Shakespeare: 87. szonett
Írta: Gyöngyös Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 330
Shakespeare 87. Sonnet
Farewell! Thou art too dear for my possessing,
And like enough thou know'st thy estimate.
The charter of thy worth gives thee releasing;
My bonds in thee are all determinate.
For how do I hold thee but by thy granting?
And for that riches where is my deserving?
The cause of this fair gift in me is wanting,
And so may patent back again is swerving.
Thyself thou gav'st thy own worth then not knowing,
Or me, to whom thou gav'st it, else mistaking;
So thy great gift, upon misprision growing,
Comes home again, upon better judgment making.
Thus have I had thee, as a dream does flatter:
In sleep a king, but waking no such matter.
Szabó Lőrinc fordítása
Ég veled, te túldrága, hogy enyém légy,
eléggé tudod magad is, mit érsz,
kincslajstromod bontja lelkünk kötését,
ami jogom volt rád, mind véget ért.
Mert hogy voltál enyém? Nem adományképp?
S mi érdemem mérte föl szíved árát?
Nem ok szülötte volt e szép ajándék,
és így hitellevelem visszaszáll rád.
Te adtad, de még nem tudtad mit érsz, és
akinek, engem rosszul - túl! - becsültél:
juttatásod - alapja félreértés -
újra tied, most, hogy jobban ítéltél.
Éltem birtokod bűvölő hitében
király álmomban, sehogysem az ébren.
Gyöngyös Imre fordítása
Mert túldrága vagy nekem, búcsút intek,
értékeid elég jól ismered,
listájuk tőlem jogosan elenged:
részvényem hozzád bevégeztetett.
Enyém csak úgy lehettél, mint ajándék:
érdemtelen voltam a nagy vagyonra,
engem jutalmam okhiánya bánt még
s kötvényem rád még visszaoldalogna.
Adtad magad nem tudva, hogy mit értél
s ítéleted rosszul becsült fel engem,
ajándékod, mit rossz mércére mértél,
új értékben hat nem a helytelenben.
Enyém voltál - hízelgő tény dicsekszi:
királyi álom, - ébren nincs ilyesmi.
Gy.I. megjegyzése:
Végre találtam egy olyan szonettet, amelyben túlnyomó többségben vannak a 11 szótagos sorok, tehát nőrímtöbbségben van az egész vers. Csak a második és a negyedik sor ötös jambus, tehát a rövidebb, tíz szótagos (és így emelkedő, vagyis hímrím) változatában érvényesül. Sietek megjegyezni, hogy a sok ENDEKASYLLABA (11-es) nem szomorítja el a szonettet, mert már értelmileg is egy önmegalázás szerepében mutatkozik be. Természetesen Szabó Lőrinc brillírozni érzi magát a Bárd által is bővített formában és többé kevésbé meg is oldja azt. A záró párrímje mégis hiba! Mert abban van egy olyan hétköznapiság, amit ő nem érezhetett (mert nem élt angol nyelvűek között!) A „..but waking no such matter” olyan köznyelvi (csaknem szlenges!) egyszerűsítés, szabadság, amelyet az ő korában és anyanyelvében nem érezhetett! A két fordítás között mégis az érthetőség egyszerűsége tehet igazságot.
A Bárd zsenije, hogy ugyan a hosszabb sorokban nem volt olyan otthonos, mint az angol blankversben, ebben a szonettben mégis átlagánál jobbat alkotott!