Orbán Viktória - Az első ügyem
Írta: Csak Nőknek!
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 471
Orbán Viktória: Az első ügyem
Nehezen indult be az ügyvédi karrierem. Nem voltam sem osztályelső, sem kiemelkedő semmiben, sőt, még csak gazdag szülőkkel sem rendelkeztem, hogy önálló céget tudtam volna alapítani, miután végeztem a jogi egyetemen.
Rengeteget kellett állásinterjúkra járnom, mígnem egy idős ügyvéd, Lionel Richardson felfigyelt rám. Végre akadt valaki, aki nem azzal kezdte, hogy a jegyeimre volt kíváncsi, hanem arra, hogy milyen vagyok én, milyen a személyiségem. Mindig azt mondta, hogy ezek sokkal fontosabbak, mint az, hogy ki milyen tanuló. Még akkor is, ha jogról van szó. Természetesen kívülről fújtam minden egyes törvényt, csak hát ez a karrier is olyan, mint minden más, ha nincs kellő hátszeled, nem fogsz gyorsan előrébb jutni.
Alig pár hete töltöttem a gyakorlatomat, és csak kisebb ügyekben segítettem Mr. Richardsonnak, mikor az egyik este felhívott, hogy egy régi ismerősének a fiát lecsukták, bemehetnék a rendőrséghez kikérdezni, mert ő csúnyán lebetegedett. Kicsit aggasztott, hogy egyedül akar küldeni, hiszen még nem volt önálló ügyem, de ő biztatott, és megígérte, hogy be fog kapcsolódni az ügybe másnap, mikor már jobban lesz.
Ha visszagondolok, szinte remegő kézzel vezettem végig a rendőrséghez, valami nagyon-nagyon rossz előérzettől vezérelve, de akkor még azt gondoltam, hogy ez csak izgatottság. Hiszen mindig erre vágytam, hogy végre kapjak egy önálló ügyet. Nos, ez egészen addig tartott, amíg el nem kezdtem beszélgetni Jesse Clarkkal.
Mr. Richardson szerint a legerősebb tulajdonságom a tökéletes kommunikációm volt, és azt már az egyetemen megtanultam, hogy teljesen mindegy, hogy kit kell védenem, kapcsolódnom kell hozzá mindenféle szinten ahhoz, hogy megbízzon bennem. Persze nagyon nehéz kialakítani olyan ügyvéd-ügyfél viszonyt, hogy teljesen megbízzon bennem valaki, mégis meg kellett próbálnom.
- Mr. Clark! Én Vanessa Harkley vagyok, az Ön ügyvédje.
- Az én ügyvédem tudtommal Lionel Richardson. – meglepődtem. Nem számítottam ekkora ellenállásra.
- Nos, igen. Engem küldött ma, mert csak holnap tud csak csatlakozni. – folytattam magabiztosan.
- Elmondták a rendőrök, hogy miért hoztak be? – kérdezte apró vigyorral.
- Igen. – válaszoltam, majd nyeltem egyet. – Többszörös nemi erőszakért.
- Hát úgy tűnik, hogy ez a vád. Nem fél tőlem? – kérdezte magabiztosan. Szinte megfagyott bennem a vér, de nem mutathattam ki.
- Kellene? – kérdeztem vissza, amivel már végképp nem tudott mit kezdeni. Kommunikáció első szint: ha valakit ki akarsz zökkenteni, válaszolj a kérdésére egy másik kérdéssel.
- Nem fogom bántani. – jegyezte meg egy kis hatásszünet után, majd felemelte a kezét, ami meg volt bilincselve. – Amúgy sem tudnám.
- Elkövette ezeket a bűntetteket? – kérdeztem tőle aztán, egyre kíváncsibban. Éreztem, hogy jó úton járok ahhoz, hogy bízzon bennem.
- Pontosan mennyi ….. – kezdte a kérdést, majd a szájába harapott, mintha nem is akarná tudni a választ.
- Tizenkettővel. Tizenkét-rendbeli nemi erőszak a vád. – nem válaszolt. Én pedig le sem vettem a szemem róla. Sokáig feszengett. Az ujjai görcsben álltak, összekulcsolta a kezét, és ideges lett. Izzadt. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. Csak szemléltem. Nem akartam semmi mást mondani neki, hagyni akartam, hogy ő szólaljon meg legközelebb. Vártam. És miközben vártam, azt vettem észre, hogy mélyen a szemembe néz. Soha nem láttam még olyan sötét szemeket. Szinte a gonosz árnyékát pillantottam meg bennük, és ettől kissé ugyan megrémültem, de tudtam, hogy nem mutathatom ki a valódi félelmem, és főleg nem a véleményem. Nekem védőügyvédként kellett itt lennem, nem pedig igazságosztóként.
- Nagyjából harminc. – szólalt meg nagyon hosszú idő után.
- Tessék? – kérdeztem vissza, mert annyira elmerültem a tekintetében, hogy nagyon-nagyon mélyről hallottam a mondandóját.
- Mondom harminc. Nagyjából ennyiszer erőszakoltam nőket.
Felálltam, és egy szó nélkül kijöttem a kihallgatóból. Leültem a folyosón egy székre, és csak meredtem magam elé. Erősen elgondolkodtam, hogy ha ez az ügy ennyire kikészít, és ennyire megviselnek ezek a rossz kapcsolódások, akkor valóban ügyvédnek kell-e lennem. Tud-e bármit hozzátenni az életemhez az, hogy bűnözőket védek, és nem leszek-e kevesebb lelkileg, ha ennyire mélyen hozzájuk kapcsolódom.
Ma már tudom, hogy jól döntöttem, hogy akkor folytattam a karrierem. De nagyon megtanultam a leckét abból az ügyből, és rengeteg időt fordítottam arra, hogy ne másszon bele az életembe annyira a munkám, hogy elveszítsem tőle önmagam. Hiszen bármilyen ügyféllel is hozott össze a sors, elengedhetetlen volt, hogy a bizalom kialakuljon köztünk, valamilyen szinten mindegyikükkel össze kellett kapcsolódnom. Hosszú idő telt el, mire megtanultam, hogy kivel mennyire szabad bizalmaskodnom, és ettől is lettem olyan jó ügyvéd. Megtanultam, hogyan kötődjek hozzájuk úgy, hogy közben a lelkem a sajátom marad, hiszen a tiszta lélek az tiszta ember, és ettől soha semmi nem lesz fontosabb nekem.