köszönetet is kap, aztán rájött, hogy ez volt az.
– Szívesen – mondta halkan.
– Indítom a szondákat az Ordina felé. Akarja látni? – nézett fel rá Shen.
Válaszul Nikol az ülésébe telepedett.
Az Ordinán zajló folyamatok felmérésére készült űreszközök testéről tüskék módjára ágaztak el az érzékelők. Polard gondosan választotta meg a kilövés szögét, mert azt követően a szondák már irányíthatatlanul haladtak a csillag felé. Ismeretlen erő dobta meg az űrhajót, ami megpördült a tengelye körül. Az ernyők keresztezték a szondák útvonalát, és magukkal sodorták az egyiket, ugyanekkor vészjelzés villant az irányítópanelen.
– A fenébe – szisszent fel Nikol.
A panel fölé hajolva utasításokat vitt a rendszerbe, melynek eredményeként a szonda körül hullámzani kezdett az ernyő, de a műszert mégsem sikerült kiszabadítania.
– Én megvagyok anélkül is. Lesz elég adat a többiből – nyugtatta Shen.
– Az ernyőben viszont komoly kár keletkezhet.
– FERO, szabadítsd ki a szondát – tett egy erőtlen kísérletet a férfi, hiába tudta, hogy az operációs rendszert a hajó belsejében lévő működtetéshez tervezték.
– Sajnálom, miszter Polard! Az ernyő irányításához nincs hozzáférésem.
– Jó, akkor kimegyek! – csattant fel Shen.
– Miért maga? – ellenkezett volna Nikol, de a férfi gyilkos pillantása a torkára forrasztotta a szót.
Shen újabb nyomásszabályzó öltözéket vett, és sietve, hogy kihasználja a benne feszülő harag plusz energiáját, a problémás szonda felé iramodott.
– Totál rátekeredett az ernyő – tájékoztatta Nikolt.
– Nem sérült meg?
– Megnyugodhat. Ha eddig képes volt anyagot gyűjteni, hazaviheti, amiért jött.
Végzett a szonda kiszabadításával és pályára állította az Ordina felé, ő maga pedig visszatérőben volt az űrhajóhoz, amikor változásra figyelt fel a csillag viselkedésében. A felszíne megremegett, és mire Shen elérte a külső zsilipajtót, fodrozódások keletkeztek rajta.
– Beindult az átalakulás – erősítette meg az észlelését Nikol a rádión keresztül. – Siessen!
– Mire robban, a biztos falak között leszek – bizonygatta, de a nő tovább sürgette őt.
– Azonnal arrébb kell húzódnunk. Amikor megpördültünk, túl közel kerültünk a fekete lyukhoz.
Polard arra pillantott, amerre az Ordina társaként keringő láthatatlan objektumnak lennie kellett, és amelyre csak a gravitációja által ívbe hajlott fények utaltak.
– Milyen messze vagyunk? – kérdezte, miközben becsusszant a zsilipkamrába és magára zárta a külső ajtót.
– Tizenháromezerhétszáz nomidiára. Indítom a hajtóművet. Most!
Elkéstünk, akarta mondani Shen, mégsem tette. Elég, ha ő tudja, hogy már most halottak.
Az Ordina magja vakító villámlással roskadt önmagába, miközben gigászi robbanás kíséretében dobta le magáról a külső burkát. Shennek nem maradt ideje mérlegelni. Vagy cselekszik azonnal, vagy felesleges minden. A tatmodul vezérlőhöz ugrott és leválasztotta az utolsó egységet az űrhajó többi részétől.
– Mi a fenét csinál? – visította Nikol.
– A tolóerő és a robbanás ereje közösen sem elég nagy, de ha rásegítek a tatmodul hajtóművével, elég lendületet nyerhet, hogy kiszabaduljon a fekete lyuk gravitációjából.
– Szálljon át! Szálljon át! – kiáltozta a nő.
Shen irányba fordította a tatmodult, és az annak hajtóművéből kiáramló lökéshullámok eltávolították egymástól az egységeket. Nikolét hazafelé, az övét a fekete lyuk belsejébe.
– Mééér’? – Nikol sírt, amivel még utoljára meglepte őt.
– Tudja nagyon jól, hogy miért. Csak azt árulja még el, hogy működnek-e az ernyők.
– Tökéletesen – felelte Nikol épp annyi szünet után, ami az adatok leolvasásához kell.
Polard a zsilipajtó kémlelőnyílásán át figyelte a gyorsuló űrhajót, ami ahogy a fekete lyuk magához rántotta az aprócska modult, a másodperc töredéke alatt zsugorodott láthatatlanná. A pozicionáló hajtóművekkel megfordította a járművét, így most a közeledő feketeséget látta.
Elérte a fotonok keringési zónáját, a gömböt, ahol a fény útja annyira meghajlik, hogy Shen megpillanthatta a modul neki háttal lévő falának külső felszínét.
Nemsokára kiderül, gondolta, miközben tudta, hogy a járműve nem bírja már sokáig a roppant terhelést. Igyekezett minél többet befogadni az őt érő ingerekből. A falak ropogása felerősödött, Shent szinte eggyé olvasztotta a zsilipajtóval a gravitáció, miközben a férfi tekintetét a vibrálóan fekete szingularitás ejtette fogságba. A következő pillanatban a testét, ahogy a modul testét is, megnyújtotta és molekuláira tépte a központ felé növekvő nyomás. A molekulák kiöklendezték az információtartalmukat, majd fermionokká hasadva a szingularitásba csapódtak, magukkal rántva az információt, ami nem találván membránt, ahová kiíródhatna, a téridő szövetébe fúródó hasadékon át talált utat magának egy új világ felé.
A semmi hullámot vetett, ahogy a mélyén meglapuló potenciál információtartalma meghaladta a küszöbértéket. A szingularitáson áthaladó tudatmorzsák mint megannyi katalizátor indították be a folyamatot, és a potenciál a megvalósulásba robbantotta magát.
– Nagy Bumm! – mondta gúnyosan Fred Hoyle, amivel sikerült megnevettetnie Shen Polardot. A jókedv, mint annyiszor, most is hidat vert a tudatmorzsái között, és elárasztotta az egész univerzumot.