Shakespeare: 7. szonett

Shakespeare 7. Sonnet

Lo, in the orient when the gracious light
Lifts up his burning head, each under eye
Doth homage to his new-appearing sight,
Serving with looks his sacred majesty;
And having climb’d the steep-up heavenly hill,
Resembling strong youth in his middle age,
Yet mortal looks adore his beauty still,
Attending on his golden pilgrimage;
But when from highmost pitch, with weary car,
Like feeble age he reeleth from the day,
The eyes, ‘fore duteous, now converted are
From his low tract and look another way;
    So thou, thyself outgoing in thy noon,
    Unlook’d on diest, unless thou get a son.

Szabó Lőrinc fordítása

Nézd, mikor emeli égő fejét
keleten a kegyes fény, a szemek
feléje fordulnak s a visszatért
szent felségen hódolva csüggenek;
s mikor, mint erős, érett ifjú a
meredek égi ormon halad át,
még mindig földiek imádata
figyeli arany zarándoklatát;
de mikor a csúcsról, mint gyönge agg,
fáradt szekerén éjnek dől megint,
alacsony útjára már nem tapad
a régi hűség s másfelé tekint:
    dél s este közt téged is megtagad
    a tisztelgő szem, ha nem lesz fiad.

Gyöngyös Imre fordítása

Lám, keleten, ha a nagylelkű fény
izzó fejét, amint felemeli,
- szemlátomást is új a tünemény -,
szent fenségét minden szem tiszteli,
akár a középkorú ifjúság,
ha áthágja dombja meredekét,
halandó küllem, bár szépet imád,
arany zarándoklathoz még elég;
de zenitjét, veszti, mint vén szekér,
elgyengült kor, ha szédülten inog,
hű szeme romlik, könnyesebbre ér,
s másfele néz, látása, hogyha fogy.
    Ha elszólítana mégis deled,
    elmúlásodhoz fiad ad jelet.

Gy.I. megjegyzése:

Ebben a szonettben Szabó Lőrinc egyöntetűbbet ad, mint én, mert az én fordításomban az alanyok változnak, ahogy azt a Bárd szövegéből érezni lehet. Szabó Lőrinc alanya a hajnali fény marad elejétől végéig. Így egyszerűbb és így egyöntetűbb!