Ótagotál
Írta: Strida Orsolya
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 264
ÓTAGOTÁL
A nevem Anton. A testvéremé Notna. Ennek elég egyszerű a magyarázata.
Apánk tükörmester volt, míg élt, s mikor anyánk megszült engem meg az ikertestvéremet, borzasztó viccesnek találta az ötletet, hogy tükörnevünk legyen. Még szerencse, hogy én születtem előbb, így a viszonylag tűrhető Antont kaptam, míg az öcsémé lett a Notna.
Persze őt ez nem igazán zavarja. Gyerekkora óta Notnak hívatja magát, ugyanis olyan típusú ember, akit lehet hárombetűs néven nevezni.
Pár napja érkezett látogatóba hozzám, és megállapítottam, hogy tizenöt év alatt semmit nem változott. Alacsony, kerek arcú és szőke, mint én, de zavarba ejtő dolgokat csinál, amire jómagam soha nem vetemednék. Gyerekkorunk óta a legszembetűnőbb különbség köztünk a ruházkodásunk. Ő ugyanis csak harsány napságra öltözékben hajlandó utcára menni, szélesen gesztikulál, hosszúakat lép, vigyorog és fecseg. Én a szolid szürke öltönyöket szeretem, csendes vagyok és megfontolt, Not szerint mogorva.
Öcsém zavarba ejtő tulajdonságai nem merülnek ki a fent leírt apróságokban. A lista szinte végtelen. Idegeneknek ad pacsit az utcán, kiabálva beszél, lépten-nyomon randevúra hív ismeretlen hölgyeket, kiabálva kérdezi a süket öregasszonyoktól, hogy van-e isiászuk/csúzuk/lumbágójuk, néha rájön a szökdécselés, leginkább temetéseken, üvöltve, gyakran rímbe szedve tanakodik a patikában arról, hogy vegyen-e aranyérkenőcsöt, illetve soha, soha egy percre sem fogja be a száját.
Pár napja érkezett tehát, és ezeket a személyiségficamokat mind bemutatta az első nyolc órában. Természetesen képes volt tetézni is, így magyarázkodhattam az alattunk lakó hüppögő lánynak, hogy Not csak meg akarta nézni a tengerimalacát, és egyetértettem abban, hogy botor ötlet volt megvizsgálnia, tud-e úszni a rágcsáló. Persze azért ki kellett fizetnem.
Not sokat mesélt, de ezek általában se füle, se farka, önmagukba visszaforduló történetek voltak, amelyeket vidáman ecsetelt, de nem volt tartalmi alapjuk, és az egyetlen, ami életben tartotta őket, az öcsém előadásmódja volt. Néha kérdezett engem is, de szűkszavúan, szerinte szárazon felelgettem, így inkább hagytam, hadd beszéljen. Néha átcsapott rímelésbe, máskor dalba, olykor hexameterbe, ilyenkor nevetőgörcs jött rá, és széles jókedvében kitárta a karját, mintha magához akarna ölelni. Inkább elhúzódtam.
Összesen öt napot maradt. Hét lett volna a terv, de kénytelen voltam halaszthatatlan munkára hivatkozva hamarabb hazaküldeni. A reptéren szelíden megrótt, amiért fontosabbnak tartom a munkámat, mint őt, majd, mielőtt elugorhattam volna, egy pillanatra magához ölelt, fogta a táskáját, és elszökdécselt a reptéri folyosón.
Szürke köntös van rajtam. A mosdó előtt állok. Arcot mosok. Elfáradtam. Öt napnyi tortúra után semmi másra nem vágyom, csak egy kis alvásra.
Leveszek egy törülközőt a tartóról, és beletemetem az arcom. Not hangja beleitta magát a fülembe, hangos kacagása most is szétrepeszti a fejem.
Leeresztem a törülközőt, felnézek.
A tükör másik oldaláról napsárga ingben, kétségbeesett arccal ő néz vissza rám.