Rajzok, képek a balladák stílusában - Huszárik Zoltánról
Írta: Novák Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 316
Rajzok, képek a balladák stílusában
Huszárik Zoltánról
Az volt benne felemelő, hogy sohasem tűnt egyhangúnak, mert igen gazdag volt a változatokban - mondta róla Tóth János operatőr.
Ha vannak nevek, amelyek örökre összeforrnak, akkor ilyen a Huszárik Zoltán, Krúdy, Szindbád és Latinovits Zoltán alkotta névsor is. Ahogy elválaszthatatlan marad a négy liverpooli Beatle, vagy a Jancsó-Hernádi kettős, illetve az illéses, fonográfos Szörényi-Bródy páros, mert ők is összenőttek világunkban, sőt elmondhatjuk, hogy a XX. század második felének szellemi meghatározói lettek. Gondolkodásunk, világlátásunk, ízlésünk befolyásolói.
Huszárik egyedi képi világú alkotó volt. Balázs Béla-díjas és posztumusz Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg, grafikus. Nem csak a képzeletben, de a valóságban is élt, hol patetikus, hol ironikus, hol hétköznapian természetes módon. Stílusosan Elégia a kiállítás címe, ahol a Műcsarnok három termében láthatjuk, mit hagyott itt nekünk. Körbesétálhatjuk tárgyait, rajzait, és belenézhetünk filmjeibe is. Újra járjuk Csontváryval a helyeket, Szindbáddal a szeretett nőket látogatjuk meg. Sajátos huszárikos képi világ jelenik meg a rajzokon, a festményeken, a falakon. Kisfilmjei versek. Asszociációkra építve vált ki erős érzelmi hatást a nézőben.
Mikor ő alkotott, akkor a hivatalos kultúrpolitika egyfajta nemzetek feletti, homogén, osztályharcos, munkaalapú szocialista öntudatú művészetet támogatott. Ebbe nem fért bele a nemzeti érzületű, paraszti kultúrához kapcsolódó áramlat, amit ő is képviselt. Rajzai a balladák stílusában mutatják az ember-természet köztes világát.
Életéről szólva említsük meg, hogy Huszárik Zoltán Domonyban született 1931-ben. Alig kétévesen elvesztette édesapját. Gimnáziumi tanulmányait Aszódon, a Petőfi Sándor nyolc osztályos gimnáziumban végezte. Tanárai közül nagy hatással volt rá Schéner Mihály, festő. Innen három helyre is felvételizett: a szegedi orvosi karra, a Képzőművészeti Főiskolára, és a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára. Mindhárom helyre felvették, és ő az utóbbit választotta, de 1952-ben elküldték, mert a családja kuláklistára került.
1959-ig járta sajátos, tehetségéhez méltatlan, de a művészetét mégis érlelő kálváriáját: volt földműves a szülőfalujában, olajbányász Bázakerettye olajmezőin, dekoratőr az ikladi Ipari Műszergyárban, dolgozott a Borsod megyei Tanács művészeti előadójaként, és 1957 után már megengedték, hogy világosítóként bekerüljön a filmgyárba. Részt vett a városligeti Vajdahunyad várának restaurálásában, illetve több rajzfilm elkészítésében közreműködött.
Huszárik a sámánok megszállottságával mesélt az örök szerelemről és az elmúlás különféle módjáról, lehetőségeiről. Miután remekül rajzolt, ezeket papírra is vetette. Így keletkeztek a most kiállításra került film-, tus- és ceruza rajzai és festett portréi. Legalább nyolcszáz rajzból válogattak az irodalmi múzeum munkatársai a tárlat összeállításához. Folyamatos elfoglaltsága volt a rajzolás. Így lett a rajzolás alkalmanként kikapcsolódás, játék, baráti gesztus, a rendezéshez szükséges fölkészülés, jelmezterv, könyvillusztráció, borítóterv, újságrajz, díszletkereső kaland, pénzkereset a szegénységben.
Szerinte is csak a halál felől lehet megérteni az életet, azokhoz vonzódott, akiket az élet sorskérdései, a születés, szenvedély, az elmúlás érdekelték. Neki más információi voltak a valóságról, mint kortársai többségének. Távol állt a vulgár-materializmustól. Legfőbb gondnak tartotta a küzdelmet az idővel, a meghasonlással, a feleslegessé válással. Az örök témák érdekelték, a hit, szeretet, halál.
Huszárik otthonosan mozgott a film tájfestészetében is, miközben járatos a szellemi hullámzásokban, és tiszteletet ad az elmúlás ábrázolásában az embernek. A tárlat központi alakja Szindbád, aki mindent meg akar ismerni, és egyenesen ostromolják a nők, nem csak csábítgatják. Minden kapcsolatba belehalnak mindketten. Az értelmetlen szerelem szereplői. Huszárik filmje operai tájra, házakra, férfi arcokra, monológokra, női hangokra, mosolyokra, sóhajtásokra, búcsúzásokra, szerelmi izgalmakra, szakításokra, halálra épül, ahol az idő visszafordíthatatlan és csak kerete bővíthető, sok apró túléléssel, ami a lényege.
Vándorol a nagy szomjazó az évszakok hajóján, hétrétű szivárványon, lángpalotában. Hajózik a szerelem harmatán, kínok tuskóin át a végleges télbe. És csak árnya zuhan vissza a csókok és borok poharába. Szindbád havazik - írta Nagy László.
Rengeteg legenda terjedt róla, de okot is adott rá, volt, hogy maga találta ki és hagyta terjedni. Budapesten hunyt el 1981-ben hirtelen, csak 50 éves volt a hóembereket álmodó örök hajós, az öregasszonyok ráncaiban a szépséget is látó festő.
Csoóri Sándor gyászoló versében így fogalmaz róla: Azt mondják: vékony, szélcibálta férfi volt, / hóna alatt fekete mappa - /- - egyszerre csak megindult futva lefelé - - - / s mappája lapjai szétszóródtak a bokros lejtőn, / s rajzokon nők, nők, egy szecessziós édenkert bentlakói, / combok és ernyedt kezek a délután lusta sugarában.
