Shakespeare: 5. szonett

Those hours that with gentle work did frame
The lovely gaze where every eye doth dwell
Will play the tyrants to the very same,
And that unfair which fairly doth excel;
For never-resting time leads summer on
To hideous winter, and confronts him there;
Sap check'd with frost and lusty leaves quite gone,
Beauty o'ershadow'd, and bareness everywhere.
Then, were not summer's distillation left
A liquid prisoner pent in walls of glass,
Beauty's effect with beauty were bereft,
Nor it, nor no remembrance what it was;
    But flowers distill'd, though they with winter meet,
    Leese but their show: their substance still lives sweet.

Szabó Lőrinc fordítása

Az órák, melyek halk remekbe fogták
a szép látványt, mit minden szem csodál,
zsarnokként törnek majd rá s tönkre rontják
a gyönyörűt, mely most oly fényben áll;
mert nyarunk, a meg-nem-álló idő
zord télbe hajtja és ott megöli;
fagy nedvet ront; a friss lomb: lombeső;
szépség: hó alatt; s táj? csak romjai!...
Nem lenne akkor üvegcsékbe fogva
a nyár párlata, folyékony fogoly,
a szépség és hatása oda volna,
és emléke sem maradna sehol.
    De jöhet tél: szűrt virágnak csak a
    színe hal el: él édes zamata.

Gyöngyös Imre fordítása

Az órák gyengéd műve az a kép,
melyen minden szem szívesen pihen,
a zsarnokoknak is eljátssza még,
hogy kiváló mint lesz érdemtelen.
Az ernyedetlen idő a nyarat
undorító télbe vezeti el.
a levelek nedvét rontja a fagy
s kopár szépséget föd a hólepel.
Nyár párlata, ha nem is lenne más,
mint folyékony rab üvegfal mögött,
szépség hatása a szépségre gyász
s még emléke sem lehetne örök.
    Virágok lényege, bár télbe fut,
    tömény műsoruk: édes illatuk.