Shakespeare: 1. szonett

Gyöngyös Imre szonett fordításait következő számainkban folyamatosan közöljük.

Shakespeare 1. Sonnet

From fairest creatures we desire increase,
That thereby beauty's rose might never die,
But as the riper should by time decease,
His tender heir might bear his memory;
But thou contracted to thine own bright eyes,
Feed'st thy light's fame with self-substantial fuel,
Making a famine where abundance lies,
Thyself thy foe, to thy sweet self too cruel.
Thou that art now the world's fresh ornament,
And only herald to the gaudy spring,
Within thine own bud buriest thy content,
And, tender churl, mak'st waste in niggarding.
     Pity the world, or else this glutton be,
     To eat the world's due, by the grave and thee.

A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
hogy így örökké rózsálljon a szép.
S emlékét, ha hull érettebb virágunk
őrizhesse a zsenge ivadék.
De te, saját fényszemed rabja, rőzsét
lángodra tápnak: önmagad dobod,
inségbe fojtva, ami csupa bőség,
mézed ürme, te önnön gyilkosod.
Te, aki a világ friss dísze vagy
s a víg tavasz előtt még csak herold,
bimbódba temeted tartalmadat
s, édes vadóc, fukaron tékozolsz.
    Szánj meg: szűnj külső jusst habzsolni: másképp
    megeszitek a sír s te, a világét.

Gyöngyös Imre fordítása

A legszebb lénynek vágyjuk többletét
s ezzel, hogy szépség sose haljon el.
Mégis múlik, mi arra már megért
s csak örökös él emlékeivel.
Te, kit elkötelez fényes szemed
s lámpád lángjához táp tőled fakad,
ínség aratja bár bőségedet,
ellenséged csak édes önmagad,
ki a földnek legfrissebb dísze vagy,
a tarka tavasz harsantja e hírt,
bimbódba ásod el tartalmadat,
fukarság szítja veszteségeid.
     Szánd világod és e falánkodat,
     nehogy habzsolja, mit sír ad s te adsz.

Gy.I. megjegyzése:

 Vannak sokkal egyszerűbb kijelentések az eredeti angol szövegben, még a kontrapontok is egyszerűbben, kijelentőbb módon jelennek meg a Bárd stílusában, semhogy kényelmesen lehetne fordítani - ezt megengedem, de a verstani könnyítéseket nem tudom mentegetni! Verstanilag végig ötös jambikus sorokban (10 szótagosokban) szinte pattog a vers és nagyobb vétek itt 11-esekkel, mintegy szünetjelekkel fékezni az ömlő mondanivalót, mint más szonettekben. Lőrinc bátyánk három helyen is elköveti ezt a vétket: „ vágyunk ” - „virágunk”, „ rőzsét ” - „bőség”, „ másképp ” - „ világét”.  Nem is a hosszabbítás, hanem a szükségszerűen velejáró lejtő rímpár szomorítja kissé a szöveget.