Öreg
Írta: Beke Borbála
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 165
Öreg
Az öregembert, aki a fehér kerítéses házban élt, mindenki csak így hívta, Öreg. Saját magát is így nevezte olykor. Ilyeneket mondott: Öreg, ideje volna borotválkozni. Vagy egy munkás nap végén: Öreg, ma sem unatkoztál.
Unatkozni valóban nem szokott. Mindig volt a keze ügyében valami.
Fémmel, fával egyaránt ügyesen bánt, s ha nem volt javítanivalója, a kertben tett-vett. Ott aztán mindig talált magának elfoglaltságot. Volt ott paradicsom, borsó, cukkini, még uborkát is futtatott a kerítésre, azt szerette jó tejfölösen, paprikásan, ahogy Mariska készítette.
Milyen nagyszerűen főzött! A legszűkebb időkben is varázsolt valami finomat az asztalra.
De Mariska már régóta nem készít sem uborkasalátát, sem semmi mást.
Még a szilvás gombóc, az volt aztán ám a jó! Azt szerette legjobban! Azt mindig együtt készítették.
A szilva a fáról hullt, a kert végében. Reggel összeszedték, aztán Mariska gyúrta, kockázta a tésztát, ő rakosgatta bele a szilvát. De nem csak a felét ám, mint mások. Fél szilva a tésztára, bele a cukor, rá fahéj, arra a szilva másik fele. Csak úgy csorgott a leve, amikor felvágták. A szomszéd fiatalasszonyok is tőle tanulták, mitől lesz igazán finom a gombóc. Úgy hívták őt, Gombócos Mariska.
Amióta elment, Öreg nem is evett gombócot. Pedig de hiányzott neki az az íz! Csak hát egyedül nem volt kedve, no meg a tésztát sem tudta olyanra meggyúrni.
A szomszédok gyakran hoztak hozzá törött kisszéket, kerekét veszített játékautót, örökké lefulladó láncfűrészt, megállt órát - valami mindig elromlott. Pár nap múlva már ép volt a kisszék, ketyegett az óra, valahonnan került kerék a játékautóra is. Előfordult, hogy Öreg azonnal neki is látott a javításnak.
Ha kérdezte valaki, mit segíthet, amíg ő javítgat, Öreg azt felelte, abból, amit a kamrában, kertben talál, ha egy tál ételt megfőz neki, azt köszöni. Nem tudta nézni, ha valakinek üres a keze és tétlenkedik, így volt, aki leszedte közben a borsót a kertben, más a teraszt seperte fel, vagy éppen, ahogy kérte, megfőzött ebédre. Keveset evett, de akkor is inkább csak valami hideget, meleg ebéd csak hétvégén került az asztalára. Így Öreg ezt szerette leginkább, ha főztek neki. Azt ette aztán két-három napig is, ha nagyobb adag készült.
Múlt héten a boltos Panni átszalajtotta a fiát egy életlen ollóval. Amíg Öreg köszörült, a fiúnak gyomra kordult. Kamasz, mindig éhes. El is vörösödött tőle.
– Ott egy kis leves a spóron, melegíts, s egyél! - szólt oda az Öreg, az meg evett két tányérnyit, jó étvággyal. A végén illendően megköszönte és hozzátette:
– Finom volt. Maga főzte?
– A Zsuzska a patikából - felelt az Öreg. - Eltörött a szemüvege, s amíg én csináltam, addig összeszedte, amit talált.
– Régen anyám is sokat főzött - hajtotta le fejét a kamasz. - Amióta apám itt hagyott bennünket, már alig. A szilvás gombóc volt a kedvencem, de már régen nem csinált. Azt mondta, a Gombócos Mariskától tanulta.
Aztán hirtelen elharapta a szót, riadtan nézett Öregre. Az felpillantott rá, s csak ennyit mondott:
– Én is azt szerettem legjobban. No, menj, vidd anyádnak az ollót, készen van!
A környéken híre járt Öregnek. Az emberek szerettek nála üldögélni, nézni, ahogy dolgozik. Motoztak egy kicsit ők is, hogy Öreg meg ne szólja őket, vagy hoztak tál főzeléket, süteményt, mosóport, tüzelőt. Üldögéltek, meséltek magukról, a gondjaikról, örömükről. Öreg csak hümmögött, járt a keze, alig szólt. Olykor, ha kérdezték, mondott egyet, azok meg hol nevettek megkönnyebbülten, vagy éppen nagyon hallgattak, s ha kérdezett tőlük valamit, néha sírtak is. Volt, aki vissza-visszajött, s mondta:
– Múltkor jó tanácsot adott, Öreg.
– Én aztán nem, fiam, én aztán semmit - volt a válasz.
Mindenkit így szólított, fiam.
– Igazi lélekgyógyásza maga a környéknek, Öreg - nyitotta rá egy reggelen az ajtót a doktor.
Öreg csak felhúzta a szemöldökét.
– Meséli a Panni mindenfelé, maga összebékítette a gyerekkel – folytatta az orvos.
– Nem békítettem én azokat - felelt Öreg. - Csak evett egy kis levest itt az a lakli, s már ment is.
– Valamit csak mondott neki - ült le a doktor az asztalhoz.
– Nem mondtam én semmit, higgyed meg, fiam! - nézett rá Öreg.
- Hát mi történt? - kérdezte az orvos - mesélje el, kíváncsi vagyok.
Öreg hallgatott egy sort.
- Járt itt az a kamasz, hozott egy ollót - kezdett bele. - Morrogott a gyomra, hát adtam neki egy levest, a Zsuzska csinálta azelőtt nap. Aztán két napra rá jött az anyja újra, a láncfűrészt olajoznám meg.
Amíg én olajoztam, ő pucolta az ablakot, s sóhajtozott.
Mondom neki, na fiam, téged sem vet fel a jókedv!
Erre panaszolja, nem mesél néki a fia, nem tudja, mi van véle, csak szomorodik egyre.
Kérdem tőle, aztán kérdezed-é őt, mi nyomja?
Erre ő, hogy minek, olyan, mint az apja, befelé búsong csak, úgyse válaszol.
Udvarias gyerek az - mondom én neki - ha kérdik, válaszol.
Erre a Panni, hogy most is otthon van a gyerek, megjött, leült a konyhaasztalhoz, nagyokat hümmögött, s mán azt hitte, belekezd mondani, de aztán csak szótlanul belapátolta az ételt. Az iskolából hozza néki mindég. Aztán még meredt egy keveset maga elé és fordult is ki az udvarra, most is csak ott vakargatja a kutya hátát. Meg hogy azt sem igen tudja, hogyan kérdezze, mint kérdezze a gyereket. Nem is nagyon beszélnek, amióta az apja elment.
Mondom neki erre, ha nem kérded, hát nem válaszol. Akkor marad minden így. Meg, mondom neki azt is, hogy emlegette a gyerek a Mariska szilvás gombócát.
Erre aztán leereszti a kezét, s hátrafordul, felém. Csak néz, nem szól egy szót sem, pedig az nehéz néki.
Kérdem tőle, otthon van-é hát a gyerek, s kutyázik?
Erre feleli, otthon.
Akkor mondom neki, az az ablak itt marad jövő hétig, nem szalad el sehova.
Erre csak néz rám hosszan, leteszi a rongyot s megy el. A vedret is itt hagyta, olyan hirtelen indult, én löttyintettem ki a vizet a kőre.
Másnap meg beállít, hoz egy nagy lábost, leteszi ide az asztalra, mondja, a fia kérte, hozza át nekem, s fordul is már ki.
Leemeltem a fedelét, s hát meggyöngült a lábam, fiam. Tele volt az szilvás gombóccal - fejezte be Öreg a szokatlan hosszú beszédet.
Csend volt.
- Ez volt hát, nem több, nem mondtam én, hogy béküljenek - tett nagy sokára egy mondatot a hallgatás végére az ezermester.
– Értem, Öreg, értem - vett mély levegőt az orvos. - A Panni mondja a boltban a vevőknek, hogy beszél vele a gyerek újra. Meséli, hogy egyik este szilvás gombócot főzött neki, s a fiúból hajnalig ömlött aztán a szó. Azt mondja mindenkinek, maga megjavította a gyerek szívét is.
– Nem értek én ahhoz, fiam, csak amihez szög kell, spárga, meg kalapács. Emberszívet, emberlelket javítgatni a Jóisten dolga. Bajlódjék csak ő azzal, jobban érti azt, mint én.
Majd hozzátette:
– Fiam, ha látod a Pannit, mondd meg néki, jó volt a gombóc erősen, olyan volt, mint szegény Mariskámé.