Sakkparti
Írta: Egervári József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 345
Sakkparti
Bakardi Barnabás úgy számolta, még tizennégy év van hátra a nyugdíjig. Ha megéri. Ha lesz még nyugdíj. Tízedik kávéját itta, egyszer azt olvasta a Kiskegyed című tudományos szaklapban, hogy a kávé meghosszabbítja az életet, antioxidánsokat tartalmaz, leköti a szabad gyököket. A kávét ismerte, a többit nem, de ennyi elég is volt ahhoz, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalása, éjfélt ütött a templomtorony órája, a rekedt harang tizenkettőt kondult, műszakkezdésre tolongott a szellemvilág, holt lelkek, manók, démonok flangáltak a szobában, a férfi elgondolkodva bámulta a nyüzsgést, de ők rá sem hederítettek.
Argaust várta, a sötét démont, aki őrületbe kergette az embereket, láthatatlanul mozgatta a tárgyakat, félelmetes hangokat és zajokat generált, s mindig kinyitotta az ablakot, ha valaki épp a hatodik emeletről akarta kivetni magát.
Jókat beszélgettek, néha lejátszottak egy sakkpartit, a démon pocsék játékos volt, még egyetlen egyszer sem sikerült nyernie, olykor ittak egy pohár finom, száraz vörösbort, máskor pedig csak ücsörögtek az erkélyen, s bámulták a belvárosi éjszaka forgatagát, a gazdag ficsúrokat, az elkényeztetett fruskákat, a kuncsaftra vadászó prostituáltakat, a minden rezzenésre figyelő drogdílereket, a zsebtolvajokat...
Argaus szerint semmit sem változott az elmúlt ötezer évben a világ, legfeljebb a divat, a fegyverek, ma már változatosabban lehet ölni. Bakardi Barnabás elmélázva bólogatott, úgy sejtem, fűzte hozzá, az emberi gondolkodás nem elég hatékony, mint a bogáncs, beleragad egy gondolatba, tévképzetbe, s nem szabadul többé. Ha Istenben hisz, semmi sem téríti le az útról, ha utálja a cigányokat, a zsidókat, a pirézeket, akkor mindig utálni fogja őket, történjék bármi, s ennek nagyon egyszerű oka van, a félelmek, az összeesküvés-elméletek sarából összegyúrva kergeti őket egy láthatatlan démon, melytől már képtelenek szabadulni, haragot, gyűlöletet teremt ez a düh, pótcselekvés az elveszett álmok miatt; mintha a máj túl sok epét termelne, pedig nem a máj a hibás, hanem a pocsék étrend, a zsíros ételek, a kolbász és a szalonna. Argaus megveregette barátja vállát, kihörpintette maradék borát.
– Mennem kell – mosolyodott el –, őrületbe kell kergetnem még néhány diktátort.
– Nem unod még ezt az állást? – kérdezte tőle Bakardi.
– De.
– Lehetnél segítője is ennek a tökéletlen népségnek.
– Lehetnék. De felesleges. A félelmek és az összeesküvés-elméletek sarát nehéz lemosni – nevetett fel hangosan.
– Holnap? Egy parti sakk?
– Holnap. Egy parti sakk. Hátha egyszer már én is nyerek.
A férfi egy bólintással köszönt el, mosolyogva bámult a démon után. Összeszedte a sakkbábukat, visszapakolta a lapos dobozba mindegyiket, de az utolsót kiejtette a kezéből. Egy király volt. Sötét király. Visszadobta a többi közé. Argaus pohara mellett talált egy cetlit, szabályos, szálkás betűkkel írottan rövid szöveg állt rajta. Feltette orrára az okuláréját, s olvasni kezdte: Már a sejtekben is nagy a csönd, alapjárati működéssel lökdösődnek a molekulák, kedvtelenül, belefáradtan a tegnapba, a mába, a holnapba, déja vu, az idő örvénylik, felhozza a mélyből a leülepedett szennyet; Brutus egyetlen tőrdöféssel ölte meg Cézárt, mindig vannak árulók (vagy lázadók), a hatalom metamorfózisa mindig a vég, vagy így, vagy úgy, bár nincsenek kétségeim, mindig jönnek új diktátorjelöltek, mindig lesznek új spiclik és új árulók, aztán az új lázadók következnek soron. Így folytatódik ez, míg világ a világ. Kevés az ölelés.