Öröklétre
Írta: Mahler-Fürj Katalin
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 479
Öröklétre
A sötétségben reszketnek az árnyak.
Az éjszakában megremeg egy árnyék.
Elfogyott az összes szava a szájnak,
És nincsen sehol kibontott ajándék.
A szem kinyitódva, mégsem lát semmit.
Az arc megfagyott, mosolya túl halvány.
A mozdulatlanságban a perc rejlik,
S az élet megoldhatatlan feladvány.
Kanyargós, hideg és végtelen ösvény.
Jeges, egyenetlen föld a láb alatt.
A mélybe húz egy láthatatlan örvény,
És az ajtón kinyithatatlan lakat.
Hol a remény? A fény homállyá válik?
Összecsuklik a térd? Csillag sincs az égen?
A szivárvány is délibábot játszik?
Savanyú ecet van az édes mézben?
Nem. Valami megcsillan a távolban.
Valaki, ki soha többé nem hagy el.
Mikor vállad erőtlenül megroggyan,
Ő magának öröklétre visszanyer.
A Bibliából Ésaiás könyvének 42. fejezetéből a 16. vers
„A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.”
első közlés